Van biológiai, vér szerinti és lelki anyaság. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy nekem mindkettő megadatott. Sokáig tusakodtam, hogy szerzetes vagy családos legyek. Az utóbbit választottam. Van két csodálatos felnőtt gyermekem és egy cserkészcsapatnyi lelki gyermekem. Mindannyiukért felelősséggel tartozom.
Édesanyámtól sokat hallottam, hogy a gyermeket nem magunknak neveljük. Így van, a jó Isten ajándékai ők, kell hagyni szabadon szárnyalni, nem láncolhatjuk anyai kötelékekkel magunkhoz. De sok tanulnivalónk van mindannyiunknak: megszületésük az első csoda, amit megtapasztalunk: az arcocskája, pici kis ujjai, mosolya, szemecskéi, pici vagy nagyobb termete. Három óra alatt született mindkét gyermekem, egyik Csíkszeredában, a másik Brassóban. Végig mondtam a Miatyánkot, kezdtem s végeztem. Ilyen sokat nem is emlékszem, hogy imádkoztam volna szívemből… Meg is lett az eredménye: amikor éreztem, hogy ennél nagyobb fájdalom nem lehet, arra megszülettek… Karomba vettem, ringattam, énekeltem… Aztán már az elején meg kellett szokjam az elengedést, és azóta is folyamatosan gyakorlom, hiszem karjaimból a babaszobába vitték… Most másfajta elengedést gyakorlok: elengedni idegen országba vagy elengedni egy szerető fiatalember vagy fiatal hölgy karjaiba, családalapításra. Bármi lesz, nem megy könnyen… Minden nap meg kell halnom értük és újra feltámadnom. A mindennapos kis meghalásaink sok szenvedéssel, meg nem értéssel járnak. Végigjárom a drága Szűzanyával és fiával, Jézussal a stációkat.
Reménykedem, hogy a személyes példám (nem írásaimmal, hanem személyes életemmel tudok a legjobban nevelni – ahogy a cserkészetben tanultuk) majd meggyőzi őket arról, hogy bármilyen utat is választanak, rám, ránk (szüleire) támaszkodhatnak. Még akkor is, ha a mi családunk nem tökéletes, néha tüskékkel megsebezzük egymást, de élni szép, élni jó, családot alapítani vagy szerzetesnek menni még jobb. S élni kell az apró kis csodákat, melyekkel az égiek megajándékoznak. Ahogyan Vida Izabella barátnőmtől tanultam: Isten minden nap ajándékoz valamivel, csak le kell venni a tenyeréről.
Józsa Zsuzsanna
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/18-as számában a Fókusz-összeállítás részeként (összeállította: Bodó Márta, M. Gál Katalin).
