Az 1Úton Nemzetközi Zarándoklat idén a béke szándékával hívta útra a résztvevőket. Miközben a világ számos pontján értelmetlen háborúk dúlnak, emberéleteket követelve, családokat szétszakítva és közösségeket romba döntve, a zarándokok imádságban és közös léptekkel fordultak a Teremtőhöz a béke ajándékáért. Kolozsváron és környékén is sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez: hálát adva azért, hogy térségünkben nem kell megtapasztalnunk a háború borzalmait, ugyanakkor együttérezve azokkal, akik nap mint nap a bizonytalanság, a veszteség és a félelem terhét hordozzák. A zarándoklat résztvevői nemcsak a világ békéjéért, hanem saját testi-lelki békéjükért, családjaikért és közösségeikért is imádkoztak. Az alábbiakban a résztvevők személyes hangvételű beszámolóit olvashatják.
Sokakhoz eljutott a meghívás körzetünkben, sokan el is indultak augusztus 16-án, vasárnap. Sokan erejükön felül teljesítettek: sok tevékenységük mellett segítettek a zarándoklat megszervezésében, tanácsaikkal, imáikkal kísérték annak létrejöttét, de voltak olyanok is, akiknek élethelyzetükben lehetetlen volt felvállalni a zarándoklatot. Így ők lélekben, fohászaikkal indultak az 1Úton és lelki síkon tették meg mindazt, amit szívükön-lelkükön keresztül Isten kért tőlük. Akik elősegítették a békéért tett lépéseket, azok megtapasztalták azt, amit Kovács Gergely érsek egyik beszédében mondott: ,,Isten ma is köztünk lakik. Nem elvont igazságokban, hanem napjaink konkrét történéseiben. Nemcsak a templomban, hanem a hétköznapok egyszerűségében, a figyelmes tekintetben, az észrevett szükségben, a felkínált segítségben.” Ugyancsak ő fogalmazta meg, hogy a béke ,,nem emberi alkudozás eredménye, hanem Krisztus keresztjéből fakadó kegyelem, Isten ígérete és a szeretet csodája”.
Áldás és tisztelet kísérje azok életét, akik nem a kényelmet választották, hanem léptek a maguk módján és lehetőségeikhez mérten. Nem elég hinni, remélni, hanem szeretettel tenni szükséges a békéért, s akkor megszületik a szívben, a lélekben, az emberben, a környezetünkben, városunkban, országunkban, világunkban a béke.
A Kolozs-dobokai kerület minden plébániájához eljutott a zarándoklat híre, szervezési javaslata, hozzá a neki megfelelő, az adott hely szerinti plakát, s a kérés a hirdetésre. A zarándoklat sajátos szervezést igényelt az egyes plébániákon, elvégre különböző távot jelentett mindenki számára a plébániatemplomtól a piarista templomban levő Könnyező Szűz Máriát ábrázoló ikonjához eljutni, de legfőképp arra buzdítani, hogy Isten segítségét és Szűz Mária égi oltalmát kérjék az áldott béke megtapasztalására. Mindenki maga ismeri közösségét, annak tagjait, vállalkozó vagy tartózkodó hozzáállását. Van ilyen is, olyan is, pedig a béke mindnyájunk érdeke. Isten ki mindenek felett van sokak szívét-lelkét megérintette.
Tekintsünk bele néhány zarándokútvonalba.
Az 1Úton Zarándoklathoz, de leginkább Istenhez hűséges kisbácsi zarándokok így számoltak be a tapasztaltakról:
A békéért felajánlott idei 1Úton zarándoklat Kisbácsban szerénynek sikerült. A 11 órától kezdődő szentmisét követően a templomkertben elvégeztük a keresztutat, amelybe tíz személy kapcsolódott bele. Az egyes állomások imaszövegét más-más személy olvasta fel. Jó érzés volt, hogy olyan személyek is vállalkoztak felolvasásra, akik eddig még nem tették. Így aktív részeseivé váltak a zarándoklatnak.
