Orvosként a szülőföldön

0
8722

Az alább olvasható interjú alanyával, Szabó Emesével diákkorunktól ismerjük egymást. Amikor a médiában arról beszélnek, hogy minden fiatal orvos elvándorol Romániából, mások mellett ő is eszembe szokott jutni. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végzett, majd családorvosi rezidensképzésben vett részt. Férjével Háromszéken élnek, két gyermeket nevelnek. S ugyan a beszélgetésünkkor még iskolaorvos volt, időközben ez megváltozott. Mintha csak a reménységről és bizalomról vallott nézetei igazolódtak volna be ismét: augusztus folyamán átvett egy családorvosi rendelőt.

Kezdjük valami olyannal, amit biztos már sokan megkérdeztek tőled: miért végeztél épp orvosi egyetemet?

Már kisiskolás koromban megfogalmazódott bennem, hogy valami olyan szakmát választok, amivel az emberek segítségére lehetek. Nagymamám volt a faluban „az ápoló”, mindenkit ő injekciózott, s mivel sokat voltam nála, egyre jobban sodródtam a szakma felé. Az első injekciót még középiskolás koromban adtam be, mama tanította. Aztán a nyolcadikos képességvizsgám után teljesen egyértelművé vált, hogy líceumban természettudomány szakra megyek, érettségi után pedig orvosira. Sokan unszoltak, hogy gondolkodjak második opción is, ha netalán nem sikerülne a felvételim. De nekem sosem volt második opcióm. S a sok megpróbáltatás után, amin a hat év egyetem és a három év rezidensképzés alatt végigmentem/-mentünk, most sem választanék más szakmát.

Mi befolyásolt, amikor családorvosnak szakosodtál? Volt-e „versenyben” más szakirány?

Kezdetben úgy gondoltam, hogy gyerekorvos leszek, aztán amikor elkezdtünk gyakorlatozni a kórházban, lassan rájöttem, hogy nem nekem való a kórházi lét. Úgy gondoltam, hogy annyi év tanulás után szeretnék a magam ura lenni, szeretnék a magam hibáiból tanulni, és nem szívlelem, ha valaki utasítgat. Így esett a választásom a családorvosi szakra. Nem beszélve arról, hogy szeretem az embert egészben látni, nem csak egy-egy szervrendszerét vizsgálni/kezelni. Persze nem tudhatok mindent, amit egy-egy „szupraspecializált” kolléga tud, de a végén a sok szakorvostól hozzám jön vissza a páciens, és én kell egységes emberként kezeljem. Nem utolsósorban a családorvosi praxisban vannak gyerekek is, és így valamilyen szinten a gyerekgyógyászatot is praktizálhatom.

Most, amikor a sajtó gyakran ír arról, hogy a fiatal orvosok külföldre mennek, ejnye-bejnye (miközben persze meg is érti mindenki ezt a döntést), te itthon élsz, két kisgyereked van. Sőt nemcsak országhatáron belül vagy, hanem szűkebb hazánkba is visszamentél annak ellenére, hogy voltak nehézségeid… Mi motivált abban, hogy így dönts?

A férjem Zabolán lakott, abban a háromszéki községben, ahol én is laktam, ott van a családom, akiktől távol nem tudtam volna elképzelni az életemet, így nem volt kérdés, hogy én költözöm haza, nem pedig a férjem jön utánam. Brassóban kezdtem el a rezidensképzést. Persze ahhoz hogy Brassóba kerüljek, Craiován kellett letegyem a vizsgát, tőlünk kb. 350 kilométerre, teljesen idegen környezetben. Sikeresen vizsgáztam a pocakomban Ákossal, és egyre közelebb kerültem az otthonomhoz. Négy hónapot dolgoztam, amikor áprilisban megszületett a fiam. Vele három hónapot voltam otthon. Aztán visszamentem dolgozni, hogy ne húzódjon el nagyon a rezidensképzésem. A szülés után rövidített programmal a sepsiszentgyörgyi kórházban folytathattam a képzést. Szűk két évre rá megszületett a kislányom, Orsolya. Vele is három hónapot voltam otthon, aztán folytattam tovább a képzést. Mindezt nem tudtam volna megcsinálni, ha nem állnak mellettem a szüleim, ha nincs a közvetlen közelemben a családom, és nincs olyan férjem, aki mellettem áll és támogat.

Képünk illusztráció

Biztos csábító lehet egy-egy külföldi ajánlat, lehetőség. Mi nyomott a latban, hogy nem mentél el?

Minden nehézség ellenére egy percig sem gondolkodtam azon, hogy milyen lenne külföldön. Én egy igazán „földhözragadt” ember vagyok, aki ragaszkodik a gyökereihez, a múltjához. Megelégszem azzal, amim van. Miért keressek 5000 eurót, amikor abból is nagyon jól megvagyok, amit itthon kapok, és a családom mellett lehetek!?

A hivatásodon belül, amennyiben jól tudom, van olyan nehézség is, amely anyagi jellegű, illetve nehéz megüresedő „terepet” találni.

