A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Papi Továbbképzési Program idei második rendezvényét május 6-7-én tartották a csíksomlyói Jakab Antal Házban, Halálközelben címmel.
A halál témakörének szempontjából (is) általában véve a pap az állandó, biztos pont, szolgálata által szentségekkel megerősítve távozhatnak el a haldoklók, majd kegyeletteljes végtisztességben részesülhetnek, valamint ő a veszteséget elszenvedett, gyászoló emberek lelki támasza, vigasztalója, segítője is. Ugyanakkor a papok is elveszítik szeretteiket, barátaikat, és ők maguk is gyászolnak, vigaszra van, lehet szükségük. Így részben a szolgálatukban való fejlődés lehetősége miatt, részben pedig személyes indíttatásból vett részt 21, a téma iránt érdeklődő lelkipásztor a képzésen, amelyen a gyász és veszteségek (úgy a személyes, mint a másoké) feldolgozásának témáját többféle szempontból boncolgatták.
Dr. Kondor Ágota mentálhigiénés szakember, egyetemi adjunktus színvonalas és információgazdag tudásátadása során érintette többek között a halál és a haldoklás fejlődéslélektanát, a gyász szociológiáját, annak különböző fázisait, valamint a gyászolóknak nyújtható segítség módjait, korosztályokra lebontva a beavatkozási – lelkigondozási – lehetőségeket és eszközöket.
A megalapozott szakmai tudás és gyakorlati tapasztalatok mellett kiváló kommunikációs készséggel és empátiával is rendelkező képzésvezető a halált és a gyászt mentálhigiénés jelenségként megközelítve, elődásait versekkel, kisfilmekkel „fűszerezte”, mindezt egyéni és kiscsoportos feladatvégzések, megosztások, műhelymunkák mélyítették el és egészítették ki, sokoldalúan dolgozva fel a gyászból való gyógyulás folyamatának támogatását, segítő kísérését.
Túl a szakmai – pontosabban lelkipásztori szolgálati – szempontból vett hasznosságán személyes hozadéka is volt e „mély és sűrű” együttlétnek, erről is szóltak a visszajelzések: jó volt „testvéri közelségben lenni”… Többen is kiemelték, hogy a tanuláson, képződésen kívül is élménydús volt számukra az egyőt töltött színes és tartalmas idő: a közösen celebrált szentmisék, a közös emlékeket felelevenítő beszélgetések, anekdotázások, nevetések, az egymásnak adott és egymástól kapott biztatás, megerősítés, jó szó. „Feltöltő érzés” nyitottan, őszintén jelen lenni, saját tapasztalatokat másoknak odaajándékozni és megtapasztalni a szeretetteljes egymásra figyelést, elfogadást. A kiértékelő körben ugyanakkor számos ötletet, javaslatot és igényt fogalmaztak meg a papok, a jövőbeli képzésekre nézve, egyértelműen folytatást kérve, várva.
Szöveg és kép: Dávid Tünde
