EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!
És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,26-33
Az évközi 12. vasárnaphoz érkezve az evangélium azt a fajta életszemléletet mutatja be, amelyet elveszített a mai ember, mégpedig a ráhagyatkozó bizalom útját. A mai ember jobban bízik a struktúrákban, az általa megszőtt tervekben, a jól és pontosan mért statisztikákban, mint a kegyelemben. Egyszóval jobban hisz annak, amit lát, mint amiben hisz. Éppen ezért a mai ember mindent bebiztosít, kontroll alatt tart, irányítani akar, legyen szó az egzisztenciájáról vagy éppen bármi másról, hiszen a „mi lesz, ha…” gondolata mindennél erősebb. Azonban hiába biztosítja be magát betegesen a mai ember, mégsem boldogabb, harmonikusabb az élete, hiszen minél több a kényszer, annál nagyobb a szorongás, amely aztán jó táptalaja függőségeinek. Ezt a fajta ördögi kört látjuk érvényesülni akár saját, akár mások életében, gondoljunk csak a látható függőségek sokaságára, amikor valaki nem tudja letenni azt a bizonyos pótszert, boldogsághamisítványt. Søren Kierkegaard dán filozófus szerint az ember alapvető metafizikai kondíciójából adódóan „menthetetlenül vallásos”, nyitott a transzcendensre, mert megvan benne a sensus fidei, vagyis a hit érzéke, ahogyan azt a II. vatikáni zsinat Lumen Gentium zsinati dokumentum 35. pontja mondja.
A világtörténelemben szépen kibontakozik Isten üdvösségtörténete mind a mai napig, hiszen Isten velünk és általunk akarja folytatni nagy művét, azonban hogy ezt meglássuk, elhiggyük, ahhoz szükségszerű a hit, az a dinamikus valóság, amely nem csupán informatív jellegű, hanem transzformatív is. Ebből a hitből születik meg az a ráhagyatkozó bizalom, amely jézusi módon egészen és teljesen átadja magát az Atya szeretettervének. Amikor pedig gyakoroljuk a ráhagyatkozás művészetét, kiengedve kezünkből a kontrollt, az irányítást, akkor tapasztaljuk meg igazán a gondviselés nagy csodáját, amely napról napra és életről életre, újra és újra megmutatkozik. A mai vasárnapon arra kapunk meghívást, hogy bátran ráhagyatkozzunk a gondviselés csodájára, arra a nagy igazságra, amelyet a római levél szerzője megfogalmaz: az Istent szeretőknek minden a javukra válik (vö. Rom 8,28). Szó szerinti fordításban az eredeti szöveg mondandóját úgy lehetne visszaadni, hogy „minden együttmunkál a jóra”, a mondat alanya Isten, tehát „aki mindent együttműködésre késztet” a cél érdekében. És mi lenne a cél? Az ember üdvössége, ehhez pedig Isten mindig hitet kér tőlünk és reményt ad nekünk, ha pedig elindulunk vele az úton, megtapasztaljuk az értünk munkálkodó Isten feltétel nélküli szeretetét.
Olasz Béla
