Nincs titok, szeretni kell főzni

0
3326
Majdnem lesifotó...

Aki volt már Csíkszentdomokoson a segítő nővéreknél – rövidebb, hosszabb – lelkigyakorlaton, az tudja, mi vár rá – például az ebédlőben. Az asztalok megterítésével minden résztvevő sorra kerül, hogy „kiszolgálja” társait, viszont az étel elkészüléséért a kisujját sem kell mozdítania senkinek. Van valaki, aki a legnagyobb odaadással gondoskodik az ízletesebbnél ízletesebb (szükség esetén személyre szabott) testi táplálékról – még a mindennapi desszertünkről is. Idén nyáron lehetőségem nyílt vele egy jó nagyot beszélgetni – hol máshol mint – a Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház konyhájában: Opra Hajnalt szeretném bemutatni.

Meséljen arról, hogyan és mikor került a segítő nővérekhez!

A kisebbik lányom szeretett volna elmenni abba a táborba, amelyet György Alfréd kamilliánus atya szervezett, viszont mivel cukorbeteg, szerette volna, ha én is vele megyek. Megkérdeztük Frédi atyát, és nagyon megörvendtek, mert nem volt elég kísérő. Abban az évben Kiskapuson tartották a tábort, következő évben már itt, Domokoson, a segítő nővérek házának udvarán. Én akkor megígértem, hogy szabadságot veszek ki arra a hétre, és jövök segíteni Otti néninek (az akkori szakácsnőnek). Nem sokkal később bezárt az üzlet, ahol addig dolgoztam, és munkanélküli lettem. Ez nagyon elkeserített. Egy fél év telt el így, amikor egyik nap Piroska nővér felhívott, hogy szeretne velem beszélni, de nem telefonon, hanem személyesen. El nem tudtam képzelni, miről lehet szó… Aztán eljött hozzánk, és elmondta, hogy mivel Otti néni már elég idős, szeretnék, ha megpróbálnám náluk a főzést, és ha tetszik, maradhatnék. Sírva fakadtam, mert nagyon meghatott, hogy alig telt el a hat hónap, és én máris kaptam egy munkalehetőséget. Megbeszéltem a párommal, és ő is arra biztatott, hogy próbáljam meg. Egy háromnapos lelkigyakorlat kezdődött éppen, így jöttem el két napra főzni: megpróbáltam, és megtetszett – nekem is és a nővéreknek is. Így „ragadtam” én ide – júniusban volt hat éve.

Hálás vagyok, hogy így sikerült az életem, mert akkortájt már kezdtem kiégni, összesen 31 évet dolgoztam üzletben, és a vége felé azt éreztem, tovább nem bírom. Kértem is a jó Istentől a változást, csak nem így képzeltem el, hogy egyik napról a másikra megszűnik a munkahelyem. Negyvenkilenc éves voltam akkor, és azt gondoltam, nekem már soha többé nem lesz munkám, már nincs szükség rám. Ámde sokkal jobb lett, mint ahogy gondoltam.

Darvas Piroskával szorgoskodnak

Milyen most a „zárdában” dolgozni?

Úgy érzem, a jó Isten vezérelt ide, mert meg akarta menteni a lelkemet. Jó nekem itt. Azért jó, mert – a családom is mondta – nagyon megváltoztam, amióta itt dolgozom. Addig úgy telt el egy nap, hogy az üzletben mindenkinek mindent lenyeltünk, majd amikor hazamentem, valakin lecsapódott az egész napi feszültség, legtöbbször a gyermekeken… Amióta itt dolgozom a nővéreknél, a gyerekeim is azt jelezték vissza, hogy pozitívan változtam, ami nekem is jó, és nekik is.

Szeretek egyedül lenni a konyhában, egyedül dolgozni, néha „elbeszélgetek” magammal, például ha elkezdenék kapkodni, hamar magamra szólok, hogy ne kapkodj! Az is előfordul, hogy a főzőkályha nehezen indul be, és akkor egy kicsit rászólok, vagy van, hogy nem épp úgy sikerül valami, ahogy szeretném. De szeretettel csinálom, és úgy gondolom, a jó Isten velem van. Az ő segítségét kérem, amikor nekifogok a munkának, főleg amikor valami olyasmit kezdek készíteni, amit azelőtt még soha nem készítettem. A menüt van úgy, hogy ketten tervezzük el, vagy pedig Piroska nővér hozza összeállítva: ő kitalálja és én megfőzöm.

Én nagyon sokáig azt hittem, hivatásos cukrász…

Nagyon szeretek sütni, ez az én hobbim. Szoktam lesni az interneten is a recepteket, és ha valami megtetszik, akkor azt ki is próbálom. Néha jól sül el, néha nem annyira – vagy legalábbis nem lesz pont olyan kinézetre, mint az interneten, de hasonló.

Melyik a kedvenc étele?

A túrós makaróni. Azt bármikor meg tudom enni (nevet).

És mi az, amit a legszívesebben készít el? Elmesélne-e egy sütéssel kapcsolatos emlékezetes élményt is?

