Remete Szent Pálra emlékeztek a premontrei rend nagyváradi széktemplomában

0
238
Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Remete Szent Pál tiszteletére mutatott be szentmisét Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát január 15-én a váradhegyfoki préposti széktemplomban, megemlékezve a templomot építő pálos remeterendről.

Ha Remete Szent Pál korához akarunk visszatérni, akkor 249-et kell írjunk, amikor elkezdődtek a Decius-féle keresztényüldözések – magyarázta prédikációjában Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát. A fiatal Pál látta, hogy mit művelnek a keresztényekkel – arénába vetik őket gladiátorok és vadállatok elé –, és bár nem értett egyet a kegyetlen módszerekkel, érezte, hogy nem elég erős és nincs elég bátorsága ahhoz, hogy a szörnyű kínokat elviselje, illetve attól is félt, hogy a családtagjai esetleg feljelentik őt, ami később meg is történt. Ezért inkább a pusztába menekült, az Úr parancsát követve: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kivétel nélkül!”

Akkoriban a puszta nem úgy nézett ki, mint napjainkban, hanem lakott volt. Oda húzódtak a szent emberek és mindazok, akik nem akartak adót fizetni, adósságaik voltak, a korabeli hippik, és akik nem akartak katonai szolgálatot teljesíteni a császári hadseregben. Az oda vonulók általában aszkéta életmódot folytattak, és Isten-élményeik voltak a nincstelenségben is. Ott élt Remete Szent Antal is, akinek személyében az első apátot tisztelhetjük. A két szent találkozásának a legendáját az eredetileg pálosok által épített váradi premontrei széktemplom padtáblái is megörökítették, bár a faragványok nincsenek kronológiai sorrendbe téve, illetve négy hiányzik közülük – valószínűleg egy felújítás során összekeveredtek, illetve sérülések miatt kicserélték ezeket.

A barlangja előtti pálmafát használva, Pál háncsruhát készített magának, ezért a pálma jellegzetes motívuma lett a pálos remeterendnek – a széktemplomban is látható több ilyen szimbólum. Isten különben gondoskodott róla, hogy Antal értesüljön Pál létezéséről, és hogy a két szent ember találkozása tetszett neki, az bizonyítja, hogy az élelmet vivő holló nem egy, hanem két fél cipót vitt a barlanghoz.

Pál és Antal nem a látszatnak éltek. Rendelkeztek egy belső élettel, egy belső kisugárzással, mely termékennyé tette az egyházat. Ma is azt szeretnénk, hogy Isten kegyelme hasson általunk, bennünk, hogy mi is tudjunk termékeny keresztény életet élni, ne legyünk látszatemberek, hanem a hit szerinti életet tartsuk értékesnek – fogalmazott Fejes Rudolf Anzelm. Hozzátette: Remete Szent Pál élete és viselkedése etalon lett mások számára is, éppen ezért, amikor Boldog Özséb esztergomi kanonok a Pilis-hegységben levő remetékből a 13. században egy új szerzetesrendet alapított, ez a pálos remeterend lett. Védőszentjüknek Remete Szent Pált választották, és őróla kapták a nevüket. És ők kezdték el építeni a váradi Úri utcai templomot 1740-ben, melyet a premontrei rend 1802-ben kapott meg, ugyanis a Ferenc-féle Diploma restitutionalis a pálos rendet nem állította vissza, és a vagyonukat szétosztotta. A pálos jelenlét mégis továbbra is megvan, annál is inkább, hogy a pálosok is Szent Ágoston reguláját követik, pontosan úgy, mint a premontreiek, illetve szintén fehér ruhában járnak – sok rokoni szál fűzi tehát össze a két rendet.

Forrás: erdon.ro/varad.org