Lelkinap gyermekeknek a püspöki palota kertjében
,,Engedjétek hozzám!" (Mt 10,14) mottóval 7-10 éves gyerekeknek tartottak lelkinapot március 23-án a nagyváradi püspöki palota kertjében.
Lourdes-i Szent Szűz, betegek gyógyítója, könyörögj érettünk!
Az utóbbi években úgy érezhettük mintha közelebb jött volna hozzánk a betegség. Rá kellett döbbennünk arra, hogy magunk, szeretteink, környezetünk törékenysége hozzátartozik...
A Szent Rita Nőszövetség tagjaival találkozott Böcskei László püspök
A nagyvárad-olaszi plébánián működő Szent Rita Nőszövetség huszonöt tagját fogadta szerdán, június 2-án a nagyváradi püspöki palota dísztermében az egyházmegye elöljárója. A...
72 órányi önkéntesség, kompromisszum nélkül
Temetőből plébániára, onnan idősek otthonába és még a szalonnasütés is belefért a programba. A margittai fiatalok és tanáraik másodjára mutatták meg, hogyan...
A székeskáptalan tagjai és az esperesek tanácskoztak Böcskei Lászlóval
A tanácsosok testületét hívta össze 2018. január 19-én Böcskei László nagyváradi megyés püspök, hogy megtárgyalják az új év pasztorális tervét. A jelen levő székeskáptalani tagok...
A család-világtalálkozón jártak
A háromévente megszervezett Családok Világtalálkozójának kilebncedik kiadása augusztus 22–26. között zajlott Írország fővárosában, Dublinban. A négynapos rendezvény mottója: „A család örömhíre, a világ öröme!” volt. A...
A Bonitas növendékeinek ünnepi műsora
Ma, december 18-án délelőtt a nagyvárad-olaszi plébániatemplomban mutatták be karácsonyi műsorukat a Bonitas Magyar Speciális Oktatási Központ lakói és nevelői, amely eseményen...
Családi hétvégét tartottak Sólyomkőváron
A család éve és a Szent József-év apropóján a Nagyváradi Egyházmegye Családpasztorációs Irodája családi lelkinapokat szervez Sólyomkőváron az egyházmegyében működő családcsoportok számára....
Nagyváradi óvódások anyák napi szereplése
A nagyváradi Szent László Óvoda középső csoportosai boldogították jelenlétükkel május 8-án, kedden a Szent Erzsébet Gondozóközpont idős bentlakóit. A gyerekeket Kuzsma Andrea, Rőff Tímea,...
Bérmálás Madarászon
2021. július 10-én, szombaton 13 órakor Madarászon Böcskei László megyés püspök nyolc fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A fiatalok felkészítését Mlinárcsik...