Ünnep Krasznán

0
334
Fotók: Vékás Albert

A délelőtti órákban díszbe öltözött vitézek, huszárok, népviseletbe öltözött lányok, asszonyok gyűltek össze a krasznai római katolikus templom előtti téren, ahol az ünnepi szentmisét követően hivatalosságok jelenlétében felavattuk a Történelmi Vitézi Rend által adományozott Szent Korona-emlékművet – adta hírül a közösségi portálon a Kraszna/Crasna oldal.

A március 13-ai emlékműavatáson a forradalom és szabadságharc eszméje és emléke előtt is tisztelegtek. A nem mindennapi rendezvényen Kovács István, Kraszna polgármestere szólt az egybegyűltekhez, majd Dolhai István konzul, Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, Seres Dénes parlamenti képviselő foglalta össze ünnepi gondolatait, végül Máté József huszár ismertette a Szent Korona történelmi hátterét, hangsúlyozva: az összefogást jelképező Szent Koronát őrizni kell, és mindannyiunknak jó példát kell mutatnunk, hogy a láng ne aludjon ki.

Az ünnepi beszédek után felcsendült a magyar Himnusz, amelyet követően Soltész Gyula, a Történelmi Vitézi Rend helyettes főkapitánya és Kiss István huszár leleplezte a rend által adományozott Szent Korona-emlékművet, amit Sövér István katolikus esperes megáldott. Lelik István szavalata után emlékplaketteket adtak át azon helybélieknek, akik az elmúlt években, évtizedekben a helyi magyar kultúráért, a magyarság megmaradásáért tevékenykedtek.

MEGOSZTÁS