A fékevesztett fake news – az álhírek arcai

0
458
Az álhír arcai: Illusztráció: Pixabay

A társadalmi és a tudományos párbeszédben egyre inkább használhatatlanná vált az álhírekre az angol fake news kifejezés, miután Donald Trump egykori amerikai elnök – akinek a megválasztásával vette kezdetét az álhírek társadalmi diskurzusba való beemelése – fake news médiának nevezte a hagyományos hírmédiumokat. Bozótvágóval megpróbálom tisztába tenni, hogy a tudományos világ milyen értelemben használja az álhír, illetve fake news kifejezéseket. Jelen összefoglaló a doktori dolgozatom egyes részleteinek szerkesztett változata.

A Facebook maga már a szóválasztással is próbálta távolítani magától a fake news problémát, a cég inkább false newsnak, vagyis hamis híreknek nevezte a jelenséget. Egyes szerzők viszont magát a Facebookot is Fakebooknak nevezték, amely üzletpolitikájának és felépítésének köszönhetően elkerülhetetlenné tette az álhírek terjedését.

Ugyanakkor David Lazer és szerzőtársai a Science-ben 2018-ban publikált tanulmányukban megmaradnak a fake news használata mellett, mert a fogalom politikai fontossága ráirányítja a témára a figyelmet. Meghatározásuk szerint a fake news, a hamis hírek, álhírek olyan „fabrikált”, kitalált információk, amelyek formájuk szerint utánozzák a hírmédia tartalmait, de a szervezeti folyamatuk és a céljuk eltérő. Hiányoznak belőlük a médiára jellemző szerkesztőségi normák és folyamatok, amelyek az információ pontosságát és hitelességét biztosítanák, miközben a hírmédia hitelességét is aláássák. Az álhírek terjedésének megfékezésére két lehetőséget látnak: az egyének felhatalmazása az álhírek megjelölésére (de a tényellenőrzés hatékonysága egyelőre vitatott), valamint olyan strukturális változások bevezetése, amelyek csökkentik az álhíreknek való kitettséget (álhírek felismerése, algoritmussal való kiszűrése, törvényi szabályozás…).

Az angol junk news kifejezés, ami magyarul hírszemétként fordítható, az álhírek virális jellegére, gyors terjedésére utal, valamint arra, hogy a gyorséttermi ételekhez hasonlóan függőséget okozhatnak, miközben megterhelik az embert.

Az álhírek (fake news) tipologizálását végezte el Edson Tandoc, Zheng Wei Lim és Richard Ling korábbi tanulmányok alapján. Eszerint megkülönböztették a hírszatírát, a hírparódiát, a hírgyártást/hírfabrikálást (news fabrication), a reklámot és a propagandát. Az álhírek elhelyezhetők a tényszerűség skáláján, amelyben például a hírszatíra a tényekre épül, de más formában mutatja be azokat, szemben a paródiákkal és a hírfabrikálással, amelyek fikcióra épülnek. Ugyanígy a szerzők szándéka szerint is egy skálán mozognak az álhírek, annak függvényében, hogy mennyire a megtévesztés és félrevezetés a készítők szándéka: a hírszatírák és -paródiák célja a megnevettetés, a humor a fő mozgatójuk, míg a hírfabrikálás, a manipuláció, a propaganda, a reklám célja a megtévesztés, a megvezetés, mondják a szerzők. Az álhírek gyártásának két fő motivációját különböztetik meg: az egyik az anyagi haszonszerzés, a másik az ideológiai befolyásolás.

Az álhír Krekó Péter megfogalmazása szerint a nyilvános hazugság minősített esete, amelyet a megtévesztés céljából hoznak létre és terjesztenek a nyilvánosság különböző fórumain. Allcott és Gentzkow úgy határozzák meg az álhíreket (fake news), mint olyan híreket, amelyek szándékosan és ellenőrizhető módon hamisak és megtéveszthetik az olvasókat.

Az álhír kifejezést Fenyvesi Judit az idegen nyelvű hoax szinonimájaként használja. Értelmezésében „az álhír olyan szándékosan előállított, hamis, de legalábbis problematikus információt tartalmazó, hitelesnek tűnő hír, amely virális jelleget ölt, függetlenül a forrás eredeti céljától, mely lehet humor vagy akár csalás is”. Az emberi hiszékenységet kihasználva az álhírek gyakran ráveszik a felhasználókat a továbbításra és terjesztésre, ugyanis ez fontos feltétele annak, hogy a hoax vírusként bekerülhessen a közbeszédbe, ellenkező esetben az érdeklődés hiányában inkább csak próbálkozásról, mint valódi hoaxról beszélhetünk. Az álhír, mint egy vírus, a rendszer részeként, beilleszkedve a megtámadott rendszerbe, belülről fertőz, a „textuális rendszerben megtalálható tudásokra” épít, miközben egyedülálló információval kecsegtetve felkelti az olvasók kíváncsiságát a jól értesültség, beavatottság érzését kínálva számukra. Funkciójukat tekintve az álhírek a világban való kiigazodás igényének pszichológiai szükségletét elégítik ki mind a kitaláló, mind a közvetítők számára. Fenyvesi szerint „mindenkinek szüksége van olyan koherens világmagyarázatra, amelynek keretében a világ eseményei, történései értelmezhetőek”. Alapvető probléma a hoaxszal, hogy valótlanságra, hazugságra épül, és „még ha nemes cél érdekében is hozták létre, elkerülhetetlen, hogy valakinek valamilyen kárt vagy hátrányt ne okozzon”.

Az írás megjelent a Vasárnap hetilap 2021/42-es számában.

Kapcsolódó cikk a hírek és álhírek terjedéséről, azok mechanizmusáról:

Egy másik írás arról, hogy az álhírek hogyan fertőzik meg az elménket: