A hegyen, az úton mindenki egyenlő, csak a ritmus különbözik

Györgypál Enikő gondolatai a gyalogos zarándoklatról a II. Szakrális Maraton apropóján

1
1578
Fotó: Erdélyi HÁLÓ Egyesület

A Szakrális Maratont azzal a szándékkal szervezték meg 2016-ban Erdély több szakrális, kultikus, történelmi központja felé, hogy erősítse az elköteleződést az európai béke és a keresztény értékek mellett, összekapcsolva a testi, lelki és szellemi megújulás ősi gondolatát. A rendezvényen bárki részt vehetett vallástól és nemzetiségtől függetlenül.
A 2017-es is ebben a szellemiségben szerveződött a Szakrális Maraton a Keresztény Értékekért, a Békéért elnevezésű zarándoklat és teljesítménytúra június 10-én, szombaton és két jármódban (szaladva, kerékpárral) lehetett részt venni. A SzakrálisMaraton.ro összefoglalója szerint „A rendezvények a hely szellemiségét, lelkiségét fenntartva ötvözik magukba a zarándokok, túrázok, kerékpárosok, szaladók, természetvédők, EKE-sek, cserkészek szellemiségét. Amelyekben mind közös a természet-közösség-élmény gondolatisága, amely a keresztény kultúrában gyökerezik.” A Szakrális Maraton ötvözi három vagy két jármódban (gyaloglás, szaladás, kerékpározás) a zarándoklatot, a túrázást és az egyéni stílusban és tempóban végzett teljesítményt, továbbá figyelembe veszi a hely természeti és történelmi sajátosságait is.

Fotó: Erdélyi HÁLÓ Egyesület

Manapság a színes programlehetőségek közepette igencsak tudatos és célra törő kell legyen valaki, hogy egy-egy ilyen felhívás/kihívás meg tudja szólítani érdemben, és persze erre a válasz ne a saját figyelem elterelése, az elfelejtés legyen, hanem a kihívás elfogadása.

Fontos kérdés, hogy miért indul útnak valaki, miért tesz meg ötvenkét kilométert, és persze az is, hogyan. Az alábbiakban Györgypál Enikő vonatkozó gondolatait olvashatják. A szerző részt vett a maraton Szent László királyról elnevezett szakaszán.

Mindannyiunknak van valamilyen elképzelése a  zarándoklásról. Ha ezt halljuk, talán sokaknak az az első gondolata, hogy ilyenkor autóval vagy busszal indulunk és érkezünk Máriaradnára, Csíksomlyóra, Futásfalvára. Adódik a kérdés: miért indul el valaki gyalogosan hegyen-völgyön át?

Tapasztalom, hogy az élet leggyakrabban a komfortzónánkon kívül kezdődik. Ma divat a fejünkben élni, bezárkózva egy számítógép, telefon mellé és nem kerülni kapcsolatba saját határainkkal, testünk puhány lesz, és nem tudunk mit kezdeni vele. Egy biztos, hármas egység vagyunk: test-lélek-szellem. A nagy zarándok, Szent Ignác kikísérletezte a lelkigyakorlatokat, amelyben igencsak nagy szerepe van a természetnek, a mozgásnak.
A keresztény kultúra egyik legerősebb szimbóluma az út. Úton lenni, ez az élet: a már és a még nem feszültsége. Állandó fejlődés, alakulás, változás, mozgásban levés. Emiatt keresem azokat a lehetőségeket, amikor úton lehetek. Hamvas Béla szavai ilyenkor sokszor eszembe jutnak: „Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat.”  Utóbbihoz kell a nagyobb bátorság.
Kilépve a hétköznapi rutinból utol tud érni a lelkem, és könnyebb nyitott lenni a találkozásokra. Ha már nekünk is van caminónk, amit Mária-útnak hívnak, akkor arra indulok.
Tavaly is részt vettem a Szakrális Martonon, akkor bicikliztem. Idén nagyon megfogott a Szent László király szakasz útvonala. Felét már ismertem, jártam rajta. Gyerekkorom szép emlékei kötődnek a Csíki-havasok ezen részéhez. Ott akartam lenni. Tudtam, hogy fele ekkora távot már képes vagyok megtenni. Most úgy éreztem, hogy ideje a határaimat feszegetni egy kicsit. A gyönyörű táj tud motiváció lenni.

