Letenni Isten előtt a fegyvert – Nagy Bálint SJ a Montserrat-évről és a jezsuita vlogról

0
271
Fotó: Pásztor Péter

„Olyan ez, mint egy jól fölszerelt bicikliműhely – mondta a jezsuita hivatástisztázó programról Nagy Bálint SJ. – Jezsuita lelkiségünk kincseiből kapsz használható eszközöket az imádsághoz és a megkülönböztetéshez. Tőled függ, mit hozol ki ebből.” A szeptemberben induló új Montserrat-évről, a Montserrat vlog új évadáról és a rendi mindennapokról kérdezte Nagy Bálintot Ekler Levente.

Az alábbiakban részleteket közlünk a Jezsuita.hu-n megjelent interjúból.

„A Montserrat-év nemcsak hivatástisztázó kurzus, hanem közösség, imádságban történő konkrét kíséréssel, önismereti képzéssel, mások szolgálatával. Akadnak, akik erre az évre külsősként kapcsolódnak hozzánk, és vannak fiatalok, akik be is költöznek egy évre a jezsuita rendházba, miközben megtartják munkájukat, tanulmányaikat. Nem kell hogy előre lássák, mi lesz majd az életformájuk, viszont egy ilyen lépés által tapasztalatot szereznek arról, milyen is szerzetesek között élni. A Montserrat hivatástisztázó évre alapvetően 18–30 év közötti, már bérmálkozott férfiakat tudunk fölvenni, akik szeretnének növekedni az imádságban, önismeretben, mások szolgálatában, egy mélyebb intellektuális reflexióban, és szeretnék megtudni, mi Isten akarata a számukra: házasság, egyházmegyés papság vagy szerzetesi hivatás. (…)

A Montserrat-év hiánypótló, főleg azért, mert a cél nem az, hogy valaki jezsuita legyen, hanem hogy a fiatalok teret kapjanak az imádságra, önismeretre, mások szolgálatára, közösségi életre. És egy ilyen tanév alatt szépen kirajzolódik, hogy mi is az Istennel meghozott következő lépés az illető számára, hiszen vannak idők és terek, hogy ez megmutathassa magát.

Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítója Montserrat hegyén, a katalánok nagy nemzeti kegyhelyén letette a nemesi öltözetét és kardját a Szűzanya elé. Ezzel a bátor lépéssel egyszerű zarándokruhát öltött, és nagy bizalommal nekivágott, hogy felfedezze, mire is hívja az Úr. Ez a tapasztalat utal a Montserrat-évre, amely az az időszak, amikor az Istent kereső fiatalember leteszi belső védekezését, és elindul megkeresni Isten akaratát. Szent Ignác ezután egy évet töltött Manresában lelkigyakorlatos csöndben, imádsággal.

A Montserrat-év minden elemében jezsuitás: Istenre irányuló, bátorító, szabadságot adó, mély, másokat szolgáló és közösségi program. Olyan ez, mint egy jól fölszerelt bicikliműhely, ahol ötszáz év lelkiségi hagyományainak eszközei lógnak a falon. Te betolod a biciklidet, mi pedig örömmel megmutatjuk neked a számunkra kedves szerszámokat, beszélgetünk róluk, és megtanítunk használni őket. A járgányodat azonban nem szereljük meg helyetted, azon Istennel együtt te dolgozol abban a ritmusban és abba az irányba, ahogyan ő vezeti ezt a folyamatot.

Szabad vagy. Jezsuita lelkiségünk kincseiből kapsz használható eszközöket az imádsághoz és az úgynevezett megkülönböztetéshez. Tőled függ, mit hozol ki ebből.

Segíteni fognak ebben a lelkigyakorlatok, a közösségi élet, a napi együttes imádság a jezsuita közösséggel, a belső képzések, az olvasmányok, a közös tanulás, és amikor együtt szolgálunk másokat.

Van egy rövid felvételi folyamat, amikor azt keressük közösen az érdeklődő fiatallal, hogy amit ő keres, illetve ami a Montserrat-év célja, találkozik-e egymással. Hogy ez működni tudjon, van négy alapkészség, amelyekre a fiatalnak szüksége lesz: az első, hogy az illető katolikus, imádkozik, rendszeres szentségi életet él, és bérmálkozott már; a második, hogy már tud apró felelősségeket vállalni, képes befejezni dolgokat (például ha abban a fázisban van, be tudja fejezni a szakdolgozatát, vagy képes letenni a nyelvvizsgáját, és nem halogatja őket a végtelenségig); a harmadik, hogy kapcsolódjon más emberekhez, legyen élő közössége, és valamilyen módon már most szolgál másokat, a negyedik az alapvető pszichológiai egészség, mégpedig hogy alkalmas a közösségi életre – erre egy felvételi pszichológiai vizsgálat alkalmával nézünk rá. Egyik alapkészségnél sem tökéletességet keresünk, csak azt, hogy az emberi és hitbeli alapok meglegyenek. És ha hiányozna is egy-egy elem, az sem gond, mert akkor azt keresnénk, hogy a következő időszakban hogyan tud azokon a területeken lépni majd egyet, mielőtt megkezdené a Montserrat-évet.

