Gálaesten díjazta a Caritas Catolica az önkénteseket
A Caritas Catolica által önkéntesek számára megvalósított projekt gálaestjén okleveleket adtak át az érintetteknek. A meghívottakat Sebestyén-Sárközi Anikó moderátor köszöntötte. Hangsúlyozta: a bemutatott projekt,...
Így ünnepeltük az Úrnapját
Krisztus testének és vérének főünnepét a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökre 1264-ben a Transiturus bullában hirdette ki az egész latin egyházra érvényesen IV. Orbán...
Úrnapja Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi főesperesi kerület úrnapi búcsúját ma délelőtt ünnepelték. A közelebbi települések és a város plébániáinak búcsújárói keresztaljával érkeztek a Márton Áron térre, ahol...
A hegyen, az úton mindenki egyenlő, csak a ritmus különbözik
A Szakrális Maratont azzal a szándékkal szervezték meg 2016-ban Erdély több szakrális, kultikus, történelmi központja felé, hogy erősítse az elköteleződést az európai béke és...
Érvénytelenítették a tanfelügyelőség iskolaalapító határozatát
A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette kedden a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben létrehozta a Római Katolikus Gimnáziumot, és az új...
A magyar kormány támogatásával újítják fel a püspöki palotát Nagyváradon
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség barokk püspöki palotájának felújításáért folytatott sokéves munkálkodás Isten kegyelméből újabb szakaszához érkezett: Magyarország kormánya 1366/2017-es számú határozatában közel kétmilliárd...
„A csodák a szentség gyümölcsei, de nem a szentség lényegei”
Imádkozó hívekkel telt templom, az udvaron is álló csoportok és liliomillat – ilyen jellemzőkkel vette kezdetét kedden, tíz órakor a szatmárnémeti, Batizi úti Szent...
„A monumentalitás önmagában nem érték…”
A nagyváradi Nagyboldogasszony-székesegyház külső felújítási munkálatainak befejeztével, Istennek és a támogatóknak hálát adva a római katolikus püspökség a polgármesteri hivatal támogatásával nagyszabású szabadtéri szimfonikus...
Mi a remélt megoldás?
Az iskola jogi helyzetével kapcsolatban még nem született végleges, megfellebbezhetetlen bírósági, törvényszéki végzés. Amíg ilyen nincs, addig nem állítható, hogy az iskola törvénytelenül...