2019. augusztus 5., hétfő

0
363

EVANGÉLIUM

Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt, és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak.
Amikor kiszállt a hajóból, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket.
Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Elhagyatott ez a hely, és az idő is már későre jár. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmiszert szerezzenek maguknak.” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!”
Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig az embereknek.
Mindannyian ettek, és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyermekeket.
(Mt 14,13-21)

Jézus a Galileai-tó közelében teszi a mai evangéliumi csodát, ami egy csendes és viszonylag elhagyatott hely, ahová elvonult övéivel. A visszavonulás azután történik, hogy megtudják Keresztelő János drámai halálát. Az evangéliumi meglepetés, hogy egy tömeg megy Jézus után és amikor ő meglátta az emberek sokaságát, megesett a szíve rajtuk. Egészen addig, amíg beesteledik, Jézus gyógyítja az embereket, bátorságot, reményt és életet önt beléjük. A tanítványok teljesen hétköznapi megfontolás alapján tanácsolják Jézusnak, hogy küldje el a tömeget, mert nincs ennivalójuk, ami ekkora tömegnek elég lenne. Ekkor Jézus meglepő tettre szólítja fel övét: „Ti adjatok nekik enni”. Ez ma nekünk is szól: ami van, azt kell áldássá tenni, megosztani, odaadni. Nekem kell környezetem számára tápláló szavakkal, gondolattal, jelenléttel „enni” adni. Hiszen az evangéliumi öt kenyérből és két halból egy egész sokaság jól lakott és még maradt is belőle. Mennyi minden áldássá fakadna, ha mernénk önzetlenül jelen lenni, oda adni, másikra figyelő lenni…

Csíki Szabolcs segédlelkész

MEGOSZTÁS