Fagyitól az oltárig – Ferencz Antal emberközelben

0
3550
Ferencz Antal papszentelése

Ő a kolozsvár-szentpéteri plébánia új lelkipásztora nyártól. Minden bizonnyal ez így önmagában sem kis váltás számára, hiszen Gyergyócsomafalvától huszonhárom évnyi szolgálat után köszönt el. De nagy váltás számára minden bizonnyal a kiadóigazgatói megbízás is, amelyet Kovács Gergely érsektől kapott, és amely hamarosan konkrét feladat- és jogkörökkel jár számára. Kollégáimmal mi is kíváncsiak vagyunk rá és válaszaira, szeretnénk jobban megismerni őt. A lapunkat megjelentető Verbum kiadó új igazgatója, Ferencz Antal plébános válaszol elődje kérdéseire, emberközelben.

Kedves Csaba, kedves igazgató úr, legyen szabad eleve bocsánatot kérnem válaszaim közvetlenebb hangneméért tőled és az olvasóktól, mert mi mint régi ismerősök, jó barátok, paptestvérek kérdezünk és válaszolunk egymásnak.

E beszélgetés után elmondhatom: volt „pár interjúm”, de valójában ez lesz a második. Az első nem sikerült. Remélem e beszélgetésünk jobban sikerül. A „pár interjú” kifejezés szépen mutatja a magyar nyelv gazdagságát. A pár lehet sok, több. Itt „kettő”-t értek alatta. A mindennapi életben csak annyit szabad mondani, ami igaz, amit el lehet mondani és van értelme. „Ki mivel vétkezik, előbb-utóbb azzal bűnhődik”, mondja a mondásunk. Az, ami elől menekültem, most valóság lett. Könnyen lehet, válhat gyakori pillanatává életemnek az interjúadás, -készítés. Meg kell ezt is tanulnom. Magamnak és mindazoknak, akivel az élet összehoz, sok türelmet kívánok.

Az efféle „váltás” mindig fáj. Eltelt két bő hónap, de ha azt mondanám, végre elbúcsúztam, csak nagyot mondanék. Ez folyamat. Úton vagyunk, állandóan. Ott és akkor, amikor Kerekes László segédpüspök megkérdezett, továbbítva főpásztorunk akaratát, nem tudtam, hogy mire mondok igent. Mára valamivel közelebb kerültem igenem tartalmához.

Kisiskolásként ismerkedtél meg Kolozsvárral, ahová papként most másodszor térsz vissza. Hogyan alakult az életutad első szolgálati helyeden töltött öt éveddel bezárólag?

Szüleimnek hála, megvolt életemben a sokat emlegetett „hét év”. Legyen szabad ezt itt is megköszönnöm. Szülőfalum, Jegenye közössége színkatolikus és magyar.

Fábián Mihály volt életem első papja. Jól emlékszem arra a pillanatra, amikor édesanyámat kísértem el áldozáskor, nekem akkor nem lehetett áldoznom, mert kicsi voltam. Letérdeltem édesanyám mellé az áldoztató rácsnál, és Mihály plébános úr, bár már tovahaladt, visszalépett. Megáldott. Ez az áldás ma is kísér, ott maradt bennem. Az volt az utolsó szentmiséje otthon a szülőfalumban. Utána költözött ide a kolozsvár-szentpéteri plébániára. Valamit láthatott akkor, ott bent a lelke mélyén. Gyermekkorom következő papja Aba atya. Kedvességével szinte ferencest nevelt belőlem. Rövid ideig Tamás József volt a plébánosom. Gyermek voltam, úgy viselkedtem, mint egy gyermek, sokat bosszantottam József papbácsit. Trucza Sándor plébános úr hite, munkaszeretete hosszú ideig nevelt, kísért a kántoriskolás, kispapi, majd papi életutamon. Szüleim, a jó jegenyeiek, az otthoni tanáraim mellett szerettem meg az oltárt, ministrálást. Édesanyámat azokban az években sokszor becsaptam. Kérdésére: „Mi szeretnél lenni?”, szemrebbenés nélkül válaszoltam: „pap”. Ez akkor fagylaltot jelentett… A fagyi pedig az akkori olvasatomban nem volt mellékes. Most restellem és nevetek egyik szememmel, ha a hittanosok közt látom az ehhez hasonló akkori magatartásomat…

A korosztályunk volt az utolsó, akik elkerültük az ingázás keserveit. Otthon végeztem el a nyolc osztályt. Ez nagy dolog, mára már a vidéki gyerekek közül sokan az úton végzik az általános iskolai éveiket.

