Gondolatok az elsőáldozásról 

Olvasói levél

0
11707

,,Mert ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mert mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” (Szent Pál apostol)

Első találkozás legjobb barátjukkal, Jézussal 

Huszonhét tiszta lelkű gyermek várta nagy izgalommal ezt a különleges alkalmat, pillanatot a temesvár-józsefvárosi plébánián. 2018. június 3-án valóra válhatott várva várt álmuk, hogy szívükbe fogadhatták azt, aki ,, soha-soha nem hagy el”. A fáradtságot nem ismerő Szilvágyi Zsolt pap bácsink hősiesen kitartott a nagy, zajos, izgő-mozgó gyermekcsapat mellett, amelynek tagjai egy kegyelemteljes szentmisén járulhattak először szentáldozáshoz a meghatódott szülők, rokonok, barátok és a temesvár-józsefvárosi plébánia nagy családjának társaságában.
Minden a nagy találkozásról szólt: a templom elbűvölő volt a csodaszép virágdíszítéstől, amit Jutka néni és Edit nagy szeretettel készítettek el a kis angyalkák számára; az ifjúsági énekek a mennyországig emelték a kis lelkeket – Renáta nővér, János és Alpár kitartó énekpróbáinak köszönhetően. Milos Edit, Kele Lidia és Tamási Emese tanítók segítségével a gyerekek összefoglalták gondolataikat, érzelmeiket, amiket e felejthetetlen alkalommal éltek át és amelyekkel rávilágítanak arra lényegre, amelyet megértettek, hogy mennyire fontos a tiszta lélek, az összetartózás és hogy jónak lenni jó!

Készülődés

Egymást bátorítva, Jézus, lelki atyánk és szüleink kezét fogva jobbak lehetünk

,,Elérkezett a várva várt hétvége. A 3. osztályban több hónapon keresztül erre készültünk. Szombaton, a főpróba után először léptem át a gyóntatószék ajtaját, ahol szentgyónásban részesültem. Aznap igyekeztem vigyázni arra, hogy senkit se bántsak meg. Másnap felvehettem a szép fehér ruhámat. Büszkeséggel töltött el, hogy én olvastam az első olvasmányt. Izgultam egy picit, mivel minden szem rám szegeződött. Miután felolvastam, megnyugodtam. Különleges érzés töltött el akkor is, amikor az ostyát a pap bácsi a számba tette.” (Maskulik Réka)

,,Nagyon tetszett a szentostya íze. Az is nagyon jó volt, amikor nagy tapsvihar üdvözölt minket. Megható volt a mise, mindenki nagyon szépen énekelt. Tökéletes volt az öltözetünk is.”  (Jakab Mihály)

,,Elsőáldozás előtt nagyon izgultam, de később már nyugodtan ültem a templomban. A gyerekek nagyon szépen fel voltak öltözve. A verseket mindenki megtanulta, és szépen elmondta, amikor sorra került. A végén Patrik és Réka megköszönte a pap bácsinak a felkészítést, Dávid pedig Renáta nővérnek, én pedig a sekrestyés néninek mondtunk köszönetet. Nagyon jól éreztem magam!”  (Kovács Eszter)

,,Nekem az tetszett elsőáldozáskor, hogy közelebb kerültünk Istenhez és Jézushoz. Annak is örültem, hogy együtt volt a családom. Tetszett az is, hogy mindenki az elsőáldozó csoportból szépen fel volt öltözve, tudtuk jól az idézeteket és az énekeket. Jó volt az asztalnál együtt kakaót inni. Zsolt papbácsinak szeretném megköszönni, hogy ennyi mindenre megtanított, és játszott is sokat  velünk. Még azt is szeretném megköszönni, hogy mindig kedves és türelmes velünk.” (Gergelyfi Illés Dániel)

,,Amikor elsőáldozó lettem, úgy éreztem, hogy még jobban kötődök Istenhez. Nagyon boldog voltam, mert gyóntam előtte, és megkönnyebülve éreztem magam. Úgy izgultam, de miután áldoztam, elmúlt minden izgulásom. Szentmise után egész délután engem ünnepelt a családom. Köszönöm, Jézuska, neked ezt a csodálatos élményt!” (Barabás Evelin)