A program szeptember elején kezdődik a budapesti jezsuita közösségben működő Montserrat-házban. Többen külsősként csatlakoznak, ami nagyjából havonta egy szűk hétvégét jelent; valaki viszont az intenzívebb verziót választja, és beköltözik a Montserrat-házba. Ebben az évben a résztvevők tovább folytatják a munkájukat vagy a tanulmányukat, vagy ha erre nincs mód, akkor önkéntes munkát vállalnak. A folyamatot háromnapos lelkigyakorlattal kezdjük el; elindulnak a napi rendszeres imaidők, olvasmányok; kapcsolódunk a jezsuiták közösségi életéhez, vannak házimunkák és külső szolgálatok is. Kicsit olyan ez, mint egy lelkiségi szakkollégium. Van egy nyolcnapos lelkigyakorlatunk húsvét előtt, és a résztvevők ekörül hoznak döntést arról, hogy merre lépnek majd tovább. Utána június végéig vagyunk még együtt. (…) A létszám évente változik. Eddig ötven fiatalember végezte el a Montserrat-évet, huszonhárman indultak el a papi vagy szerzetesi irányba, huszonheten a házas életforma felé léptek tovább. A montserratosok most – a Sodrás utcai épületünk felújítása miatt – a BAH-csomópont melletti Muskotály utcai rendházban jönnek össze. Ez picivel kisebb, de minden szükségessel rendelkezik: van kápolnánk, könyvtárunk, ebédlőnk, közösségi termünk, nagy kertünk és tíz szobánk.

(…) ha egy fiatal keresi az útját, akkor alapvetően három dolog ad neki eszközöket a haladáshoz. Az egyik a rendszeres jó inputok, vagyis gondolatébresztők, prédikációk, kiadványok, videók. Továbbá nagy segítség, ha a fiatal hasonló emberekkel tud találkozni, akikkel megoszthatja azt, amin keresztülmegy, és nem azt éli meg, hogy egyedül van ezekkel a kérdésekkel. A harmadik, ha lehet jó és hozzáértő személyes kísérést kapni ezen az úton. Így született a Montserrat vlog, mert megtapasztaltuk, hogy a hivatástisztázó évben folytatott beszélgetések sokat segítenek a haladásban a fiatalok számára – miért ne tennénk valamilyen módon láthatóvá azt, ahogyan beszélgetni szoktunk? A sorozat ízelítő a hivatástisztázó évhez (…) Ebben az évadban a felnőtté válás témáit – mint például a szenvedés, unalom, lázadás – kezdtük el feldolgozni.

Szent Ignác atyánknak fontos volt, hogy közösségét ne róla, hanem Jézusról nevezzék el. Ma is őrizzük azt az irányt, hogy Ignác tapasztalatain keresztül elsősorban nem őt utánozzuk, hanem a tőle tanult eszközökön keresztül Jézus társaivá válunk.

Szent Ignác és az első társak bíztak Jézus vezetésében, és így teszünk mi is: Jézust keressük, és vele együtt akarunk lépni arra, amerre ő vezet a katolikus egyházon keresztül és általa küldve.

Talán ismerős a szilikonos karkötő a következő angol rövidítéssel: „WWJD”, (a „What would Jesus do?” kifejezés rövidítése – a szerk.) azaz „Mit tenne Jézus most?” De mi van, ha ezt nem feltételes módon kérdezzük, hanem megkérdezzük tőle: „Mit teszel ma, Jézus?” Mi történik, ha úgy élünk, hogy ma is az élő Jézushoz fordulunk, aki jelen van közöttünk a szentségeken keresztül, a lelke által? Akik a jezsuita hivatásra kaptak meghívást, megélik ugyan a méltatlanságukat, mégis lényük legmélyén érzik a csöndes hívást: „Gyere. Kövess engem. Én emberek halászává teszlek!”

A beszélgetés teljes szövege ITT olvasható.

Forrás: Jezsuita.hu / Magyar Kurír