A kulturális emlékezet fogalmát feleségével közösen dolgozta ki, 2018-ban a Német Könyvkereskedelem Békedíjával tüntették ki. Jan Assmann a Heidelbergi Egyetem tájékoztatása szerint 85 éves korában február 19-én este hunyt el Konstanzban – közölte a Zeit Online.
Február 19-én hosszú betegség után, mégis váratlanul elhunyt Jan Assmann egyiptológus, a heidelbergi egyetem egykori professzora. Assmann az ókortudomány és szűkebben az egyiptológia berkein túl is széles körben ismertté vált a kulturális emlékezetről kidolgozott elmélete, a vallás kérdésében kifejtett elgondolásai és zeneesztétikai művei révén.
Szűkebb szakmai körökön kívül is ismertté tették a társadalmi emlékezettel új szemszögből foglalkozó A kulturális emlékezet című könyve és vallástörténeti munkái, amelyekben többek között az egyistenhit kialakulását és újszerűségének okait elemzi.
Jan Assmann 1938. július 7-én született Langelsheimben. Középfokú tanulmányait Lübeckben és Heidelbergben folytatta, egyetemi tanulmányait Münchenben, Heidelbergben, Göttingenben és Párizsban végezte.1976-tól a Heidelbergi Egyetem professzora volt, tanított Párizsban, Jeruzsálemben és az Egyesült Államokban. 2003-ban vonult nyugdíjba.
Egyik fő célkitűzése volt, hogy az egyiptomi civilizációt a zsidó, a görög és a római kultúra mellett Európa meghatározó szellemi alapzataként láttassa, s mindig büszke volt arra, hogy míg fiatal korában az ókortudományon belül az egyiptológia keveseket foglalkoztatott, és főként a görög és a latin irodalom vonzotta az érdeklődőket, munkásságának köszönhetően ezek az arányok megváltoztak Heidelbergben: előtérbe került az egyiptológia. Rendkívül elegáns és kifinomult értekező prózája magyarul elsőként A kulturális emlékezet című munkájából volt megismerhető, amelyben Assmann azt vizsgálja, hogy az egyéni emlékezet és a hétköznapi életben a nemzedékek között mogzó emlékezeti aktusok mellett milyen sajátos vonásai vannak a kulturális emlékezetnek, amely hatalmas időtávot fog át, szakavatott képviselői vannak, sokszor holt nyelveken adódik tovább, s ami a legfontabb: megszabja a nagyobb közösségek, népek, kultúrák identitását.
Feleségével, Aleida Assmann-nal együtt a kollektív emlékezet legjelentősebb kortárs kutatójává vált. A 2000-es évek elején Assmann azért került a vallástudományi és a teológiai nyilvánosság középpontjába, mert azzal a tétellel állt elő, mely szerint a monoteista
vallások eredendően erőszakra hajlamosak, mivel az igazat és a hamisat megkülöbözteve intoleránssá válnak. A ,,mózesi megkülönböztetés” helyett Assmann eleinte a politeizmus rehabilitálását javasolta, de a viták során árnyalta és részben visszavonta eredeti felvetését.
Ugyanakkor szívesen folytatott vitát teológusokkal, noha arra biztatta őket, hogy tegyék zárójelbe vallásuk tételes igazságait, s összpontosítsanak arra, ami minden vallásban közös. Thomas Mann József-regényéről vagy a Kivonulás könyvéről írt nagyszabású könyvei éppoly fontosak a teológia számára, mint Händel, Beethoven és Mozart darabjait elemző érzékeny gondolatmenetei, amelyeken dolgozva sokszor kérte ki teológusok véleményét. A vallás iránti érdeklődésével és a vallási igazsággal szemben tanúsított távoltságtartásával együtt Jan Assmann a szellemi elegancia terén olyan űrt hagy maga után az európai kultúratudományban, amelyet nem lehet pótolni.
Forrás: Vigilia