Családi örökség volt nálunk, generációk alatt, hogy a szülők valamelyik gyermeküket a Báthory-gimnáziumba küldték, régebb nagyobb áldozatot is vállalva. Így kerültem először Kolozsvárra. A Báthoryban töltött két év középiskola meggondolkoztatott (kilenc és tizedik osztály). Az otthoni fényes ellenőrző lecsendesedett. Ez nem volt ínyemre. Most már látom azokban az években is a gondviselés útját. Jó volt az akkori Kolozsvár. Tanáraim és osztálytársaim megértését most is köszönöm. Itt a városban ért meg édesanyám kérdése: „Mi leszel?”

A gyulafehérvári kántorképző évei nehezek voltak. Távol lenni, messze mindentől, ami addig közel volt hozzám. Nagy lecke volt. Gyulafehérváron tanítottak és neveltek. Egyedül, önerőből talpon kellett maradnunk. Kellett ez a tapasztalat. Ott ismertem meg azt, amit később nem kerülhettem el. A szeretetünk akkor igazi, amikor valamit megismerve, kiismerve valamilyen szempontból, tovább tudunk szeretni, vagy legalább elfogadni. Érettségi után katona voltam kilenc hónapig.

A teológiai évek elrepültek. Imádkoztunk és tanultunk. Nem volt „rendkívüli látomásom”, hivatásom csendesen alakult, tudatosult és ért, érett. Negyvenegyen kezdtük a teológiai tanulmányokat. Hat év után tizenhaton álltunk szentelő püspökünk elé. Néhai Jakab Antal püspök szentelő kézföltételéért nyugalma legyen csendes, jusson oda, amit vallott, hirdetett, és ami mellett letette az életét.

Valójában fagyitól az oltárig, nem volt könnyű és ilyen egyszerű. Sok szeretet, megértés és imádság volt és van mögötte. Mindazoknak, akik ezen az utamon segítettek, köszönöm szépen.

És jött Kolozsvár másodszor. Öt év.

Káplán voltam. Czirják Árpád prelátus úr volt segítségünkre a teológián megkezdett, elsajátított képességek, készségek finomhangolásában, ahogyan a székely mondja, a „pászításban”. Hol három, de legalább két káplán munkaközösségének élén szigorú, következetes emberként állt principálisunk, akkor a kanonok úr. Mindennapi iskolát jelentett. A régi átkosban kezdtük (1988), átéltük az utcai lövöldözést (1989 karácsonyán), és tanúi voltunk a vért, fájdalmat hozó idő utáni könyöklő emberi magatartásnak.

Első plébánosi helyednek utolsó helyben lakó papja voltál. Milyen emlékeket őrzöl a mezőségi lelkipásztori működésedből?

Közben az idő szaladt. 1993-at írtunk. Katonában (mezőségi falu) már akkor látszott az, amit most nagyon sok helyen át kell élnünk. Ez az emberi jó szándék vergődése, megmaradni a szülők hitében és nyelvében, amely szinte tehetetlen abban az esetben és küzdelemben, amikor elindul a lavinához hasonló, feltartóztathatatlannak tűnő események sorozata. Beolvadás. Amikor mindenki más és másképpen akarja, mint ahogyan az valamikor volt. Amikor a madár is másképpen fütyöl, mint régen. Rövid idő alatt átéltem azt, ahogyan Jánosból estére vagy reggelre Ioan lett, de fordítva soha.

Milyen érzés „utolsó helyben lakó papja” lenni egy közösségnek, kérded. Égbe kiáltó, fájdalmas, szívcsavaró… nincs rá szó… mind-mind kevés. Ilyen az a búcsú, elköszönés egy közösségtől, amikor nehéz szemébe nézni annak, ahonnan költöznünk kell. Egyéni és közösségi hibák, mondjuk meg, nevezzük néven a bajt: bűn miatt. Ennek a bűnnek a neve emberi gyengeségből elkövetett identitásváltás. Részem volt benne? Hozzájárultam? Itt, a földön sohasem fogom megtudni. Odaát, azt mondják, nem fog érdekelni. Most nem vagyok efelől meggyőződve.

Másfelől: az emberek szíve-lelke ott volt a templomban. Ott nem lehetett befedett fővel állni az előtt a hívem előtt, aki levette papja előtt a kalapját.

Volt egy kedvessége, szépsége a plébániának, közösségnek, és nem csak azért, mert fiatal voltam, alig harminc után. Más oka is volt ennek a varázsnak, amit csak az tud, érez át, aki benne volt. Ezt neked, kedves elődöm, nem kell magyaráznom, mert te is tudod, személyes tapasztalatból. Ott elődöd voltam, itt utódod leszek. Forog a kocka. Kedves Csaba barátom, megtörténhet, hogy utódom légy itt a Szent Péter-plébánián. Ilyen az élet fintora? Mi minden megtörténhet! Ilyen a gondviselés.

Huszonhat évig a Gyergyói Főesperesi Kerületben voltál lelkipásztor, két helyen is. Mi volt számodra meghatározó e székelyföldi plébániákon töltött éveid során?

1995 írtunk. Gyergyótölgyesre küldött Jakubinyi György érsek. Most is előttem van a táj. A fenyőkig leereszkedő felhők, vagy a köd titokzatos volta. Feledhetetlen a kertek alatti rengeteg virág. Az emberek lelki gazdagságát mutatták illatukkal és pompájukkal. Akkor egy kicsit úgy éreztem, engem is befogadnak. Nem csalódtam. A plébánián elődöm, Pálfi János elegáns öltözetben, most is látom a habfehér inget, lajbit, és az ő örök mosolyát, így fogadott.

A plébánia átadása, átvétele után merészen és határozottan léptem. Nem kellett volna. Az örökölt, ügyvéd nélkül megnyert perek lezárása után – a békesség kedvéért – kértem áthelyezésem. Jól tettem. Utódom talpraesett emberként, fele erővel haladt tovább. Jólesett mondata: utánad szívesen megyek, amikor helyezni fognak. Levontam a következtetést. A székely emberek közül van olyan, akivel csínján kell bánni. Többet lehet elérni egy kanál mézzel, mint egy hordó ecettel. Ez tanulságnak, leckének meghatározó volt.

Évközben, 1998. április elsejével kaptam a kinevezést Gyergyócsomafalvára. Elődöm az évek alatt tornyosuló gondok, előrehaladt kora, nehéz életútja következtében agyvérzést kapott. A főpásztor jónak látta levenni válláról a terhet. Emlékezetes az idős, jeles papbácsival történt első találkozásom. Bakos Sándor papbácsinak volt arcéle, tartása. Betegen, időskora ellenére égett benne egyházunk iránt a szeretet. Jó volt vele kezet fogni. Átmentünk a templomba, a hátsó padban letérdelve mondtuk el a Miatyánk imát. Majd rövid csend után mondta: „Fiam, szeresd ezt a templomot és híveidet”, kis idő múlva: „Legalább tizennyolc évet, vagy többet. A prelátus urat a jó csomafalvi emberek egyszerűen csak papbácsinak szólították. Ez a kedves megszólítás így öröklődött rám is. Érdem nélkül. Van a főegyházmegyénknek emberekben bőven szép példaértékű erőforrása.

Papi életem jelszavát Kis Szent Teréztől kölcsönöztem: „Minden kegyelem”. Akkor, ott Gyergyócsomafalván visszaköszönt a „kisút” szentje. A szentelési emlékképre nem ezt írtam. Hadd ne mondjam el az okot. Oda Ózeás prófétától választottam a következő szavakat: „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel. Eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat” (Óz 2,21–22). Örvendek, hogy elődöm kérését sikerült teljesítenem Isten és a jó hívek segítségével. Utódommal, Bartos Károly plébános úrral is elimádkoztuk a Miatyánk imánkat. Neki is azt kértem az Úrtól, amit elődöm kívánt nekem. „Tudja megszeretni a híveit és a templomot becsülje meg.”

Ez a gondolkodásmód volt a meghatározó, irányt jelentő az évek alatt. Gyergyótölgyesen két és fél év, valamint Gyergyócsomafalván a megkezdett huszonnegyedik év alatt. Ha letértem róla, hozzám is legyen irgalmas az Úr.

Hogy látod a katolikus életet Székelyföldön, a demográfiai tényezők árnyékában, a hagyomány és útkeresés között hogyan alakul, merre tart?

A „Youkat” katekizmusunkban olvastam a szép hasonlatot. A hit világa olyan, mint egy szabályos kör. Katolikus hitünk ebből a körből a legszebb szelet. Az előbbi hasonlatból kiindulva, mondhatom, sok plébánia ilyen, akár a hitünk világa, gyönyörű kör. Ezek a plébániák a körön belül olyanok felépítésükben, mint a katolikus hitünk. Egyházunkhoz hasonlóan van bennük egy szép szeletet alkotó hagyományt, útkeresést szépen egybeolvasztó, lejtőn levő demográfiai tényezők mellett is életerős magot képező szelet, hívek, családok közössége, ami jelenleg képes az egész kört életben tartani, látszat és valóság szempontjaiból.

