A család-világtalálkozón jártak

0
656

A háromévente megszervezett Családok Világtalálkozójának kilebncedik kiadása augusztus 22–26. között zajlott Írország fővárosában, Dublinban. A négynapos rendezvény mottója: „A család örömhíre, a világ öröme!” volt. A találkozók sorát Szent II. János Pál indította el 1994-ben. Az idei rendezvényre öt kontinens 116 országából érkeztek résztvevők, közöttük a nagyváradi egyházmegyét képviselő három család és két pap: Székelyhídról Ozsváth József plébános, Hasznosi Imre és Korinna, Tasnádszántóról Tóth Attila-Levente plébános, Cseh Jácint Sándor és Tünde Klára, valamint a tasnádi Gózner Artúr és Tímea. Kongresszus, fesztivál és imavirrasztás is szerepelt a programban, amelyet vasárnap a pápai mise zárt. A családok konferenciákon vettek részt, más országokból érkező családokkal találkoztak és cseréltek tapasztalatokat, valamint Ferenc pápával együtt imádkoztak. Ferenc pápa szombaton érkezett meg Írországba és vasárnap szentmisét mutatott be az ír fővárosban, félmillió hívő jelenlétében. Az egyházfő látogatása egy elég nehéz időszakra esett, az egyes klerikusok által elkövetett visszaélések nyomán az egyházat ért vádak miatt.

Forrás: Hírek.Várad.org

MEGOSZTÁS