Mivel 2 órától Nagyboldogasszony búcsús szentmise volt a Kisbácsból ellátott Magyarszarvaskenden, a plébános nem tudta vállalni a gyalogos zarándoklást. Ez is, de talán még ugyan a nagy meleg is oka volt, hogy csak ketten vállalkoztak a gyalogútra Kisbácsból a kolozsvári piarista templomig. Estére a plébános több kisbácsi hívővel együtt bekapcsolódott a zarándoklatot záró szentmiséjébe. Adja a jó Isten, hogy a béke előmozdítói lehessünk mindannyian a környezetünkben és a világban!
A Kálvária- és a monostori templom hívei a Fájdalmas Szűzanya-templomtól indultak a plébános, Székely Dénes úti áldásával.
A kerekdombi, írisz-telepi plébániáról és Kajántóról is szép számú zarándok indult. Ők képekkel is megörökítették gyalogos zarándoklatukat.
Voltak, akik már reggel 6:30-kor útnak indultak kocsival Kolozsra, hogy onnan a Jézus Szíve-templomtól Szőcs Béla plébános áldásközvetítésével kezdetét vehesse a gyalogos zarándoklat.
A kis csapat hamarosan a református templomba lépett be. Sikó Piroska tiszteletes asszony arra figyelmeztetett, hogy igyekezzenek alázatosan kevésre tartani önmagukat, mert van nagyobb náluk, akire felnézhetnek és tőle bölcsességet kérhetnek. Az Úr igéje után Székely János esztergomi püspök szavaival kérték: ,,Urunk, add vissza Földünknek az áldott békét! Tanítsd az embereket bölcsességre, önmérsékletre, szelídségre, mert a béke az emberi szívekben kezdődik!”
A tiszteletes asszony áldása után a falu unitárius temploma felé tartottak, ahol Gyerő Dávid unitárius lelkész törékenységünkkel szembesítette az úton levőket, de ugyanakkor kiutat is kínált belőle nekik, mert: ,,Ha bűneink ellenünk szólnak is, a te nevedre tekintettel bánj velünk, Uram! Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened!” (Jer 14, 7)
Áldásközvetítését követően a kolozsi temető felé tartott a zarándokcsapat, ahol megkezdte a békéért végzett keresztutat. Mint Isten gyermekei, testvérként gondoltak azokra, akiknek síremlékeinél álltak. A hősökért imádkoztak, kik a II. világháborúban hunytak el. Két helyen is megálltak, aszerint, hogy hol található e hősökre emlékeztető síremlékcsoport. A béke fejedelméhez fohászkodtak, hogy Krisztus keresztútja, az ő kínjainak érdemei által az akaratlanul hősi halált szenvedettek is az üdvösség útjára jussanak. Saját maguk számára is békéért esdekeltek, hogy felismerhessék az ellenségszeretet és megbocsátás értékeit. A napjainkban dúló háborúkban szenvedőkért, az államfők helyes belátásáért, a vallások közti békéért kérték a Szentlélek megvilágosítását, hogy általa már itt a földön megvalósulhasson Isten országa. Átérezték érsekük egykor kimondott szavait és bíztak Istenben, mert ,,Isten ma sem feledkezik meg rólunk, és nem feledkezik meg azokról sem, akikért aggódunk”. A faluból, az egykori sóbányavárosból kiérve gyönyörű, eleven sárga napraforgótáblák mellett haladt a zarándokcsapat.
A karai református templom hűs bensejében, a padok felüdülést nyújtó vonzásában, a szószék Istenre irányító igéjét olvasva pihentek meg: ,,A te igéd igazság” (Ján 17, 17). Jézus másodszori elesésén elmélkedtek, a szíves vendéglátásból új erőre kaptak. Nemsokára már a leszálló repülőgépek zúgása és látványa ébresztgette a zarándokok reményét, mert akkor a város, Kolozsvár már csak ,,egy kőhajításnyira” található. Az utolsó állomás, az útkereszteződés keresztje az igaz életre, a feltámadás ajándékára, az örök életre fókuszált. Halálunk órájára, az arra való készületre figyelmeztetett.
