A bőrünk a szokásaink tükre

Bőrgyógyász tartott előadást a fiataloknak

0
284
Illusztráció: Pexels

A szatmárnémeti Szentlélek-plébánia és a Csillogó Mosoly Egyesület szervezésében dr. Varga Katalin bőrgyógyász előadást tartott fiatalok számára a Merk Mihály teremben. Az előadás kezdetén a házigazda, Istvánfi Szilárd köszöntötte a doktornőt és a megjelent kedves ifjakat. A program ifiseknek volt meghirdetve, a 14–18 éves korosztályt állítva fókuszpontjába. Köztudott, hogy minden élethelyzetben jobb valamit megelőzni, mint majd kezelni azt. Ezért az előadás célja az volt, hogy a jelenlévők pontos szakmai információt kapjanak a bőrrel kapcsolatban. Kiderült, hogy a világon hatféle bőrtípus van, mind másfajta érzékenységgel és kihívással, tehát nem is olyan egyszerű a tájékozódás a dermatológia területén sem.

Mivel testünket bőr fedi és tömegében nézve a legnagyobb szervünk, egyértelmű, hogy nagyon fontos odafigyelnünk rá. Sajnos vannak esetek, amikor gondok jelennek meg, melyeket kezelni kell. Ezek lehetnek természetes, az adott életkori szakaszok által befolyásolt (pubertás, változókor) vagy mesterségesek (napfény, irritáló szerek) jelenségek. A jelenben nagy népszerűségnek örvendenek a bőrápoló termékek, de sokszor a felénk áramló hirdetések, kereskedelmi fogások megnehezítik a helyes rutin kialakítását, ugyanakkor mindenki szereti, ha ápolt bőre van. Tehát a legjobb, ha odafigyelünk egyéni igényeinkre, a bőrünk minőségére és korlátaira. Nem használ minden krém mindenkinek, nem feltétlenül azért, mert nem megfelelő, hanem azért, mert bizonyos bőrbetegségeknek lehetnek egészen más helyen keresendő okai, ahogy a pattanások megjelenhetnek hormonális egyensúlyzavar esetében, vagy a száraz bőr jelenthet pajzsmirigy-alulműködést.

Többféle szempontból beszélt a doktornő ezekről a problémákról. Külön kitért azon bőrjelenségekre is, melyek természetesek lehetnek. Nagyon sok fiatal, főként a pubertás időszakában küszködik pattanásokkal kisebb vagy nagyobb mértékben, és fontos, hogy az adott súlyossági foknak megfelelő kezelésben részesüljön. A családias hangulatban eltelt beszélgetés alatt sok új információval gazdagodhattak a jelenlévők, illetve minden feltett kérdésre kaphattak választ.

Az előadás végén mindenki választhatott a felajánlott termékmintákból és arcápoló szerekből. A megjelent fiatalok nagyon jól érezték magukat, mindannyian örültek, hogy volt lehetőség számukra bekapcsolódni egy párbeszéd jellegű előadásba is. Külön örömmel nyugtázták, hogy dr Varga Katalin vállalta, még vissza fog térni a plébániára, hogy beszéljen a más korosztályokat érintő problémákról is.

„Nagy öröm volt bennem, amikor megláttam a hirdetést, mégpedig azért, mert azt éreztem, hogy ránk, tinédzserekre is gondolnak. Rengeteg kérdést tettünk fel a doktornőnek. Ő kedvesen válaszolt a feltett kérdésekre, és sok jó tanácsot is adott. Figyelembe véve a bőrtípusunkat, szakmai véleménnyel látott el minket. Megtudtuk, hogy van olyan bőrápolási termék, mint például a szérum, ami nem olyan szükséges, csak 30 év felett, vagy nem kell mindig kinyomkodni a pattanásokat. A fényvédők használata mindig bőrtípushoz kötött. Szó esett a különböző kezelésekről, mint például a chemical peel-ről, ami hasznos is lehet kis mennyiségben vagy a bőrtípusodat figyelembe véve. Köszönöm a szervezőknek, hogy megszervezték ezt a programot, sok hasznos információval gazdagodtam.” (Görbe Panna)

„Számomra nagyon fontos volt a tegnapi előadás, mivel sok új információval gazdagodtam. Szerintem a bőrápolás nagyon fontos mindannyiunk számára, mivel jó tudni, hogyan vigyázzunk a bőrünkre és a higiéniánkra. Megkönnyebbültem, hisz rájöttem, sokan ugyanezzel a pattanásos problémával küzdünk, és jobb szakemberhez fordulni problémák esetén, mielőtt elfertőzne vagy begyulladna az arcunk. Nagyon örülök, hogy részt vettem, mivel olyan kérdésekre kaptam választ, melyeken sokat gondolkodtam.” (Ilonczai Dóra)

„A keddi nap során egy számomra nagyon érdekes előadáson vehettem részt. A téma már régóta foglalkoztat, így rendkívül örültem a programnak. Megismerhettük a fényvédő szerepét, amelyről soha sem gondoltam volna, hogy ilyen fontos. Szó esett a bőrünk tisztításáról is, amihez hasznos tippeket kaphattunk, valamint a legtöbb korombelit érintő, pattanásos bőr kezeléséhez is ajánlásokat hallhattunk. A családias hangulatnak köszönhetően mindenki nyíltan és bátran kérdezett. Az esemény végén véleményt mondtunk, majd a doktornő által ajánlott krémmintákból haza is hozhattunk. Bár rengeteg kérdésre kaptunk választ, még mindig maradt bennem érdeklődés a témával kapcsolatban, így remélem, hogy még viszontláthatjuk a doktornőt a plébániánkon.” (Máté Eszter)

Dr. Varga Katalin az előadás után elmondta: „Mivel nem vagyok gyakorlott előadó, számomra nagy megkönnyebbülés volt az oldott légkör, a befogadó, biztató hangulat. Boldog és büszke vagyok a fiatalok értelmes, érdeklődő kérdéseire, a tiszteletteljes hangnemre, amiben a beszélgetés zajlott. Örülök, hogy volt lehetőségem eloszlatni pár szépségápolási mítoszt, és remélem, hogy a továbbiakban is élő párbeszéd alakulhat ki az egészségünket érintő érzékeny kérdéskörökről.”

Józsa Nándor Lóránd