Természetvédelem nem csak a Föld napján

0
406
Faültetés a Csobot-hegyen. • Fotó: Csobot-hegyi tájvédelem Facebook-oldala

Csibi Márti nevével a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Csobot-hegyi kápolnák körüli terület visszaerdősítésével kapcsolatban találkoztam először. Aztán láttam, hogy számtalan természettel, közterületekkel kapcsolatos jótékonysági akció szervezője, tagja, melyeknek mind az a célja, hogy szebb, élhetőbb, tisztább környezet vegyen körül. A Föld napjához közeledve arra kértem, mesélje el portálunknak, honnan jött a természetszeretet, a teremtésvédelem mint életforma.

Tizenkét éves voltam, amikor életemben először sátorban aludtam egy közeli hegy sziklaormán. A teremtett világ, a természet sokoldalúsága, változó világa aznap éjjel értékrenddé vált számomra. Nem hiába mondta mindig édesanyám, hogy ha nem engedett volna el engem akkor, 12 évesen abba a cserkésztáborba, akkor most ügyvéd lennék vagy orvos. De elengedett, így attól kezdve az iskolai tanórákon amolyan megúszós típus lettem: éppen csak a lényeget felfogni, nem sok időt eltölteni a kötelező tankönyvek útvesztőjében, és minél előbb újra kijutni a természetbe. Új időszámítás vette kezdetét az életemben: újra és újra visszajártam Istenemhez, a hegyeimhez. Tanáraimmá a hegyek, erdők, fák, állatok váltak. Pontosan éreztem minden alkalommal, hogy parányi porszem vagyok a hegyek édenében. Diáknak is kevés.

Nem voltam egy társaságkedvelő típus, sokkal jobban éreztem magam egyedül, csendben. A természet bensőséges zenéjét kerestem később az egyetemi tanulmányaimban, de nem találtam. Az alkotás vágya, a teremtés mámora viszont folyamatosan csiklandozta nyughatatlan természetem. Végül a közösségépítésben teljesedett ki a kiapadhatatlan alkotói és teremtési vágyam, és ez a helyzet azért is volt különösképp kényelmes számomra, mivel eközben a legbiztonságosabb közegben létezhettem: hegyen, erdőben, fák között. Az értékrend jól megfogalmazott lényeget öltött. Az élet: fa.

Amikor a polgármesteri hivatalban dolgoztam, a közösség fejlesztése lett a fő feladatköröm. Minden tevékenységet összemostam a természetben való munkálkodással: takarítási akciók a Békényen, szemétszedés az út szélén a Gyilkos-tó felé, facsemeték ültetése a Gyergyószentmiklóshoz közeli dombokon, majd a Csobot-hegyen a Szent Anna-kápolnák mellett – minden közösségi programunk az élettel teli természetről szólt. Nagyon sokáig abban a tévhitben éltem, hogy ezekkel a kis megmozdulásokkal majd a környezetünk hasznára leszünk.

Csak később jöttem rá, hogy valójában minden apró cselekedetünk csupán önmagunkért van. Mint ahogyan a kígyó a farkába harap: minden kis tevékenységünk hasznát mi élvezzük, tanításaiból mi okulhatunk, és gyakorlatilag csak annyi történik, hogy a közösség önmagából táplálkozik. A természet, mint láthattam, megoldja a saját baját, és nem szorul rá a mi segítségünkre, védelmünkre. Természetesen örömmel venné, mint minden teremtett valóság, ha nem tapasztalna szándékos rombolást az ember részéről. De a mi segítségünkre bizony nincs rászorulva. Csodálatos példa volt erre minden környezetvédő akció, legyen az takarítás, faültetés vagy bármi.

A Csobot-hegyi kápolnáknál létrejött faültetés, ahol több ezer csemetét sikerült földbe helyezni, gyönyörűen bizonyította számunkra a közösségi erő megnyilvánulásának legnagyszerűbb formáját: minden feladatra akadt egy személy, aki akkor, ott a legjobb volt a rá szabott feladatkörben. A természet megoldja a saját dolgát, de nekünk, embereknek szükségünk van egymásra. A közösségünknek ismerni kell a tagjait, hogy lássuk és belássuk, számíthatunk egymásra. Minden lényeges tevékenység, amit a közösségnek ajánlok, azt üzeni számomra, és nem csupán ilyenkor, a Föld napján, hanem talán életformaként is, hogy az élet: fa.

Csibi Márti