Nincs kedvencem, bármit szívesen elkészítek. Olyan előfordul, hogy Piroska nővér hoz egy új receptet, és amikor megkérdezi, megsütjük-e, azt válaszolom, hogy megpróbáljuk, s ha nem sikerül, megesszük (nevet). Szereti, hogy nem szoktam nemet mondani. Egyszer, emlékszem, lehozott egy német nyelvű receptet, amiből az alapvető hozzávalókat megértettem, de a leírást egyáltalán nem. Akkor feltelefonáltam nagy hivatalosan Piroska nővérnek, mintha valaki keresné. Sietve lejött, s én „előadtam”, hogy nem értem a leírást (nevet). Elmondta, elkészítettem, és nagyon jól sikerült.

Ez a gondos ellátás nagyban hozzájárul egy „sikeres” lelkigyakorlathoz, ugye tudja?!

Mindig örvendek, amikor azt mondják, hogy finomat, jót főztem. Az biztos, hogy jókedvvel készítem, mert tudom, hogy örömet szerzek vele másoknak. Eleinte kicsit szégyelltem magam, amikor a lelkigyakorlat végén Piroska nővér kihívott a konyhából, és ki kellett állni a résztvevők elé – szabadkoztam is eleget, de most már megszoktam, nem szégyenlősködöm.

Érdekes lehet a „néma” lelkigyakorlatozók látványa a konyhából…

Azt előre tudtam, hogy nekem nem szabad majd a résztvevőkhöz szólni, nem zavarhatom őket. Eleinte úgy voltam vele, hogy ha valaki köszönt vagy biccentett a fejével, akkor ugyanúgy én is visszaköszöntem, s ha pedig nem, akkor egyszerűen csendben elmentünk egymás mellett, ha be kellett mennem valamiért az ebédlőbe. Amúgy sem vagyok annyira barátkozós típus, hogy valakit csak úgy leszólítsak és elkezdjek vele beszélgetni. A lelkigyakorlat végén pedig úgyis szóba lehet elegyedni az emberekkel.

Gyulafehérváron • Fotó: Opra Hajnal/Facebook

Volt már lelkigyakorlatozó?

Nem, de azt hiszem, nem is tudnék ennyit hallgatni. Otthon egyszer felhoztam a témát, de azt mondták, legalább egyszer egy órát hallgassak, és majd aztán próbálkozzam a csendes lelkigyakorlattal (nevet). Egyszer egy egynapost talán megpróbálnék, de lehet, hogy a többnapost tényleg nem bírnám ki…

Mit jelent ehhez a faluközösséghez tartozni? Hol van a kedvenc helye Domokoson?

Szeretek itt élni, szeretem az embereket, csak a pletykálkodást nem szeretem, hogy sokaknak van másokról a hátuk mögött valami mondanivalójuk. Vannak kaszálóink fenn az erdőn, és a Magas Bükkben szeretem a legjobban, ami elég messze van a falutól – ha traktorral megyünk, egy óra, szekérrel megvan kettő is –, de nagyon szép hely, tiszta, jó levegő…

Említette, hogy a környezete észrevette a változást, de mit vett észre saját magán, milyen hatással van a Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház szellemisége Hajnikára?

Vannak olyan lelkigyakorlatok, programok, amikor engem is behívnak a kápolnába szentmisére. Ott mindig azt tapasztaltam, akármilyen zaklatott voltam, hogy ahogy ott ültem a kápolnában, csend lett bennem. Lecsendesedett minden. Olyan érdekes, mert ahogy bejövök ebbe a házba, mintha semmilyen külső hatás nem tudna annyira elérni. Csendben, békességben van minden ebben a házban. Amikor kicsit hosszabb ideig nem kell jönni, már hiányzik. Itt lecsendesül minden, s újra neki tudok fogni egy újabb hétnek. Tényleg úgy érzem, hogy itt megváltozott az életem. Például nem tudom már hallgatni, hogy bántsanak valakit; ha valakiről valami rosszat mondanak, próbálom megpártolni azt, akiről szó van, de nagyon sokat próbálkozom azzal is, hogy ne ítélkezzem, másnak a rossz tulajdonságát ne emlegessem fel. Ezek számomra mind pozitív dogok, és ez a változás jó az én lelkemnek.

Hadd kérdezzem meg azt is (ezen a számomra „szent helyen”), milyennek látja a jó Istent, és mik a kérései, vágyai?

Időnként, amikor betegségek vannak a családban, úgy gondolom, nincs velem… Máskor meg úgy érzem, erős a bizalmam, a hitem… Azt sokszor megtapasztaltam már, hogy amikor rá bízom a dolgaimat, akkor azok mindig kialakulnak. Úgyhogy, amint kezdenék aggódni valami miatt, inkább rá bízom, és mindig kialakul, ha teljesen rá tudok hagyatkozni.

Az a vágyam, hogy a gyermekeimnek jó élete legyen. Ezért kérem a jó Istent. Szeretném azt is, ha lenne unokám, de még nincs kilátásban, mert nincsenek férjnél a lányaim. És azt is szeretném, hogy innen mehessek nyugdíjba. Ezek a vágyaim.

A családdal • Fotó: Opra Hajnal/Facebook

Mit üzenne a háziasszonyoknak, például azzal kapcsolatosan, hogy mi a legfőbb „konyhai titok”?

Néha nekem is nehezemre esik kitalálni, mit is főzzek, hogy az egész család szeresse, mindenkinek a kedvére legyen, de azért ne kelljen háromfélét készíteni. Szerintem nincs titok, szeretni kell főzni.

(Az interjú nyomtatott változata a Vasárnap hetilap 2020. szeptember 13-ai számában jelent meg.)