Talán korai a kérdés, de felteszem: mennyire sikerült ismerkedned új egyházközségeddel e rövid idő alatt? Milyen benyomásaid vannak?

Nagyon nagy ajándék volt a gyönyörű plébánia épülete. Elődöm a maga idejében a helyén volt. Az eltelt két és fél hónap alatt fellélegezhettem. A plébánia épületén kívülre is jutott időm. Az emberek közé tudtam menni. Itt mások lesznek az örömök, de a gondok is. A ma emberét is szereti Isten, olvastam a Keresztény Szó egyik cikkében. Szépen indítottad az interjút: „a kolozsvár-szentpéteri plébánia új lelkipásztora lettél” – mondtad, igen. Ez a feladatom. Ez akarok lenni Isten és híveim segítségével.

A plébánosi kinevezés mellé más feladatkört is kaptál: hamarosan átveszed a Verbum kiadó igazgatását, a hivatalos procedúrák lezárultával. Meglepett a felkérés?

Igen, megdöbbentett és meglepett. Gyergyócsomafalván „papbácsi” voltam, vagy „plébánosuk, Antal”, vigasztal a tudata, örvendek annak, nem kell felednem a „papbácsi” szót. A papbácsi és igazgató tartalmas szolgálatot jelentő feladatkört kell egymásba olvasztanom úgy, hogy egyik segítse a másikat.

Ebben az új helyzetben is köszönöm érsek atyánk bizalmát.

Hogyan látod a katolikus sajtó szerepét Erdélyben, 2021-ben? Mi a feladata és mit kell képviselnie?

A katolikus sajtó 2021-ben nehéz helyzetben van. Lelki és anyagi szempontból egyaránt. Azt, aki a szépet, szentet, igazat hivatásszerűen képviseli, azt szakavatott módon próbálja vakvágányra vezetni mindaz, ami híveink életét is ellehetetleníti. Feladata és rendeltetése? – kérded, merjen lenni az, ami: katolikus.

A hamarosan igazgatásod alá kerülő kiadó ezen a területen működik bő másfél évtizede: a lapok mellett négy éve működteti az egyetlen erdélyi napi frissítésű hírportált. Mire szeretnél ezekben hangsúlyt fektetni?

Nyújtjuk a kezünk és elfogadjuk a felénk nyújtott kart, az örömhírt hozó embert szívesen látjuk, mert nem tudunk, nem látom, hogy el tudjunk jutni mindenhova, ahol élet van, ahol csírában van a történet. Segítségre szorulunk. Közösségi munkáról kell szólnia az életünknek. Az irány jó, szaporább léptekkel kell haladnunk, részletkérdésben nem szabad fennakadnunk. Valamiért és nem valami ellen kell küzdenünk. A rossz három napig hír. A szép, igaz, szent csendesen, ahogyan a csillag megy az égen, akár az esőcsepp földbe jutva, meghozza a hatását. Hogy mire szeretnék figyelni? Arra, hogy egy percig se feledjem: nem vagyok egyedül, ez közösségi munka.

A lapok mellett könyvkiadás és könyvkereskedés is szerepel a palettán. Ehhez hogy viszonyulsz, mit tartanál fontosnak a jövőre nézve? Az elmúlt években számos könyvbemutatót és más rendezvényt tartottunk Brassótól Budapestig. Szeretnéd-e ezeknek a járványhelyzet miatt megszakadt rendezvényeknek sorát gyarapítani a jövőben?

Ezek az utóbbi kérdések olyan dolgok, amiket egészen biztosan tanulnom kell. Helyesebben: ezt is. Jó lenne egyetlen lehetőséget sem elengedni, elcsapni. Könyvkereskedés, könyvbemutató, igaziból az emberről szólnak, így titok és ajándék, lehetőség és szolgálat. Üdvösségünk múlhat rajta. Ezért fontos.

Köszönöm szépen kérdéseid. Nincs jó kérdés vagy rossz válasz, csak őszinte szó.

A kérdéseken kívül: legyen szabad neked személyesen minden áldozatodat megköszönni, de nem csak neked, hanem mindazoknak, akik szívügyüknek tekintették a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület munkálatait, eddigi igazgatóként, szerkesztőként, terjesztő vagy hűséges olvasóként szívből köszönetet mondanom. Kérésem is van, adja az Úr, legyen mindannyiunk feltöltődésére és örömére a Vasárnap, Keresztény Szó, valamint hírportálunk, minden kiadott könyvünk. A szó az író tollából és az olvasó szívéből születik.

(Az interjú – két részben – a Vasárnap hetilap 2021. október 24-ei és október 31-ei számában jelent meg.)