Első Mária-köszöntő Marosvásárhelyen
Először tartottak Mária-köszöntőt Marosvásárhelyen november 12-én, szombaton Péter Arthur plébános, kerületi főesperes kezdeményezésére és vezetésével.
Szentségimádással kezdődött a marosvásárhelyi...
Ministránstalálkozó volt Nagykárolyban
Egyházmegyei szintű ministránstalálkozót tartottak június 2-án a nagykárolyi Kalazanci Szent József-plébánián. Kétszáz gyerek és fiatal már reggel megtöltötte a templom padsorait, ahol a köszöntések...
Vasárnap iktatják hivatalába a kolozs-dobokai főesperest
Vasárnap, 2018. augusztus 5-én az este hat órától kezdődő szentmisén iktatják hivatalába a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosát, a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület főesperesét, Kémenes Lóránt Zoltánt,...
Kaláka: az erdélyi falu hagyományos intézménye
Idősebb, az 1940–50-es években született erdélyi, főleg falusi hátterű embereknek ismerős lehet az, hogy különféle, leginkább nagy horderejű munkák (szántás, aratás, kaszálás,...
Rózsafüzérrel Sepsiszentgyörgy körül
Sepsiszentgyörgyért és a világ békéjéért hirdették meg október 3–7. között az idei Rózsafüzérrel a város körül zarándoklatot katolikus templomaink elöljárói.
Középkori kódexet azonosítottak a kolozsvári Szent Mihály-plébánia levéltárában – FRISSÍTVE
E napokban került a nyilvánosságra egy fontos középkori irat. A kolozsvári Szent Mihály-templom felújításáig a plébánia irattárát, kéziratait, köztük mintegy 2000, többnyire...
Együttműködésre épülő munka
Partnerség keretében jött létre, és további, megbízható partnerségekre épít a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet menekülteknek szolgáltatásokat biztosító szigeti központja. A napokban...
Értékes reformáció
A reformáció évfordulója kapcsán érdemes és kellő megemlékeznünk Martin Luther, illetve korábbi és későbbi, az egyház visszaéléseit és túlkapásait kritikával illetők tevékenységéről. Még ha...
Schönstattban jártak a kisiratosi családok
A kisiratosi családos közösségnek augusztus 7–11. között lehetősége volt elzarándokolni Schönstattba. Az alábbiakban a családok beszámolóját olvashatják.
Kora hajnalban...
Beteljesedett!
Köszönöm, Uram, a megváltás szent művét! Köszönöm, hogy megengedted, hogy feltámadásodról megbizonyosodjam! Köszönöm, hogy az örök jelenléted tudata kiemelt életem reménytelenségéből! Köszönöm,...