Fotó: Erdélyi HÁLÓ Egyesület

Hogyan készültél föl a nem rövid táv megtételére, mi volt az, ami igazán fontosnak mutatkozott az út során?

Kedves barátom, Szász Huba segítségét kértem a készüléshez. Az első legfontosabb tanácsa: „Minden fejben dől el”, ezen kívül technikai tippeket is adott, és ezek mellé a pár héttel ezelőtti túrám tapasztalatát is felhasználtam, így mertem nekivágni.
Késznek kell lenni elmenni a végsőkig, magamért, az értékekért… Ha ismerem a célt, akkor az útra tudok figyelni.

Szinte biztos, hogy ami a külső szemlélőben elindulás, hosszú gyaloglás, megérkezés szavakkal fogalmazódik meg, az a résztvevőnek sokkal bensőségesebb, gazdagabb jelentéssel bír. Hogyan zajlott a maraton és mit jelentett számodra?

Ez nem verseny. Ez önismeret, találkozás, fohász, öröm, a komfortzónából való bátor kilépés. A hegyen, az úton mindenki egyenlő, útitárs, sorstárs, csak a ritmus különbözik. A ritmust meg a testem diktálja, a cél az fejmunka.
Az a hely, ahol képes vagyok magammal, másokkal találkozni, az szent. Ahol átjár az öröm, mert olyan gyönyörű minden, és ezt nem emberi kéz alkotta. Aki ezekben nem találja meg a szakralitást, az még nem lát.
A II. Székelyföldi Szakrális Maraton szervezői gondoskodtak arról, hogy legyen lehetőségünk találkozni, mert az egyes támaszpontoknál egy-egy szervezet munkatársai fogadtak. Volt ahol kisgyerekek rohantak elénk önfeledten és üdvözöltek.

Fotó: Erdélyi HÁLÓ Egyesület

Ezeknél a megállóknál többek között finom csomortáni, bánkfalvi, csíkszentmiklósi falatokkal vártak. Teljes mértékben gondoskodtak arról, hogy mindenünk meglegyen az út folytatásához. Az egyes állomásoknál pecsét helyett matricákat kaptunk különböző idézetekkel.
Az utolsó matricáért érdemes volt gyalogolni. Ákos A fénybe nézz c. dalának részlete volt: „Biztos a fénybe érsz, ha fel tudsz állni mikor elbuktál.” Innen már csak öt kilométer van hátra, itt már nem érdemes feladni. 🙂

Fotó: Györgypál Enikő

Gyalogolni és látni, ahogy elszalad mellettem a kolozsvári ultramaraton-futó, akivel pár szót váltunk csak, de már csodálom az ő kitartását, elszántságát, ez erőt ad. Majd a biciklisek húznak el mellettünk, öröm odaköszönni. A táj elbűvöl. Gyönyörűen virágzik a mező, a legelő. Csodaszép, védett növényekkel tarkított zöld tenger, a végtelen, bolyhos, felhős kékség, és közötte ott vándorolok/-unk.

Fotó: Györgypál Enikő

Kifejezetten jó egyedül gyalogolni bizonyos szakaszokon, de van, amikor utolérek valakit vagy engem érnek utol, és együtt teszünk meg egy-egy szakaszt. Úton vagyunk. Mindenki a saját útján és mégis együtt. Együtt örülünk és együtt küszködünk a kilométerekkel. Megosztjuk a naptejünket, a sebtapaszunkat, a tapasztalatainkat, és bátorítjuk egymást.
Kiderül, hogy mit cipelünk, mi fölösleges, mire van igazán szükségünk, hol tartunk és az is, nem vagyunk egyedül!
Rálépni, elindulni, kimozdulni a komfortzónából, csak menni, lenni, nem rohanni, élni az itt és mostban.
Hogy lehet megtenni egy ötven kilométeres szakaszt? Lépésről lépésre.
Túra után hamar elmúlik a fájdalom, marad az élmény, az öröm, és az, akivé lettem az út során, az beépül az életembe. Az Út mindig vár! Lépj rá bátran!

Fotó: Györgypál Enikő

1 HOZZÁSZÓLÁS