Véget ért a hittan tantárgyverseny Kézdivásárhelyen

0
2231

A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban április 24-én, szerda este lezajlott nyitóünnepséggel kezdetét vette a hatodik alkalommal megszervezett Országos Magyar Nyelvű Római Katolikus Hittanolimpia, amelyen 12 megye 156 diákja mérte össze tudását. Április 26-án szentmise után következett a díjkiosztó ünnepség.

Szerda és péntek között Arad, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Kolozs, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár, Szilágy és Temes megye legjobb hittanos diákjai vendégeskedtek Kézdivásárhelyen, hogy próbára tegyék tudásukat a Nagy Mózes Főgimnáziumban lezajlott országos szintű tantárgyversenyen.

Bejan András, a főgimnázium igazgatója nyitóbeszédében az esemény jelentőségét hangsúlyozta. „Minden egyes résztvevő szerepe és jelenléte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az olimpia igazi jelentése kibontakozzon: együttműködésünk és összetartásunk által az Isten iránti szeretet kifejezése” – fogalmazott.


Nóda Mózes, a központi bizottság elnöke a diákokhoz szólva hangsúlyozta, az olimpián való részvétel tanúságtételt jelent, és Isten mindig megjutalmazza mindazt, amit őszintén érte teszünk.

Örömmel és tisztelettel köszöntöm a VI. országos magyar nyelvű római katolikus hittanolimpia résztvevőit és minden jelenlévőt. Az ókori Görögországban és a modernkori olimpiákon is az olimpiai versenyeket ünnepélyes megnyitóval kezdik. Mi is ezt tesszük most Kézdivásárhelyen. Kedves diákok! Olimpián résztvenni kitüntetést jelentett régen, és ma is az. Ezt tudnotok kell, legyetek büszkék arra, hogy itt lehettek. A jelenlétetek annak bizonyítéka, hogy ti többet készültetek, többet tanultatok és ezért többet is tudtok Istenről, a hitünkről és az egész teremtett világról. Ezért amit tettetek és tesztek, kedves Isten előtt. Ki merem jelenteni, hogy olyan, mint az imádság. Aki többet tud Istenről, az jobban ismeri őt és reméljük, jobban is tudja ezért szeretni őt és embertestvéreit. Azt kívánom, hogy a tudásból ima, az imából pedig tudás szülessen. Sok sikert kívánok minden résztvevőnek!

Gál László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye főtanfelügyelője Kovács Gergely érsek szavait tolmácsolta, aki az iskolai hitoktatás fontosságát emelte ki. „Ha a vallásóra esetleg nem is válaszolja meg korunk kérdéseit, de tudatosítja a gyerekkel, fiatallal, hogy hitének megélése nem valami elvont, máshová tartozó dolog. Sajátos értékeket közvetít, segíti az ifjú nemzedéket kulturális-, érték- és hagyományőrző fejlődésében” – üzente az érsek.

Bartók Enikő Mária, Kovászna Megye Tanácsának képviselője a hit és a vallás életünkben betöltött szerepéről beszélt. Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője felidézte, hogy az ő nemzedéke nem tanulhatott az iskolában hittant, ehhez képest a mostani diákok jobb helyzetben vannak, hiszen szabadon gyakorolhatják vallásukat és tantárgyversenyen is részt vehetnek. Dávid Sándor, Kézdivásárhely önkormányzatának képviselője örömét fejezte ki, hogy a tantárgyversenyen részt vevő diákok plusz energiát fordítanak a hit tanulására.

A beszédeket követően a házigazda iskola diákjai Utad: nyílegyenes labirintus címmel mutattak be verses-zenés-táncos előadást, amelyben az emberi élet nagy kérdéseit járták körül.

A csütörtöki írásbeli próba után a versenyzők és kísérőtanáraik tanulmányi kiránduláson vettek részt, meglátogatva a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumot, a lemhényi Szent Mihály-templomot, illetve a gelencei Szent Imre-műemléktemplomot.

