Isten mindig haza vár bennünket. Azt is meg kell fontolnunk, hogy semmiképp nem lehetünk olyanok, mint az idősebb fiú, aki irigyelte az Atya jóságát a hazatérő testvérétől – mondta az elsőszombati Mária-köszöntőn, március 2-án Bőjte Mihály, ferences szerzetes, házfőnök.
Már a délutáni órákban érkeztek a zarándokok Csíksomlyóra.
Az ünnepi szentmisét délután hat órától Bőjte Mihály ferences szerzetes, házfőnök mutatta be. Szentbeszéde középpontjában a tékozló fiú története állt. Köszöntötte azokat, akik a Mária Rádión vagy az internetes közvetítésbe tudtak csak bekapcsolódni: ,,velük is egy közösségben vagyunk”, mondta. Van, akit az élet nehézsége terhel, vagy épp a bűnei súlyától szeretne szabadulni, és ehhez kéri Isten irgalmas bocsánatát, valamint a Szűzanya közbenjáró segítségét.
A továbbiakban pár gondolatot közlünk Mihály testvér prédikációjából
Az viszont téves lenne, hogyha másoktól elhatárolódva igaznak-, önerőnkből jónak képzelnénk magunkat. Ilyen szempontból is figyelemre méltó a szentmise evangéliumi részlete, amelynek egyik szereplője a tékozló fiú, a másik az idősebb bátyja. Teljesen eltérő szereplők, de az irgalmas atya mindkettőt ünnepre hívja. Éppen ezért ezt a címet kellene adnunk, hogy példabeszéd az irgalmas atyáról.
A kisebbik fiú elszántan és követelőzve kérte ki az atyai örökséget. Egy szabadabb életben reménykedett. Már a példabeszéd kezdetén szembeötlő az atya páratlan jósága. Korholó, feddő szavak nélkül, hagyta, hogy fia elmenjen. Akár gyengeségnek, vagy felelőtlenségnek is tűnhetne ez, ha nem várná vissza aggódó szeretettel az ő tékozló fiát. A fiatalabb fiú a perc emberévé vált. Tékozolta az atyai örökséget, számolatlanul költöttefölösleges-, és bűnös dolgokra, és ezzel elkezdődött a lelki és testi leépülése. Végül arra fanyalodott, hogy a legmegvetettebb munkát is elvállalja, a tisztátalan állatnak számított disznókat őrizte. Ebben az állapotában döbbent rá arra, hogy a szabadságát szolgasággal váltotta fel, mert atyja házában még a szolgáknak is jobb soruk volt. Így született meg a döntés. felkelek, és atyámhoz megyek. Úgy tért magához, mintha álomból ébredne. Az esztelenség világából ráébredt a valóságra, amely gyötrő és megalázó számára, mégis felsejlett egy remény, az atyai ház melege.
Itt bontakozott ki az atya szívének gazdagsága. Ő mindig várta, hogy a fia visszatér. Mintha mindig a kapuban állt volna, hogy a messzeséget fürkéssze. Amikor fiát felbukkanni látta, a szánalom és öröm érzése töltötte el a lelkét. (…) Az ünnepet az elsőszülött hazaérkezése zavarta meg. Egész más lelkülettel közeledett az eseményekhez, testvéréhez, mint az atyja. Nagyon szűkkeblűen, és irigykedve tekintett az ünnepei lakomára. Pedig az apja vele szemben is előzékeny volt. Kiment és kérlelte, hogy osztozzon az örömben, de az idősebbik fia nem volt képes erre, nem értett egyet az atyja túláradó jóságával.
Szentbeszéde végén Mihály testvér a példátlan jóságú Atyát emelte ki a példabeszédből, aki az Úr Jézus nagylelkűségét mutatja be a bűnös iránt, irántunk. Egyedül Isten az, aki nem tesz szemrehányást, aki átölel és bármikor hajlandó a kegyelem ruhájába öltöztetni bennünket.