,,Egy csodálatos élmény volt a pap bácsival tanulni. Örömmel láttam, hogy annyian részt vettek a szentmisén. A legjobban az tetszett, amikor átvettem a szentostyát. Nagy meglepetés volt a kalács és a kakaó az ünnepség végén.”  (Király Erik)

,,Nagyon örülök annak, hogy elsőáldozó lehettem. Köszönöm a segítséget! A gyónási lehetőség volt nekem a legjobb. Örülök, hogy megszabadulhattam a rosszindulattól, a feszültségtől, és a bűnöktől. Sok kellemes élményem volt. Most már nagyon várom a vasárnapot, hogy gyónhassak és vehessem az ostyát, Jézus testét.” (Demea Klára)

,,A szentgyónás után rendkívül felszabadultnak éreztem magam. Jézus a ,,barátjává fogadott” és ez nekem nagy élmény volt, mert olyan különleges barát, aki ,,soha-soha nem hagy el” és mindig számíthatok rá. Jézus, bár számunkra láthatatlan, ezentúl minden szentáldozáskor találkozhatok vele.”  (Konti Ákos Barna)

,,Az elején még féltem, és érthetetlen volt számomra hogy miért, minek kell ez nekem, de azután rájöttem, hogy ez igenis kell, és megéri ezt a sok készülődést. Mikor kijöttünk az emberek elé, és én következtem, hogy mondjam a szövegem, megijedtem, de bátorságot vettem magamon, elkezdtem, és sikeresen be is fejeztem. Nagyon érdekes volt minden, de azt vártam a legjobban, hogy megkóstoljam végre az ostyát, amely Isten teste. Jó élmény volt az elsőáldozás, és ha nagy leszek, és lesz majd gyerekem, azt fogom neki mondani: »Nem kell félni a gyónástól. Azzal hogy elsőáldozol, először találkozol Jézussal és Istennel, és meglátod, ha gyónsz, megtisztul a lelked. A találkozásod Jézussal sokkal kellemesebb, ha előtte bocsánatot kérsz a kisebb és nagyobb rosszaságodért!«” (König Glória)

,,Nekem nagyon tetszett, amikor együtt énekeltünk. Szépen szerepeltünk. Nagyon szépen fel volt díszítve a templom. Jó volt, hogy együtt volt az egész család. A mise után együtt ebédeltünk és kellemesen telt el a délután.”  (Menyhárt Tamás)

,,Nekem az elsőáldozás egy olyan fontosságú esemény volt az életemben, amilyen szerintem már nem lesz. Az az alkalom, amikor találkozunk Istennel az nekem nagyon fontos. Az elsőáldozást előkészítő órák humorosak és egyben oktatóak voltak. Én nagyon szépen köszönöm a pap bácsinak, hogy felkészített minket az elsőáldozásra.” (Mușceac Tímea)

,,Az egyik legszebb élményem a pap bácsival a hógolyózás volt. Vallásórákon sok mindenről tanultunk, Jézus barátai lettünk. Szerintem jó volt minden. Az elsőáldozás előtti nap a templomban voltunk és gyakoroltunk, majd vasárnap szentáldozásban részesültünk.”  (Moldoveanu Dávid)

,,Nekem az volt a legjobb amikor bevonultunk a templomba. Nagyon szeretnék  még menni templomba.” (Festő Krisztina)   

,,Egy évig készültünk az elsőáldozásra. Sokat tanultunk ezalatt a hitről és példaképekről. Amikor eljött a nagy nap, az ünnepélyes hangulatban mindenki megilletődve állt. Az elsőáldozás örömmel töltött el, mert közelebb kerültem Istenhez. A pap bácsi legfontosabb üzenete az volt, hogy Isten mindig velünk van.”  (Tönkő-Fenyvesi Réka)

