A világegyházi tapasztalatszerzés és partnerségi kapcsolatkialakítás érdekében 2023. április 7–14. között a Fülöp-szigeteken tett látogatást a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar Vallás, kultúra, társadalom nevű doktori iskolájának két oktatója, Csiszár Klára és Vik János. A Fülöp-szigeteki rövid látogatás a fővárosra, Manilára és a mintegy 60 km távolságra fekvő Tagaytay nevű városra korlátozódott. Az egyhetes tartózkodás során négy katolikus felsőoktatási intézményt sikerült meglátogatni, melyek közül az első három önálló katolikus doktori iskolával is rendelkezik: az Aquinói Szent Tamás Katolikus Egyetemet (UST), a Misszió-Tanulmányok Isteni Igéről Nevezett Intézetét (DWIMS), az Ateneo de Manila (AdMU) jezsuita fenntartású magánegyetemet és a Megszentelt Élet Ázsiai Intézetét (ICLA).
Amint erről korábban már tudósítottunk, erre a látogatásra annak a fejlesztési projektnek a keretében került sor, amelyet a doktori iskola 2019-ben sikeres pályázat keretében elnyert, s amelynek interkontinentális hálózatépítés része a koronavírus-világjárvány miatt csak 2023 januárjában kezdődhetett el a kenyai fővárosban, Nairobiban működő Kelet-Afrikai Katolikus Egyetem és a Tangaza Szerzetesi Főiskola meglátogatásával.
Történeti áttekintés
Mielőtt röviden megosztanánk a Fülöp-szigeteki katolikus intézményekben tett látogatás során szerzett tapasztalatainkat, időzzünk el kissé annál a kérdésnél, hogy mióta is van jelen a kereszténység, illetve a katolicizmus, s milyen helyzetben van napjainkban a katolikus egyház a Fülöp-szigeteken?
A koronavírus-járvány miatt egy év eltolódással, 2022-ben ünnepelte a katolikus egyház Fülöp-szigeteki fennállásának 500. évfordulóját. Magellán Ferdinánd, a spanyol király szolgálatában álló portugál hajós volt az első európai, aki 1521 márciusában partra szállt a mai Fülöp-szigetek Samar nevű szigetén. Két héttel később, 1521. március 31-én ünnepelték az első szentmisét a délkelet-ázsiai szigetország területén. A gyarmatosítók II. Fülöp spanyol királyról nevezték el a szigetcsoportot.
A keresztény misszió kezdetben nem volt éppen békésnek mondható. Magellán ugyanis addig lövette az ágyúival Rajah Hubamon, Cebu királyának az állásait, amíg az, hozzátartozóival együtt meg nem keresztelkedett. A Fülöp-szigetek Spanyolország általi gyarmatosítása fokozatosan történt: 1569-ben Cebu városát, a szigetcsoport első fővárosát, majd 1570-ben Manilát alapították meg. A keresztény missziós tevékenységet szerzetesrendekre bízták: előbb az Ágoston-rendiek érkeztek, majd a ferencesek, a domonkosok és a jezsuiták.
A spanyol gyarmatosítókat persze nemcsak a keresztény missziós parancs lelkülete motiválta, hanem az akkori világpolitikai helyzet is. A Fülöp-szigeteki katolicizmusnak a délről – a mai Indonézia és Malajzia felől – előrenyomuló iszlámmal szemben védőbástyává kellett válnia. Ez a terv nagyrészt meg is valósult, hiszen az összesen 7461, s ebből mintegy 800 lakott szigetet magába foglaló szigetállamnak csupán a déli részeken fekvő néhány szigetén honosodott meg az iszlám. A Fülöp-szigetek mára mintegy 110 millió lakost számláló népességének több mint 90%-a keresztény. A katolikusok pedig az összlakosság több mint 80%-át teszik ki. Így nem meglepő, hogy a több mint 80 millió tagot számláló Fülöp-szigeteki katolikus egyház Ázsiában a legnagyobb katolikus közösség. Világviszonylatban pedig csak Brazíliában és Mexikóban él több katolikus, mint a Fülöp-szigeteken.
