Tizenharmadik alkalommal találkoztak a nyugalmazott kántorok Szentegyháza határában, hogy közös imádságban és hálaadásban adjanak számot az évtizedeken át végzett szolgálatért. A Majzosban évről évre megrendezett lelki nappal egybekötött találkozót ezúttal is Geréd Vilmos kántor-karnagy hívta életre. A hálaadó szentmise főcelebránsa Tamás József nyugalmazott segédpüspök volt, a szónok pedig László Attila kolozs-dobokai főesperes. Az ünneplésen jelen volt Gábor Zoltán csíkszépvízi plébános és Bartalus Zoltán nyugalmazott lelkipásztor is.
Prédikációjában László Attila főesperes a magvető példabeszédéből kiindulva arra hívta fel a figyelmet, hogy minden ember hivatása Isten országának építése, ugyanakkor életünk gyümölcse attól függ, mennyire engedjük kibontakozni a keresztségben kapott kegyelmet. Kiemelte, hogy Krisztus ma is egyháza által van jelen a világban, ezért a keresztény ember küldetése, hogy életével reményt és hitet sugározzon környezete felé.
A szentmisét követően a főesperes külön is megszólította a nyugalmazott kántorokat. Előadásában rámutatott, hogy a kántori szolgálat nem ér véget a nyugdíjazással, hiszen nem pusztán feladat, hanem egész életre szóló küldetés. A keresztségből fakadó istengyermekségre utalva hangsúlyozta: ebből a méltóságból kell fakadnia a keresztény ember egész életének, így az időskor szolgálatának is. Beszédében felidézte azokat a kántorokat, akik életpéldájukkal nemzedékek hitét formálták, arra kérve a jelenlévőket, hogy továbbra is maradjanak közösségeik meghatározó tagjai. Kiemelte, hogy a mai világ különösen igényli a hiteles keresztény tanúságtételt, amelyet a kántorok nemcsak szolgálatukkal, hanem jelenlétükkel is közvetíthetnek. Előadását négy egyszerű buzdítással foglalta össze: világítsanak, ajándékozzanak, imádkozzanak és ünnepeljenek, és ezáltal lehetnek áldássá családjuk, közösségük és az egyház számára.
A nyugalmazott kántorok számára ez a találkozó jóval több egy évenkénti összejövetelnél, hisz lehetőség arra, hogy megerősítsék egymással való közösségüket, hálát adjanak az évtizedeken át végzett szolgálatért, és imádságban emlékezzenek azokra a pályatársakra, akik már hazatértek a mennyei Atyához.