,,Nagyon izgultam, amikor gyóntam. Szeretném megpróbálni, hogy ezentúl ne haragítsam meg a jó Istent és a szüleimet. A szentmise nagyon szép volt. Tetszett a bevonulás a templomba, az áldozás és a sok szép ének. Köszönöm szépen pap bácsi a sok türelmet!” (Boros Dávid Levente)

,,Élmény volt a sok-sok ének megtanulása, a közös éneklés. Megtudhattuk, mennyire fontos az ima és a szentgyónás. Élveztem a történeteket, amiket a felkészüléseken hallhattunk. Nemcsak tanultunk, hanem közösen játszhattunk, minden szerdán öröm volt hittanórára menni.” (Vass Réka Zita)

,,Nagyon jó volt az elsőáldozás. Nagyon izgultam. Gyónás előtt azt éreztem, hogy a jó Istennel találkoztam. Nagyon örültem. Szép napom volt!” (Festő Ádám)

,,Örülök, hogy találkoztunk, és megmutattad, hogy kell találkozzak Istennel. Segítettél abban, hogy miként kell közeledjek Istenhez és hogyan kell őt imádjam. Le tudtam győzni a félelmemet, és te segítettél minden pillanatban. Azért szeretlek, mert kitartóan itt vagy mindig mellettem.”  (Péter Andrea)

,,Nagyon szépen köszönöm, hogy olyan sok türelme volt hozzánk. Még ha huncutok voltunk, akkor is. Aznap nagyon sokat játszottunk együtt. Nagyon sok ajándékot is kaptam.” (Festő András)

,,A szentmisén részt vettek a messziről jött keresztszüleim, nagyszüleim, a nagynéném és a nagybátyám. Az elsőáldozáson nagyon izgultam. A mise után Újszentesre mentünk, ahol együtt töltöttük az időt.” (Lőrincz Ervin)

,,Nekem az elsőáldozás alatt a legnagyobb élmény az volt, amikor a szánkba kaptuk a szentostyát. Kaptam egy gyertyát, egy oklevelet meg egy könyvet. Azután átmentünk a plébánia udvarára, ahol kakaóval és kaláccsal kínáltak. Különösen éreztem magam, mivel minden szülő, nagyszülő minket csodált.”  (Chivu Dávid)

,,Az elsőáldozás nagy élmény volt számomra. Elsőáldozás alkalmával közelebb kerültem Jézushoz és ez jó volt nekem. Családtagjaim és barátaim eljöttek megnézi engem, és velem ünnepeltek. Számomra egy szép nap volt.”  (Nyesti Dávid)

,,Szerintem az ostya nagyon fura volt, a pászkához hasonlítom. A gyónás nagyon különös volt, mert ez volt az első. Sok mindent tanultam az elsőáldozásról, és érzem, hogy Isten mellettem van.” (Varga Alex)

,,Nagyon vártam, hogy elsőáldozó lehessek. Az elsőáldozás számomra nagyon megható élmény volt. Úgy érzem, hogy elsőáldozásom alkalmával hitem megerősödött.  A plébános úr sok jóra tanított minket. A következő nagy lépés a bérmálkozás lesz.” (Deac Cristian Endre)

,,Nekem nagyon tetszett az elsőáldozás. Zsolt pap bácsi is nagyon kedves volt. Tartott különórákat, amelyeken csak gyakoroltunk. Amikor rosszak voltunk, nem kiabált. Mindent nagyon pontosan elmagyarázott. Nagyon kedves volt. Nagyon jó érzés volt, hogy Zsolt pap bácsi engem kért meg, hogy elolvassam a szentleckét. Amikor először gyóntam, éreztem, hogy megtisztul a lelkem. Nagyon jó érzés volt, mikor először magamhoz vettem az Úr Jézust, mert éreztem, hogy megerősített hitben és mert lett egy új barátom. Nekem nagyon tetszett az elsőáldozás.” (Dotterer-Kiszely Patrik)

Összeállította: Dotterer-Kiszely Ágnes-Anikó

MEGOSZTÁS