Nagyszokondon tartották a szatmári egyházmegye ifjúsági táborát
A gyermektáborok után, augusztus utolsó hetében az ifjúsági tábort is Nagyszokondon szervezték meg az ifjúsági iroda munkatársai. 39 fiatal számára kínált ismerkedési,...
Bizalmat előlegezni, szeretetközösséggé alakulni
A gyulafehérvári főegyházmegyében a 2024-es év az imával megújuló közösség éve, mottója: „Újuljatok meg!” (Ef 4,23-24). Hiszen „az embereknek kell megjavulniuk, hogy...
A Szent Gellért Alapítvány is kivette részét a házasság hetéből
Idén második alkalommal kapcsolódott be az alapítvány a házasság hete rendezvénysorozatba. Ezúttal is a szervezet önkéntes házas csapata szervezte meg február 11-21....
Sorsfordító iroda
Egyetemistaként, vizsgaidőszakban serényen használtam a tudáspótló parfümöt. Abban bíztam, hogy csekélyke felkészültségemet megpótolja, és a csoda megtörtént, egyszer sem kellett pótvizsgáznom. Nem...
A szerzetes söre az élet, a víz pedig a halál
A tápanyagainak köszönhetően a „folyékony kenyér” becenevet kiérdemlő italt a szerzetesek fejlesztették tökélyre, ma is folytatva a több mint ezeréves hagyományt.
Megújult a nagyvárad-szőllősi plébániatemplom és környezete
Befejeződtek a templomfelújítási munkálatok Nagyvárad-Szőllősön, de nemcsak az épület, hanem a környezete is felfrissült. A templom egyébként Nagyvárad legrégebbi római katolikus szent...
Ismét Szatmárhegyen táboroztak a kaplonyi szívgárdisták
Június 20-án ismét Szatmárhegyre indult a kaplonyi plébánia 48 tagja Szívgárda-táborba. Ebből 12-en újoncok voltak, akik izgatottan várták a tábort, hiszen sokuknak...
Mostantól láthatják egymás arcát – fejüknél összenőtt ikreket választottak szét a...
A két kis ikerlány édesanyjukkal együtt a Közép-afrikai Köztársaságból érkezett Rómába a Szentszék Gyermek Jézus kórházának nemzetközi humanitárius tevékenysége keretében.