Október közepén a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye képviseletében Kocsis Aliz, Lepedus István és Micaci Cristian vett részt a németországi Passaui Egyházmegyében szervezett egyházmegyei tanács tisztújító ülésén.
A két egyházmegye partner kapcsolata több évtizedes múltra tekint vissza. Az együttműködés kölcsönös látogatásokban, a különböző pasztorális területek képviselőinek tapasztalatcseréjében, valamint a Szatmári Egyházmegyei Caritas közreműködésével megvalósuló anyagi támogatásban is megmutatkozik.

Az októberi látogatás során a szatmári küldöttség megbeszéléseket folytatta a Passaui Egyházmegye lelkipásztori irodáinak vezetőivel. A találkozókon bemutatták a szatmári egyházmegye jelenlegi helyzetét, különös tekintettel a hitéletre és az egyházi szervezet működésére. Lehetőségük nyílt olyan új pasztorális módszerek megismerésére is, amelyek a hazai lelkipásztori munkában szintén hasznosnak bizonyulhatnak.

A program lelki élményt jelentő állomása volt a zarándoklat Boldog Gizella királyné – Szent István király felesége és Szent Imre herceg édesanyjának – sírjához. A küldöttség a passaui óvárosban található niedernburgi kolostor Szent Kereszt-templomát kereste fel, ahol Boldog Gizella nyugszik, a Duna, az Inn és az Ilz folyók összefolyásának közelében.
A látogatás ismét alkalmat teremtett a kétmegye közötti testvéri egyházi kapcsolat megerősítésére, a megosztására és azoknak a lelkipásztori kezdeményezéseknek a megismerésére, amelyek elősegítik a szatmári egyházi közösségek szolgálatát.
Forrás: temesvári egyházmegye