A családorvosi szakma legnagyobb hátulütője az, hogy a praxist meg kell vásárolni egy olyan orvostól, aki épp készül azt eladni. Nem kell ezen meglepődni, teljesen legális dolog. Tulajdonképpen átveszi tőle az ember az ő magánvállalkozását/cégét, tehát ki kell fizetni neki a felszereléseket, a bútort, minden ingóságot, amit a praxis magában foglal. Orvosi rendelőről lévén szó, nem kevés pénzről beszélünk. Én abba a helyzetbe kerültem, hogy pénz ide-oda, nem volt orvos, aki készült volna eladni a praxisát, de nagy szerencsémre orvost kerestek a kézdivásárhelyi iskolaorvosi rendelőbe. Versenyvizsgáztam, alkalmaztak oda. Ez a munkahely nagy stabilitást ad nekem. Biztos pont az életemben, ezen a munkahelyen várhatok addig, amíg megfelelő praxist nem kapok. Olyan helyzetbe kerültem, ami nagy előnyt jelent számomra. Nyugodtan várhatok még pár évet, amíg megürül egy olyan praxis, ami nekem minden szempontból előnyös lesz. E munkám mellett besegítek egy családorvosnak, így a valódi szakmámat is gyakorolhatom.

Mi a különbség szakmai szempontból egy iskolaorvosi és egy családorvosi praxis között?

Az iskolaorvos felelős az iskolákban és óvodákban lévő gyerekekért, tevékenysége inkább preventív, mint kuratív. Vagyis mi inkább a betegség megelőzésére, egészségnevelésre összpontosítunk, mintsem a kezelésre. Nincs szerződésünk a biztosítóházzal, ami azt jelenti, nincs jogunk kedvezményes gyógyszert felírni. De a rendelőben van tartalékgyógyszerünk, és ha jönnek a diákok, el tudjuk látni őket. A családorvos szerződéses viszonyban áll a biztosítóházzal, írhat fel kedvezményes gyógyszert, szakorvoshoz küldőpapírt, beteglapot, tehát több lehetőség áll a rendelkezésére a beteg ellátására.

Két kisgyermek mellett miképpen lehet orvosnak lenni?

Egy orvos a nap 24 órájában orvos. Nincs olyan, hogy vége a munkaidőnek, hazamenve lehet pihenni, ki lehet kapcsolni, el lehet felejteni a munkát. A nap bármelyik percében hívhatnak, és készen kell állni a segítségnyújtásra, függetlenül attól, hogy az illető beteg éppen kinek a páciense. Ez nálunk is így van. De én szívesen segítek, örülök, ha valakinek segíthetek, függetlenül attól, hogy épp húsvét van vagy karácsony.
Próbálom a gyerekeimet úgy nevelni, hogy ne függjenek annyira tőlem. Álljanak meg a lábukon. Nekem a legnagyobb öröm látni, hogy ők önállóan boldogulnak. Persze mindig ott vagyok mögöttük, hogy ha szükségük van segítségre, ott legyek.
Nehéz reggelente elválni, de lassan tudatosul bennük, hogy anya doktor néni, és azért megy el, hogy beteg embereknek segíthessen. Viszont nagyon nehéz, amikor ők is megbetegednek. Nagyon nehezen vészelünk át egy-egy torokgyulladást. Nem is miattuk, hanem inkább miattam. Nagyon sokat aggodalmaskodom. Nem is szívesen kezelem őket. Van nekik családorvosuk, elviszem oda őket, hogy inkább ő alkosson véleményt a betegségükről. Próbálok inkább anyaként jelen lenni, segíteni, olyankor leteszem a sztetoszkópomat. Szeretném, ha olyan gyerekkoruk lehetne, amilyen nekem volt. Az én szüleim is dolgoztak, de mégis minden szeretetet megkaptunk tőlük. Úgy gondolom, hogy az én gyerekeimnek is megvan a lehetőségük, hogy szép gyerekkoruk legyen, szerető szülők, nagyszülők veszik körül őket.

Az egyetem elvégzésekor a szülőkkel

Biztos volt egy kezdeti képed, álmod arról, hogy mi lesz, ha majd orvos leszel. A mai nap valósága hogyan viszonyul ehhez az elgondoláshoz?

Függetlenül attól, hogy nincs még saját praxisom, valahogy így képzeltem el az orvoséletet. Hívnak, és én segítek, ahol tudok.

Meglátásod szerint miben hihet/bízhat/reménykedhet egy pályakezdő orvos Romániában? Nyújt-e biztonságot a szakmai szervezet?

Úgy gondolom, hogy aki képes volt elvégezni a hatéves egyetemet, az végigcsinálhatja a rezidensképzést is. És aki azt végigcsinálja, az biztosan megállja a helyét az országban. Én mindig bizakodó voltam és reménnyel teli. Isten segítségével mindig megalapozott volt a bizalmam. Bíztam benne, hogy jobb is lehet. És alig kezdtem meg a rezit, emeltek a fizetésünkön. Szakorvosként is alig pár hónap után ismét emeltek a fizetésünkön. Tehát hiszem, hogy nem szabad feladni, elveszteni a reményt. Csak bízni kell és igazán akarni.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here