2024. május 6.

A gazdag szegény emlékünnepe

A szilágysomlyói római katolikus minorita templomban – helyi elnevezés szerint a kis templomban – búcsús szentmisét ünnepeltek 2018. október 7-én. A templom a minorita...

Engedni Istent Istennek lenni!

Böcskei László váradi püspök rendelkezése nyomán 2020. szeptember 1-től Szűcs Attila Bihardiószegről Szilágycsehbe került, feladata Zsibó és Sülelmed ellátása is. Szűcs Attila...

Ifjak az ifjakért…

Zarándoklat Hegyközszentimrére és Szentjobbra A hagyományhoz híven a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kilencedikes diákjai ebben az évben is Szent Imre herceg ünnepét...

Mint a közösségi médiában: ápolt képpel, rendszeres, értékes tartalommal…

Gyönyörű kora-őszi időjárással ajándékozta meg a jó Isten a nagyváradi egyházmegyei találkozón résztvevő, idén megbérmált fiatalokat szombaton, szeptember 14-én. A Nagyvárad közelében...

Remete Szent Pálra emlékeztek a premontrei rend nagyváradi széktemplomában

Remete Szent Pál tiszteletére mutatott be szentmisét Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát január 15-én a váradhegyfoki préposti széktemplomban, megemlékezve a templomot...

Búcsút ünnepeltek a nagyváradi Szent László-menedékházban

A nagyváradi Szent László-menedékház búcsúját ünnepelték június 26-án. Az ünneplőket a főcelebráns, Szőke Sándor lazarista szerzetes, Katalin-telepi segédlelkész üdvözölte, aki arra hívta fel a...

Jó ismét látni a diákokat!

Diákéveimre visszagondolva, aligha emlékszem olyan pillanatra, amikor azt mondtuk volna diáktársaimmal, hogy örvendünk a vakáció utáni iskolába való visszatérésnek. Pénteken reggel,...

A keresztények egységéért imádkoztak

„Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (MTörv/5Móz 16,18) mottóval hirdették meg idén a tíznaposra bővült ökumenikus imahetet Nagyváradon. Vasárnap, január...

Szent József-búcsút ünnepelt a Caritas Catolica

Szent József ünnepén búcsús szentmisét mutattak be a nagyváradi egyházmegyei caritas központi irodáinak helyt adó Szent József-központ kápolnájában 2018. március 19-én, hétfőn. Az épület...

Idősek anyák napi köszöntője

Verses-zenés anyák-napi műsorral lepték meg a Caritas Catolica által működtetett Szent Erzsébet Szociális Gondozóközpont idős lakóit pénteken, 2018. május 4-én a Nagyváradi Művészeti Líceum...