A hittanolimpia péntek délelőtt a kantai Szentháromság római katolikus templomban tartott szentmisével és díjkiosztóval zárult. A diákok a minisztérium által biztosított díjak mellett különböző különdíjakban is részesültek.

Nóda Mózes egyetemi tanár, a bizottság elnöke a közös hálaadó szentmise után, a díjkiosztás előtt foglalta össze négy fő gondolatban a tanulságokat.

A szentmise bevezetőjében hallottuk, hogy Péter és János húsvétvasárnap hajnalban a sírhoz szaladtak. János megvárta Pétert csak utána mentek be Jézus üres sírjába. A díjkiosztás előtt ne feledjük el: Isten előtt nincsen első vagy második hely, a lényeg, hogy higgyünk. A második gondolat: az eucharisztia hálaadást jelent. Mondjunk köszönetet a jó Istennek, hogy együtt lehetünk, és mondjunk hálát az elért eredményeikért is. A harmadik gondolat: a sportversenyeken lehet látni, hogy a nyertes sportoló mindig odaszalad az edzőjéhez köszönetet mondani. A ti edzőitek a tanáraitok voltak, köszönjétek meg munkájukat, tanácsaikat, a bizalmukat. A negyedik gondolat: én remélem, hogy évekmúltán ti lesztek azok, akik a hittanolimpiára felkészítitek majd a diákokat. Tehát lehet folytatni a tanulást, mi szeretettel várunk Kolozsváron teológiát tanulni. Bentlakást tudunk biztosítani, aki mellékszakot is választ, annak támogatásként kifizetjük a tandíját. És végül köszöntet mondok minden résztvevőnek és tanáraiknak. Köszönöm a Nagy Mózes Főgimnázium vezetőségének és munkaközösségének a fogadtatást, szervezést és ellátást. Köszönöm a Tanfelügyelőség támogatást és a szervezésben nyújtott segítségét. Tisztelettel mondok köszönetet a főesperességnek is a baráti támogatásért. Köszönöm a megyei és városi vezetés mellénk állását. A magam részéről külön köszönöm dr. Gál László csendes és kitartó munkáját. Kézdivásárhely köszönjük, hogy itt lehettünk!

Eredmények

OSZTÁLYDÍJTANULÓ NEVEISKOLA NEVEHELYSÉG
V. o.I.Antal  KingaFülöp Áron Általános IskolaFelsőboldogfalva
 II.Jakab Medvéssi ZelmaApáczai Csere János Elméleti LíceumKolozsvár
 III.Boros  BíborkaMárton Áron Általános IskolaCsíkszentdomokos
 DicséretOpra  FanniPetőfi Sándor Általános IskolaKézdivásárhely
 DicséretTörök NóraDr. Joseph Szolomayer Általános IskolaKálmánd
VI. o.I.Szász  István JánosTamási Áron Elméleti LíceumSzékelyudvarhely
 II.György  Kitti-KamillaSzent László Római Katolikus Elméleti LíceumNagyvárad
 III.Arias Ponce Maria FernandaSzent László Római Katolikus Elméleti LíceumNagyvárad
 DicséretVárkuti BlankaApor István Általános IskolaKézdiszentlélek
VII. o.I.Airizer ElviraBolyai Farkas Elméleti LíceumMarosvásárhely
 II.Varodi DorottyaSzent György Általános IskolaMarosszentgyörgy
 III.Blénessy  AbigélAlexandru Ceusianu Általános IskolaSzászrégen
 DicséretTankó  HildaSzent Erzsébet Római Katolikus Teológiaia LíceumGyímesfelsőlok
VIII. o.I.Gaál   EszterJózsef Attila Általános IskolaCsíkszereda
 II.Goga MátéJános Zsigmond Unitárius LíceumKolozsvár
 III.Gedeon Szabolcs LászlóTúrterebesi Általános IskolaTúrterebes
 DicséretErdei HenriettaHorváth János Elméleti LíceumMargitta
 DicséretBalogh Réka EszterMihai Viteazul Általános IskolaMarosvásárhely
 DicséretMolnár EnikőApafi Mihály Általános IskolaNagyernye
 DicséretVígh-Varga Vivienn-KingaNicolae Iorga Általános IskolaNagybánya
IX. o.I.Danó Krisztina-BoglárkaNagykárolyi Elméleti LíceumNagykároly
 II.Molnár BeatrixMárton Áron FőgimnáziumCsíkszereda
 III.Makkai MátéReformátus KollégiumSepsiszentgyörgy
 DicséretSikó Barabási Örs-SándorBáthory István Elméleti LíceumKolozsvár
X. o.I.Lakatos FanniNagy Mózes FőgimnáziumKézdivásárhely
 II.Balogh PetraKölcsey Ferenc FőgimnáziumSzatmárnémeti
 III.Bálint JohannaSzent Erzsébet Római Katolikus Teológiaia LíceumGyímesfelsőlok
 DicséretGergely LehelDr. Csiha Kálmán Református KollégiumKézdivásárhely
 DicséretDragos RollandNagykárolyi Elméleti LíceumNagykároly
 DicséretKun Brigitta-BoglárkaApáczai Csere János Elméleti LíceumKolozsvár
XI. o.I.Coş Zsanett ViktóriaKölcsey Ferenc FőgimnáziumSzatmárnémeti
 II.Lakatos CsabaTamási Áron Elméleti LíceumSzékelyudvarhely
 III.Andrási ZsófiaNagykárolyi Elméleti LíceumNagykároly
 DicséretFazakas KingaBáthory István elméleti LíceumKolozsvár
 DicséretFancsali OrsolyaTamási Áron Elméleti LíceumSzékelyudvarhely
XII. o.I.Tóth PálmaBaczkamadarasi Kis Gergely Reformáts KollégiumSzékelyudvarhely
 II.Major Barna PéterBartók Béla Elméleti LíceumTemesvár
 III.Mike  Andrea-KatinkaNagy Mózes FőgimnáziumKézdivásárhely
 DicséretBorzasi TheodoraApáczai Csere János Elméleti LíceumKolozsvár
IX. TI.Kósa  OrsolyaSegítő Mária Római Katolikus Teológiai LíceumCsíkszereda
 II.Bakó Zsófia GeniferKalazanci Szent József Római Katolikus LíceumNagykároly
 III.Toth  NikolettTamási Áron Elméleti LíceumSzékelyudvarhely
 DicséretLábas BlankaHám János Római Katolikus Teológiai LíceumSzatmárnémeti
 DicséretMár IngridNagy Mózes FőgimnáziumKézdivásárhely
X. TI.Pop Nánda VanessaKalazanci Szent József Római Katolikus LíceumNagykároly
 II.Szabó IvettSzent László Római Katolikus Elméleti LíceumNagyvárad
 III.Hajdó  RékaTamási Áron Elméleti LíceumSzékelyudvarhely
 DicséretErőss HannaSegítő Mária Római Katolikus Teológiai LíceumCsíkszereda
XI. TI.Csiki ErvinGróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai LíceumGyulafehérvár
 II.Fekete DanielaKalazanci Szent József Római Katolikus LíceumNagykároly
 III.Tamás Alexandra JuliaHám János Római Katolikus Teológiai LíceumSzatmárnémeti
 DicséretBaroti  BeátaNagy Mózes FőgimnáziumKézdivásárhely
XII. TI.Szőcs   SzilárdSegítő Mária Római Katolikus Teológiai LíceumCsíkszereda
 II.Kercsó BenjaminGerhardinum Római Katolikus Teológiai LíceumTemesvár
 III.Lieb LeilaKalazanci Szent József Római Katolikus LíceumNagykároly
 DicséretSzmuriga Rozália FruzsinaHám János Római Katolikus Teológiai LíceumSzatmárnémeti
 DicséretKosztándi BarbaraNagy Mózes FőgimnáziumKézdivásárhely
 DicséretMáthé AndrásGróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai LíceumGyulafehérvár

Az RMPSZ különdíjait kiérdemelték:

