A sebeket hordozó egyház képes megérteni a mai világ sebeit

A pápa a chilei papokhoz, szerzetesekhez, szeminaristákhoz

0
572
(Fotó: Claudio Reyes/AFP/Getty Images)

Ferenc pápa január 16-án, kedden délután Santiago de Chile székesegyházában találkozott a papokkal, szerzetesekkel, szeminaristákkal. Beszédében felhívta a figyelmüket: „Nem létezik a hivatásbeli selfie (vagyis az, hogy mi csinálunk önmagunkról képet). A hivatáshoz arra van szükség, hogy a fotót egy másik személy készítse el. Mit lehet tenni, ez így van.” Nagy örömmel fogadták a szentatyát a székesegyházban. Ricardo Ezzati bíboros, a chilei főváros érseke köszöntőbeszédében kifejezésre juttatta a nagy várakozást, amellyel e találkozó elé tekintettek.

A pápa a felolvasott evangéliumi részből (Jn 21,1–19) indult ki beszédében. Ennek alapján Péter és az első keresztény közösség három fontos pillanatát emelte ki: Péter és a csalódott közösség, Péter és a megbocsátást nyert közösség, valamint Péter és az átalakult közösség témákról fejtette ki gondolatait. Az apostolok tapasztalata ugyanis mindig erre a kettős, személyes és közösségi oldalra épült, amelyek elválaszthatatlanok egymástól.

Péter és a csalódott közösség

A pápa beszéde első pontjában a csalódott Péterről és a csalódott közösségről szólt. Felidézi az evangéliumi jelenetet, amikor a tanítványok még nincsenek tudatában Jézus feltámadásának. Csalódottak. Mesterük halála miatt üresség él bennük. A zavar és az elveszettség pillanatai ezek számukra.
Itt Ferenc pápa utalt a szexuális visszaélések közelmúltbeli eseteire, amelyekben a chilei egyház az érintett, és amelyek megtépázták a helyi egyház hitelét. „Ismerem a fájdalmat, hogy mit jelentenek ezek a kiskorúak ellen elkövetett esetek, és nagy figyelemmel követem, hogy mit tesztek e súlyos és fájdalmas rossz leküzdésére. Ismerem a fájdalmat az áldozatok, a családjaik szenvedése miatt, akik az egyház szolgáiba vetett bizalmukban csalatkoztak. Ismerem a fájdalmát mindazoknak, akik a lelkes munkavégzés fáradtságán túl megéltétek a gyanú, a kétség okozta kárt, amely sokakban félelmet és bizalmatlanságot kelthetett a történtek miatt.”

Ferenc pápa ezzel kapcsolatban arra hívta a helyi egyház tagjait, hogy kérjék Istentől a világosságot, hogy a valóságot saját nevén nevezzék, a bátorságot, hogy bocsánatot kérjenek és a képességet, hogy megtanulják és meghallgassák, mint mond az Úr, és ne nyalogassák a sebeiket. A társadalom változóban van, tekintsen mindenki előre, és nézzen szembe a személyes, közösségi és társadalmi valósággal úgy, ahogy az van – tanácsolta a szentatya.

Péter és a megbocsátást nyert közösség

Beszédének második pontja a megbocsátást nyert Péter és a megbocsátást nyert közösség volt. Felidézte a vezető, Péter esetét, aki ugyanolyan bűnös volt, mint a többiek és csalódást okozott annak, akinek védelmet ígért. Krisztus azonban nem veti ezt a szemére, nem ítéli el, csak azt kérdezi tőle, hogy szereti-e őt. Az egyetlen célja, hogy megmentse Pétert a saját bűnébe zárkózás veszélyétől, attól, hogy rágódjon a saját korlátaiból fakadó kétségbeesésén. Amikor Péter reális választ ad az Úrnak, hogy tudja, hogy szereti őt, akkor Jézus megerősíti küldetésében. Ezáltal véglegesen apostolává válik. Mi erősíti meg Pétert? – tette fel a kérdést a pápa. Az irgalmasság. Mi is tegyük ezt. Jézus sem sebei nélkül jelent meg övéinek. Tehát arra kaptunk meghívást, hogy mi se titkoljuk el vagy rejtsük el sebeinket. A sebeket hordozó egyház képes megérteni a mai világ sebeit, képes magáévá tenni, elszenvedni, elkísérni és begyógyítani azokat. A sebeket hordozó egyház nem magát helyezi a középpontba, nem gondolja azt, hogy tökéletes. Ehelyett azt állítja a középpontba, aki meg tudja gyógyítani a sebeket, vagyis Jézus Krisztust.

Isten népe nem azt várja tőlünk, hogy emberfeletti hősök legyünk

Jézusban a sebek feltámadást nyertek. Szolidárissá tesznek bennünket, ösztönöznek, hogy hidakat építsünk és elinduljunk az irgalmas szeretetre szomjazók felé. Isten népe nem azt várja tőlünk, hogy emberfeletti hősök legyünk, hanem pásztorokra van szüksége, megszentelt életű férfiakra és nőkre, akik ismerik az együttérzést, akik ki tudják nyújtani kezüket, akik meg tudnak állni az elesettek előtt és mint Jézus segítenek kikerülni az ördögi körből, hogy kétségbeesésükön rágódjanak, amely megmérgezi a lelket.

Péter és az átalakult közösség

Ferenc pápa harmadikként az átalakult Péterről és az átalakult közösségről beszélt. Jézus a megkülönböztetésre hívja Pétert, és így kezd erőt nyerni sok minden Péter életében. Az Úr pedagógiája az, hogy nem fél elindulni és szolgálni a megsebzett emberiséget. Péter felismerte Jézusban, hogy sebei a feltámadás útját jelenthetik. A csalódott, majd átalakult Pétert látva arra kapunk meghívást, hogy a csalódottak, elkeseredettek egyházából váljunk egy olyan egyházzá, amely a mellettünk élő sok csalódott embert szolgálja. Legyünk egy olyan egyház, amely képes Urát szolgálni az éhezőben, a bebörtönzöttben, a szomjazóban, a hajléktalanban, a betegben. Olyan szolgálat ez, amely nem a segélyezéssel vagy az atyáskodással azonosítja önmagát, hanem a szív megtérésével. A probléma nem abban áll, hogy ételt adjunk a szegénynek, gondozzuk a beteget, hanem, hogy figyelembe vegyük: a szegénynek, a betegnek, az elítéltnek méltósága van, hogy asztalunkhoz üljön, hogy otthon és családban érezhesse magát közöttünk.

Nem az ideális helyzeteket és közösségeket szeretjük, hanem a személyt

Ferenc pápa ezért azt kérte: újítsuk meg elkötelezettségünket, hogy nem várunk el egy ideális világot, közösséget, tanítványt, hanem teremtsük meg a feltételeket, hogy minden csalódott személy találkozhasson Jézussal. Nem az ideális helyzeteket és közösségeket szeretjük, hanem a személyt. Hagyjuk tehát, hogy Jézus megújítsa szívünket! Végül arra kérte a chilei papokat, szerzeteseket, szeminaristákat, hogy hazatérve, szívükben készítsenek egyfajta spirituális „végrendeletet”. Tegyék fel a következő kérdéseket maguknak: Milyen az az egyház, amelyet szeretek? Szeretem-e ezt a megsebzett egyházat, amely életre lel Jézus sebeiben?

(sv)/Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS