Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a temesvári piarista templomban
Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján Jézus templomban való bemutatását ünnepli az egyház. A szentmisén gyertyát szentelünk, amely Jézus jelképe. Ugyanakkor Szent II....
Pál József Csaba temesvári megyés püspök húsvéti üzenete
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. De a húsvét nemcsak egy ünnep. Ennél sokkal több. Ahogy Szent Pál apostol mondja: „Ha pedig Krisztus...
Az Együtt Európáért hálózat barátainak találkozója Temesváron – ünnepélyes megnyitó több...
A Bega-parti városban november 16-18. között zajlik az Együtt Európáért hálózat tagjainak éves nemzetközi találkozója, amelynek jelmondata: CALLED TO UNITY – TOGETHER...
Szent József erősítsen meg bennünket – ünnep a temesvár-újkissodai plébániatemplomban
Temesvár hatodik plébániájaként számontartott temesvár-újkissodai római katolikus közösség március 19-én, kedden, tartotta a védőszent Szent József névünnepét és a templombúcsút. A délután...
A Fokoláre mozgalom tagjainak regionális találkozója Temesváron
A temesvári egyházmegyei ifjúsági központ termében március 16-án, szombaton 10 és 18 óra között került sor a Fokoláre nozgalom tagjainak regionális találkozójára,...
Újra és újra meg kell újítanunk a hitünket – Pál József...
A Klérus Dikasztériuma szervezésében, az Evangelizációs Dikasztérium és a Keleti Egyházak Dikasztériuma együttműködésével február 6–10. között a Vatikánban (Auditorium della Conciliazione) nemzetközi...
Csákon és környékén a Mikulás személyesen és postán keresztül teljesítette a...
A csáki római katolikus egyházközség idén másképpen készült Szent Miklós ünnepére: a Mikulásnak írt leveleket egy kifejezetten a gyermekek számára kialakított postaládába...
Lelki napot tartottak püspökségi és plébániai alkalmazottak számára Temesváron
Többéves hagyomány, hogy a Temesvári Római Katolikus Püspökség alkalmazottai a nagyböjt első napján, hamvazószerdán lelki napon vesznek részt. Idén a lelki programra...
Tudás, színészi és zenei tehetség kibontakozása a Hivatások nyomában vetélkedőn
Amint arról korábban hírt adtunk, az elmúlt hétvégén zajlott Nagyváradon a Hivatások nyomában elnevezésű vetélkedő. Az alábbiakban a Premontrei Öregdiák Egyesület alelnöke,...
A pécskai gyermekkórus Temesvárra látogatott
A pécskai templomi gyermekkórus Balta Taics Tünde és Kiss Teréz karvezető kíséretében a temesvár-józsefvárosi plébániára látogatott február 4-én.