Ferenc pápa néhány napig még kórházban marad
A szentatya folytatja a műtét utáni kezeléseket, és még pár napot a kórházban tölt. A Vatican News magyar szerkesztőségének híradása szerint örömét...
Gyengeségünk ajtaján lépünk az üdvösségbe – Ferenc pápa katekézise
Örökké kísért a bálványimádás szelleme, mert főként szorult helyzetünkben olyan biztonságra vágyunk, melyet a magunk készítette bálványistenektől remélünk – hangzott el Ferenc pápa szerdai...
Krisztus világossága vár minket a halál kapuján túl
Szent Józsefről, a jó halál védőszentjéről elmélkedett szerdai katekézisében Ferenc pápa. A mai világ hajlamos elkendőzni a halált, de a keresztény...
Tanuljuk meg egymást és az idegent úgy szeretni, ahogy saját magunkat
Negyvenkilenc ország zászlaja alatt kilencezer elvándorló és menekült a Szent Péter-bazilikában
Az elvándorlók és menekültek 104. világnapján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott szentmisén látta...
A Jézushoz tartozás szabaddá tesz minket
Azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják”: így határozza meg Jézus a család fogalmát, mely tágabb, mint az a család, amelyben a világra jövünk....
Ferenc pápa: „A Laudato si’ második részét írom”
Ferenc pápa az Európa Tanács tagországainak jogász delegációjával beszélgetve elmondta, hogy a 2015-ben megjelent Laudato si’ enciklika frissítésén dolgozik. A fiatalabb nemzedékeknek...
Ferenc pápa szerdai katekézise: Imádkozzunk, mert Isten mindig meghallgat minket
Január 9-én, a VI. Pál teremben megtartott szerdai általános kihallgatáson a pápa folytatta katekézis-sorozatát a Miatyánkról. Ezúttal az imádság erejéről beszélt, mely...
Isten óvjon minket az egyházat romboló világiasságtól
A Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén a pápa azokért imádkozott, akik a járvány halottait temetik, vállalva a megfertőződés kockázatát is. Homíliájában...
A sebeket hordozó egyház képes megérteni a mai világ sebeit
Ferenc pápa január 16-án, kedden délután Santiago de Chile székesegyházában találkozott a papokkal, szerzetesekkel, szeminaristákkal. Beszédében felhívta a figyelmüket: „Nem létezik a hivatásbeli selfie (vagyis...
Itt az ideje visszatérni az Istenhez – Ferenc pápa hamvazószerdai homíliája
Hamvazószerdán, nagyböjt kezdetén Ferenc pápa délelőtt fél tízkor mutatott be szentmisét a Szent Péter bazilika Katedra oltáránál. Ezt a szentmisét hagyományosan...