2024. május 7.

Lábujjhegyen, halkan lépett be az „oázis” életébe

A jó Isten szeretetének és irgalmasságának a tanúja szeretnék lenni – mondja a nemrég Nagykárolyba érkezett Rab Melinda piarista nővér, akit...

A vezető a közösség szolgája

A tanítványok sokunkhoz hasonlóan azon vitatkoztak maguk között, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus meghökkentő, mégis zseniális bölcsessége a tanítványokat is „helyretette”, de a ma...

Isten éltesse, püspök úr!

II. János Pál pápa 1996. december 18-án nevezte ki gyulafehérvári segédpüspökké és Valabria c. püspökévé, majd 1997. március 1-jén szentelte püspökké...

A Szépség bűvöletében

Lassan-lassan év-végi hangulat uralkodik veszi át az uralmat számos helyen: készülődés, nyüzsgés. A gyulafehérvári főegyházmegyében adventig a hivatás évét üljük. A hivatás...

A legnagyobb hír az örömhír

Gyergyóditrót igen sok pap mondhatja szülőfalujának. Innen származik többek között a jelenlegi csíkdelnei plébános és székelyföldi ifjúsági lelkész, Csíki Szabolcs is,...

Plébániai közösségi napot tartottak Remeteszegen

A szentmise mélyebb átélésének útjait kereste a marosvásárhelyi (remeteszegi) Szent Család plébánia közössége a november 9-én szervezett plébániai közösségi napon. A közelgő...

Jézus barátaiként ministrálnak

Idén is megszervezte ministránsoknak szánt képzését a szatmári Egyházmegyei Ifjúsági Iroda november 8-án és 9-én, pénteken és szombaton, az erdődhegyi Helga Winter...

A bánsági magyar szórványközösségek nyelvi és felekezeti revitalizációja

Ezzel a címmel szervezett konferenciát papok, lelkészek, tanárok és a magyar közösségekben tevékenykedő pedagógusok számára november 9-én, szombaton a Temesvári Piaristák Templomi...

Vágyakozni a szép, igaz, jó és szent után

A lateráni-bazilika felszentelésének ünnepén, november 9-én a gyulafehérvári szeminárium közösségének rekollekciót tartott Simon Attila püspöki titkár, ifjúsági és ministránslelkész. Az elmélkedések során...

Az erdélyi ferencesek októberi krónikája

Októberben több olyan esemény is zajlott az erdélyi ferences templomokban, amelyek minden hívő számára Isten jelenlétének szívükbe való befogadását segítették az...