2020. június 20., szombat

0
452

EVANGÉLIUM

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.”
Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”
Ám ők nem értették mit akar ezzel mondani.
Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
(Lk 2,41-51a)

Kifejezhetetlen lehetett az a bánat, amely eltöltötte Mária és József szívét, amikor „elveszítik” az Atya rájuk bízott kincsét. Jézus nem szomorúságot akart okozni számukra, hanem három napos „eltűnésével” már elővételezte azt, hogy az Ő küldetése nem más mint meghalni e világnak és harmadnapra feltámadni érte. Ezért, akik Jézust hallgatják, már nem csodálkoznak okosságán, hanem hiszik azt, hogy tanítása olyan út, amely által megtalálhatják Őt. Azóta Mária is megértette ezt, hiszen az Ő kincsének minden szavát megőrizte szívében.

Táncos Levente-György dicsőszentmártoni plébános

MEGOSZTÁS