Út az álomtól a valóságig
CSELENSZKI ZITA neve sokaknak ismerős lehet Szatmár és Máramaros megyékben egyaránt, ugyanis a szatmári egyházmegyében kegytárgyboltot vezet, mely az elmúlt időszakban helyszínekben...
Levéltári hétköznapok
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány levéltára Kolozsváron, a Szentegyház utcában található. Az ott fellelhető iratokat folyamatosan digitalizálja és állagmegőrzési munkálatokat is...
Érzem, hogy öröm tölti ki a lelkemet
Szabó Anikót tíz éve ismertem meg, én kezdő voltam, ő már régóta dolgozott a Verbum Kiadó tördelőszerkesztőjeként. Lassan kiderült, hogy nemcsak...
A legőszintébb barátunk Isten
Az ezüstmiséjüket ünneplő papok élete szolgálati helyeiktől függően sok érdekességet, áldást és elhivatást mutat. Folytatjuk sorozatunkat, melyben az idén jubiláló papokat szólítjuk...
A cél a közösség építése és Isten népének szolgálata – Emberközelben Gozner...
GOZNER ARTÚR is egyike azoknak, akiket Böcskei László megyés püspök állandó diakónussá szentelt Nagyváradon. Hittantanár, aligazgató, családapa, és hitében megerősödve most már...
A megélhetés mellett fontos az Istenbe vetett hit
Egyházmegyéinkben a plébániai alkalmazottak közül a kántori szolgálatot vállalók nagy számban jelen vannak, ellátva sok olyan feladatot, mely sokszor nem egyszemélyes munka....
Politikusként vagy pénztárosként: bárhol lehet közösséget szolgálni
A mai romániai magyar embernek SOLTÉSZ MIKLÓSt nem igazán kell bemutatni, hiszen gyakorlatilag nincsen olyan, magyar állami támogatással megújult vagy felépült templom,...
Jézus szeretetteljes öleléssel várt rám és a vérrel verejtékezett igenemre
Mintha hazatért volna a mindenkori otthonába, úgy érezte magát Zsók Hunor-Tamás minorita szerzetes, amikor először lépett be az aradi rendházba. Rögös út...
A környezetemben lévőket próbálom Istenhez és az egyházhoz vonzani
Szilágyi László sokak számára ismerős, hiszen ahol a Mária Rádió tevékenykedik, ő is jelen van. Hitoktató, családapa és most már állandó diakónus...
Lélekre hangolva – emberközelben Kolumbán Rita
A gyergyószentmiklósi szürke falakat szó szerint élettel megtöltő Fessünk álmokat projekt neve nem ismeretlen szűkebb pátriánkban. Ennek megálmodója és fő mozgatója a...