  1. Máté András XII. teológia osztályos tanuló, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumból
  2. Csíki Ervin XI. teológia Osztályos tanuló, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumból
  3. Pop Nánda Vanessa X. teológia szakos tanuló, a Kalazanczy Szent József Római Katolikus Líceumból, Szatmárnémetiből
  4. Szabó Ivett X. teológia szakos tanuló, a nagyváradi  Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból
  5. Erőss Hanna, X. teológia szakos tanuló, a Segtő Mária Római Katolikus Teológiai Líceumból Csíkszeredából
  6. Kósa Orsolya, IX. teológia szakos tanuló, a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceumból Csíkszeredából
  7. Borzasi Theodora  XII. osztályos tanuló, a kolozsvári Apáczai Csere János  Elméleti Líceumból
  8. Lakatos Fanni X. osztályos tanuló a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnáziumból
  9. Molnár Beatrix IX. osztályos tanuló a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból
  10. Gál Eszter, VIII. osztályos tanuló, a csíkszeredai Általános Iskolából
  11. Airiser Elvira, VII. osztályos tanuló, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumból
  12. Nagy Klaudia, VI. osztályos tanuló az Alexandru Ceușianu Általános Iskolából
  1. A KOVÁSZNA MEGYE  TANÁCSa által felajánlott különdíjakat átadta: Bartók Enikő Mária, Kovászna  Megye Tanácsának képviselője
  1.  Goga Máté VIII. osztályos tanuló, János Zsigmond Unitárius Líceum, Kolozsvár
  2. Balogh Petra  X. osztályos tanuló, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti
  3. Lakatos Csaba XI. osztályos tanuló, Tamási Áron Elméleti Líceum, a Székelyudvarhely

3. A HELYI ÖNKORMÁNYZAT által felajánlott különdíjak:  

A díjakat átadta: Domokos-Fejér Melinda, Kézdivásárhely önkormányzatának képviselője. 

  1. Lakatos Fanni X. osztály, Nagy Mózes Főgimnázium, Kézdivásárhely
  2. Bakó Edina, IX. teológia osztály,  Kalazanczy Szent József Római Katolikus Líceum, Szatmárnémeti
  3. Veres Edina VIII. osztály,  Turóczi Mózes Általános Iskola, Kézdivásárhely
  • A KÉZDIVÁSÁRHELYI FŐESPERESSÉG díjait átadta Ilyés Lehel megbízott iskolalelkész.
  • Jakab Medvéssy Zelma, V. osztályos tanuló,  Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár
  • Várodi Dorottya, VII. osztály, Szent György Általános Iskola, Marosszentgyörgy
  • Molnár Enikő VIII. osztály,  Apafi Mihály Általános Iskola, Nagyernye
  • Boros Bíborka V. osztály,  Márton Áron Általános Iskola, Csíkszentdomokos
  • Danó Krisztina Boglárka IX. osztály,  Nagykárolyi Elméleti Líceum
  • Bálint Johanna  X. osztály, Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyímesfelsőlok
  • Ambrus Kata XII. osztály,  Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyímesfelsőlok
  • Tóth Nikolett, IX. teológia szakos tanuló,  Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely
  • Kerezsi Gabriella X. teológia szakos tanuló,  Nagy Mózes Főgimnázium, Kézdivásárhely
  • Sinkó Alpár Damján X. teológia szakos tanuló,  Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely
  •  Makkai Máté IX. osztály, Református Kollégium, Sepsiszentgyörgy
  • Gergely Lehel X. osztály, dr. Csiha Kálmán Református Kollégium, Kézdivásárhely
  • A  Keresztény Szó és Vasárnap különdíját átadta dr. Nóda Mózes egyetemi tanár, a bizottság elnöke.
  1. Máté András, XII. teológia szakos hallgató,  Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyulafehérvár
  2. Pădureanu Emma, V. osztály, Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium, Kolozsvár
  • A  KOLOZSVÁRI Babeş-Bolyai Tudományegyetem RK Teológia Karának különdíját Szőcs SZILÁRD XII. osztályos teológia szakos diákja kapta a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceumból. 

Forrás: Farkas Áron / Székely Hírmondó