2019. július 3., szerda

0
379

EVANGÉLIUM

(Húsvétvasárnap este) a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
(Jn 20,24-29)

Tamás a töprengő és kételkedő ember. Mindnyájunk ősmintáját szimbolizálja, hiszen töprengéseink, kételkedésink mellett oly sokszor mondjuk ővele, hogy nem ismerjük a továbblépést, az utat. Ezen tamáskodó élethelyzeteinkre mondja Jézus „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” Aztán oly sokszor kell Istennek bizonyítania, hiszen nem hiszünk eléggé, kell a bizonyosság. Amikor egy-egy élethelyzet az Isten igazát hozza a felszínre, Tamás apostollal valljuk:„Én Uram, én Istenem!” Jézus pedig így felelt: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek.” Még ha néha tétován, homályosan is, de reménykedően kell bízni és hinni, hiszen minden értünk van, minden értünk történik.

Csíki Szabolcs segédlelkész

MEGOSZTÁS