Mindig közösségben próbáltam gondolkodni

Felesége révén a Mustármag közösség berkeiben ismertem meg évekkel ezelőtt Szepessy Elődöt. Az Erdélyi Magyar Televízió főszerkesztője vallja, hogy „egy közösség...

Istenkapcsolat és önreflekció

Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános tartott csaknem négynapos lelkigyakorlatot a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjainak Erdődhegyen. A magával hozott gondolatokról, az üzenetekről kérdeztük őt az...

Eszközök vagyunk

Az orvos az, akit jobb inkább a megtapasztalt barátságáról, mint a megtapasztalt szakmaiságáról ismerni. Záhu Renáta – számomra – annak a példája, hogy minden...

A cigánypasztoráció kihívásai

Sepsiszentgyörgyön egy éve hol itt, hol ott tűnik fel egy fiatal, lelkes kispap, aki állandóan szervez. Kalányos Ottó két gyakorlati félévet töltött az őrkői Mária, a...

Ha hagyom, akkor a jó Isten formál

A Ferenciek-terén, Budapesten találkoztunk legutóbb. Épp egy kézműves vásárból indult haza, amikor néhány szóra megálltunk. A következő találkozásunk helyszíne már Gyulafehérvár –...

Nem az a probléma, hogy nem hisznek a međugorjei jelenésekben –...

A Szeretetláng Fesztivál főelőadója Ljubo Kurtović Međugorjében szolgáló ferences szerzetes volt augusztus 25-én, a máriaremetei kegytemplom kertjében. A szerzetes papot, aki hivatását is a...

Gyermekkoromban sokat játszottam „papost”

A tavalyi év utolsó három hónapjában egy szatmári egyházmegyés fiatal pap vállalta azt a „feladatot”, hogy minden nap megosztja az evangéliumhoz fűzött...

A legnagyobb hír az örömhír

Gyergyóditrót igen sok pap mondhatja szülőfalujának. Innen származik többek között a jelenlegi csíkdelnei plébános és székelyföldi ifjúsági lelkész, Csíki Szabolcs is,...

Isten „befektetése” lettem

Vajdahunyad, Csíksomlyó, Kaplony: egy huszonöt éves papi és szerzetesi szolgálat állomáshelyei. Derűs barát, aki vallja, hogy hivatásban nem ő tartja kézben...

Tetten ért szép

Jánossi Imre nevét már néhány éve ismertem, amikor egyszer a teológia hirdetőtábláján egy versére lettem figyelmes, s arra, hogy olvasói fejtegetik...