A szamosfalvi Szent Erzsébet-templom csendjében Szent Pál szavait olvasták fel: ,,jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a béke Istene veletek lesz”. (2Kor13, 11b)
A szentpéteri templomnál a plébános, Ferencz Antal fogadta a zarándokokat. Az út nehézségeiben pihenőkhöz intézett beszédében arra figyelmeztetett, hogy az Úr az embert megpróbálja, de hite jutalmául meg is segíti. A hit fontosságára figyelve imádkozott a fáradt vándorokért, s kérte Isten irgalmát számukra, hogy emberi mivoltuk, gyarlóságaik ellenére Isten fogadja el békéért végzett áldozataikat. A plébános szenteltvízzel meghintve, Isten áldását közvetítve indította útnak a zarándokokat. Az utolsó szakaszra egyre többen csatlakoztak hozzájuk a plébániai közösségből, volt aki rollerrel, biciklivel, gyalogosan, de az idősebbje trolival. A piarista templomban a nőszövetség tagjainak előimádkozásával Szűz Máriának füzért fontak az egybegyűltekkel közösen fohászkodva a tizedekben, lelki előkészületet biztosítva általa a kezdődő szentmisére.
A szentbeszédben a főcelebráns, Molnár Lehel piarista pap-tanár, egyetemi lelkész a jelenlevők mindegyikét, a vasárnapi szentmisére jövőket is zarándoknak nevezte, kik Istennel együtt zarándokolnak életük útján. Kérte, figyeljenek az emberi értékekre, a Szentírás szavára, Mária életútjára, követve a Mária-utat, az 1Úton Zarándoklat résztvevőit, de földi zarándoklatunk kezdetén mindnyájunkat Isten indított utunkra. Krisztus népeként engedelmességre szólított, melyhez nem is olyan egyszerű igazodni. Vasárnapról vasárnapra zarándokolunk a templomba a krisztusi szóért, az igehirdető tanácsolta, hogy még ,,ha szeretünk is együtt járni azokkal, kik templomba járnak, attól még segítsünk azokon is, kik nem járnak oda, de közben ne veszítsük el a nekünk szóló, fentről jövő indíttatásokat.” A szeretet cselekvő. Zarándoklatunk akkor gyümölcsöző, ha másokkal is törődünk, miközben törekszünk saját életünk jobbátételére, keresztségi meghívásunknak eleget téve. Képesek vagyunk a változásra, Isten igéjének életrekeltésére, a neki való szófogadásra. Vegyük észre a mellettünk zarándokoló Istent, mert ,,ő velünk akar járni, általunk akar reményt kelteni, általunk és velünk akar világosságot gyújtani a világban”.
A piarista templom előtti téren, a Mária-oszlop előtt a zarándokmise után sokan beszélgettek, hogy meghallgassák egymás gondjait, segítsenek egymásnak legalább tanácsokkal, megígért imájukkal. Ki-ki hazafelé, mások feladataik megoldására, talán életük legfontosabb eseményére, az újat megismerni, életet adni, életre kelteni mindazt, amit hallottak, tanultak, a kapott kegyelmeket, a megélt szeretetet továbbadni indult oda, ahová Isten szólította. Mert ezekről hallgatni és meddően csak magunknak megtartani vétek, de gazdagság annak aki továbbadja, de annak is aki megkapja. Eredménye nem más, mint a vágyott béke megtapasztalása, mert így ,,Lakást vesz bennünk a béke, a szelídség, gyengédség, a bátorság, a derű és az öröm, melyek a Szentlélek gyümölcsei.” , ahogy azt Ferenc pápa is mondta. Engedjük, hogy a béke létezzen, mert a béke Leó pápa szerint is ,,bennünk akar lakni; szelíd erejével képes megvilágítani és kitágítani az értelmet, ellenáll az erőszaknak és legyőzi azt.” Ha teszünk a békéért, akkor az egyszer valósággá válik szívünkben, lelkünkben, környezetünkben, a világban.
Bíró Jolán-Ilona
