Kincskereső családi nap
Kincskeresők témában szervezte meg a nagyváradi püspökség, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Szigligeti Színház közösen a Szent Lászlóról elnevezett családi napot...
Nagyböjti zarándoklatot tartottak a püspökség munkatársai
Húsvét szent ünnepére való készület jegyében zarándoklatot szervezett alkalmazottai számára a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség pénteken, március 16-án. A munkaközösség tagjai a Berettyószéplakhoz tartozó Popuri-dombon...
Az Úr szőlőjének munkásai zarándokoltak Szentjobbra
Böcskei László megyés püspök 2016-ban zarándokhelyként erősítette meg a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére felszentelt szentjobbi plébániatemplomot, ezért május 30-án, szerdán, Szent István király...
„A monumentalitás önmagában nem érték…”
A nagyváradi Nagyboldogasszony-székesegyház külső felújítási munkálatainak befejeztével, Istennek és a támogatóknak hálát adva a római katolikus püspökség a polgármesteri hivatal támogatásával nagyszabású szabadtéri szimfonikus...
Élő koszorú Szent László király tiszteletére Nagyváradon
Falakon kívül – és más helyszínen – tartották meg a nagyvárad-újvárosi Szent László-templom búcsúját június 27-én. Védőszentjének emléknapján a főpásztor, Böcskei...
Találkozót tartottak a nagyváradi egyházmegye családreferensei
A nagyváradi egyházmegye családreferensei (papok és házaspárok) találkoztak szeptember 21-én, szombaton 10 órától az egyházmegyei Pasztorális Központban. A jelenlevők a jövőre vonatkozó...
Röviden: Aláírták az átadási-átvételi protokollumot
A nagyváradi püspöki palota előcsarnokában szeptember 6-án, csütörtökön 11 órakor aláírták az ingatlan átadási-átvételi protokollúmát a három érintett intézmény képviselői: Pásztor Sándor, a Bihar...
Fellobbant az első gyertyaláng Székelyhídon
Számtalan székelyhídi hívő vett részt a székelyhídi római katolikus templomban, ahol Kuglis Gábor plébános celebrált szentmisét advent első vasárnapján. A székelyhídi homíliában elhangzott, advent 1 vasárnapjával kezdetét veszi...
Adventi ifjúsági- és gyereknap Tasnádon
A tasnádi fiatalok és gyerek számára várva várt esemény az adventi ifjúsági- és gyereknap. Immár ötödik alkalommal, közel 100 résztvevő előtt lobbant...
Az apák legyenek igazságosak, irgalmasak, törődőek
Férfizarándoklatot szervezett a margittai római katolikus plébánia Máriapócsra március 16-án, az egyházközség életében újdonságként. A zarándoklat egyik célja az volt, hogy...