Márton Áron és az erdélyi katolicizmus

Előadás az online térben

0
511

Június 1-jén, kedden este a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár a VERITAS-estek sorozat 63. vitáját rendezte Márton Áron és az erdélyi magyar katolicizmus a 20. században címmel, az online térben. A témáról Marinovich Endre főigazgató-helyettes moderálása mellett Nagy Mihály Zoltán, a Román Állami Levéltár Bihar Megyei Fióklevéltárának főlevéltárosa és Seres Attila, az intézet tudományos főmunkatársa beszélgetett.

Bevezetőjében Marinovich Endre olyan kimagasló egyházi személyiségnek nevezte Márton Áront, akinek kisugárzása messze-messze túllép azon a földrajzi területen, ahol tevékenykedett.

Seres Attila Márton Áron életpályájának 1920-tól 1938-ig terjedő időszakából emelt ki néhány motívumot, a 20. századi egyháztörténet egyik legkarizmatikusabb, legkiemelkedőbb alakjának nevezve az erdélyi főpásztort. Ha ki kellene emelni ebből az időszakból két momentumot, akkor ez a lelkipásztori szolgálata és pedagógusi tevékenysége volt – mondta a Veritas Intézet tudományos főmunkatársa. Hozzátette: Márton Áron integráló személyiség volt, minden gondjaira bízott entitást közösséggé szervezett.

Nagy Mihály Zoltán röviden bemutatta, milyen helyzetbe került Romániában a katolicizmus a trianoni békediktátum után. Rámutatott: az impériumváltás egyházszervezési trauma is volt; nemcsak határokat szelt ketté, hanem egyházmegyéket is. A helyzet nagyon bonyolult volt; anyagi, jogi kérdések vetődtek fel: Magyarország rendelkezett az anyagi alapokkal, melyekből az egyházi iskolák, intézmények, szerzetesrendek működtek. A román állammal folytatott tárgyalások során a Szentszék a görögkatolikusokat helyezte előtérbe, így a magyar római katolikus, latin szertartású Egyház érdekei háttérbe szorultak. Amikor 1927-ben megszületett a konkordátum, a Szentszék két új görögkatolikus püspökséget hozott létre, melyeket anyagilag is támogattak. Ebben a helyzetben kellett megtalálni a magyar római katolikus egyház helyét.

A főlevéltáros arra is kitért, hogy az 1940-es második bécsi döntést követően a gyulafehérvári egyházmegye székhelye és területének több mint egyharmada Romániában maradt, ugyancsak egyharmada, de híveinek legalább kétharmada pedig Magyarországra került. Márton Áron főpásztorként megtehette volna, hogy átteszi püspöki székhelyét Kolozsvárra, az Egyház itt óriási vagyonnal rendelkezett – ő azonban nem ezt tette. Levélben kérte a híveket is, hogy maradjanak helyben. Kolozsvárott helytartóságot hozott létre, a teológiát is áthelyezte ide.

Nagy Mihály Zoltán emlékeztetett: Márton Áron még 1933-ban, a nyelvész György Lajossal együtt létrehozta az Erdélyi iskola című pedagógiai szaklapot. Ez volt akkoriban az egyetlen ilyen témájú magyar nyelvű újság Erdélyben és Romániában. Nagyon sok cikket írt a templomról és a cselekvő iskoláról. Behatóan foglalkozott az ifjúságneveléssel, a keresztény szellemű neveléssel és társadalmi kérdésekkel, így a munkások helyzetével is.

A nyílt összeütközésre a hatalomra került román kommunisták és Márton Áron között 1947-ben került sor. Nagy Mihály Zoltán kifejtette: a kommunisták nemcsak ideológiailag akarták erőszakosan legyűrni az egyházat, de kisebbségellenes jogszabályokat is bevezettek. Márton Áron Petru Groza miniszterelnöknek írt levelében tiltakozott ez ellen már 1946-ban, és nyíltan megfogalmazta: az a kisebbséget elnyomó politika, amit a román állam 1920 óta folytat, tovább nem folytatható. Közben a püspök és köre memorandumot intézett a párizsi béketárgyalások résztvevőihez, hogy az erdélyi határt, az erdélyi magyar közösség sorsát hogyan kellene rendezni. Mivel ezek a próbálkozásai eredménytelenek voltak, Márton Áron úgy vélte: együtt kell élni az adott helyzettel. Románia azonban már 1948-ban felmondta a korábbi konkordátumot a Szentszékkel. Az állam új statútumot, szabályzatot akart elfogadtatni minden egyházzal – így a katolikussal is –, és ebben lényegében az állami felügyeletet akarta elismertetni velük. Márton Áron mint a Szentszék képviselője nemet mondott erre, csakúgy mint arra, hogy az állam megszüntesse a görögkatolikus egyházat, és beolvasszák az anyaegyházba, vagyis az ortodoxba. Tiltakozott ez ellen, sőt a híveknek meghagyta: ha erre mégis sor kerülne, fogadják be a görögkatolikusokat.

Márton Áront a hatalom 1949-ben börtönbe vetette, és csak 1955-ben szabadulhatott. 1980-ban bekövetkezett haláláig megfigyelés alatt tartották. Az 1957 és 1960 közötti lehallgatási jegyzőkönyveket tartalmazza Nagy Mihály Zoltán és Denisa Bodeanu (Le)hallgatásra ítélve című monográfiája.

Az este zárásaként Nagy Mihály Zoltán idézett Márton Áron Templom és iskola című, 1939-ben az Erdélyi Katolikus Státus ülésén elhangzott előadásából: „A vállainkra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes. De úgy becsülnek meg, és az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi értéket magunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk. A saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle, makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatosan és szívós munkával kikényszerítünk. A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk. Harc idején, történelmi fordulókban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell. És megéri, hogy szerepet vállaljunk, összefogjunk, mint még soha. S a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozunk és mindent megteszünk a szent célért, azokért, akik utánunk következnek.”

Forrás: Magyar Kurír 

MEGOSZTÁS