† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-30
A mai evangélium feltárja számunkra Krisztus-követésünk sarokkövét, azt a megkerülhetetlen tételes igazságot, miszerint szelídség és alázat nélkül nem lehetünk igazán hűek Mesterünkhöz, aki „szelíd és alázatos szívű”. De mit is jelent szelídnek és alázatosnak lenni a Krisztus-követő számára? Mindkét esetben olyan fogalmakkal van dolgunk (szelídség, alázatosság), amelyekkel sokan sokféleképpen visszaéltek már, és ebből fakadóan könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy kiüresedett szavakkal dobálózunk. Éppen ezért érdemes megnéznünk az eredeti görög szöveget, hogy pontosan mit takar e két fogalom mélységében és mondandójában. A szelíd görögül a prayos, amelynek jelentése gyengéd, önuralommal rendelkező, erőszakot nem alkalmazó vagy olyan erő, amely szeretetből uralkodik magán, fogalmazhatunk úgyis, hogy „megszelídített erő”. Az alázat görögül a tapeinos, amelyet magyarul úgy tudnánk visszaadni, hogy szerény, Istenre hagyatkozó, olyan ember, aki Istent helyezi a középpontba, de egyértelműen nincs lekicsinylő jelentése. Talán így már számunkra is kézzelfoghatóbb, megragadhatóbb az, amikor Jézus önmagáról azt mondja „szelíd vagyok és alázatos szívű.” Nagyon érdekes, hogy az Úr éppen ezt a két tulajdonságot emeli ki szívének lényegi kifejezésére, nem említve az erőt, a hatalmat vagy éppen az önelégültséget. Szépen fogalmazza meg ezt XIV. Leó pápa: „Jézus azt tanítja nekünk, hogy az élet valódi örömét akkor ízleljük meg a szeretetben, ha leszállunk a minket elválasztó önteltség piedesztáljáról, hogy a minket egyesítő alázatban találkozzunk. Csak ott van szeretet, ahol hiteles alázat van, és ott van béke, ahol szeretet, ugyanis csak az alázatban ismerjük fel valójában, kik vagyunk, és hogyan tudjuk szeretni egymást, találkozni, átadni magunkat és megbocsátani egymásnak az igazságban.”
A mai evangélium meghív bennünket a Krisztussal való azonosulás életideáljára, ahol nincs többé helye a gőgnek, az önelégültségnek vagy éppen az önteltségnek, amelyek a lélek rákjának bizonyulnak sok esetben, hiszen megmérgeznek mindent és mindenkit. Ezzel szemben az Úrral való találkozás, a vele való időzés lehet szívünk és életünk igazi gyógyírja, hiszen nála „nyugalmat találunk”. A nyugalom görög szava az anapausis, ami nem csupán fizikai megnyugvást jelent, hanem belső békét, megkönnyebbülést, amely nem ideig-óráig tartó állapot, hanem a Krisztus-követés sajátos attitűdje. Ezért kérjük bizalommal: szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd a mi szíveinket is a te Szíved szerint…
Olasz Béla