A manilai taxisofőrtől kezdve, a vendéglői felszolgálón keresztül egészen a szállodai alkalmazottig máig büszkén vallják a Fülöp-szigetekiek, hogy a katolikus hitüket a spanyoloknak, a képzési, illetve tanügyi rendszerüket pedig az amerikaiaknak köszönhetik. Ez utóbbi kapcsolat azzal függ össze, hogy az 1898-as spanyol–amerikai háborúban Spanyolország többek között a Fülöp-szigeteket is elveszítette, s így a szigetcsoport a 19. század végén az Amerikai Egyesült Államok igazgatása alá került. A második világháború során történt japán megszállást követően az Amerikai Egyesült Államok 1946. július 4-én ismerte el a Fülöp-szigetek függetlenségét.
Az eddigiek tükrében nem meglepő, hogy a katolikus egyház a Fülöp-szigeteken mindmáig fontos társadalmi, politikai és gazdasági hatalmi tényezőnek számít. A spanyol fennhatóság évszázadai során a katolikus egyház vált a Fülöp-szigetek egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb intézményévé. Az egyház hatalmas vagyona földterületekben, épületekben és vállalkozásokban mérhető, fenntartóként ugyanakkor több száz egyházi iskolát és több tucat felsőoktatási intézményt működtet. Karitatív tevékenysége révén a katolikus egyház a szegény rétegekről való gondoskodás terén szintén gyakran a hiányzó állami szociális intézményeket helyettesíti.
A Fülöp-szigeteki katolicizmus arcai
A 330 évig tartó spanyol gyarmati uralom idején a katolikus hit mélyen belegyökerezett a Fülöp-szigeteki társadalom életébe. Az erős helyi katolikus népegyház ellenállt a 20. század első felére jellemző amerikai protestantizáló kísérletnek is. Szervezetileg a katolikus helyi egyház az országban 16 érseki tartományra és 62 szuffragán egyházmegyére oszlik. A Fülöp-szigeteknek jelenleg 131 püspöke van, a pasztorációban pedig 9200 pap működik. A szerzetes női és férfi rendek működése szintén meghatározó jelentőséggel bír. A katolikus egyház területileg mintegy 3300 plébániára oszlik. Az egyházi életben ugyanakkor fontos szerepet játszanak az ún. plébániai bázisközösségek, amelyek kisebb létszámú csoportok, s amelyeknek többnyire világi krisztushívő a lelki vezetője.
A katolikus egyháznak van tehát a Fülöp-szigeteken egy, a szegények és az égbekiáltó nyomorban élők felé irányuló arca. Például a több mint 14 millió lakost számláló fővárosi agglomeráció területén a hajléktalanság olyan formában látható, hogy az európai ember agya először föl sem fogja, hogy miről van szó. Hiszen amikor a több mint 30 fokos hőségben vagy a késő esti órákban lépten-nyomon szétbontott kartondobozokon ülő, fekvő vagy éppen alvó felnőttekkel, kisgyermekes családokkal találkozunk az utcán, kisebb parkokban vagy parkolókban, akkor az európai szemnek időre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza, amit lát: itt nem kiránduló vagy esetleg szabad időben piknikelő emberekkel találkozunk, hanem ez a manilai hajléktalanság arca. A legmegdöbbentőbb pedig az, hogy a látvány nagyon gyorsan megszokható. A hajléktalanság mögötti társadalmi helyzetet pedig talán a következő példával lehet érzékeltetni: Manilában egy négyzetkilométeren több mint 41 ezer ember él, azaz kb. huszonötször annyi, mint például egy négyzetkilométernyi Kolozsváron.
A dinamikus, élő Fülöp-szigeteki katolicizmusnak van persze egy másik arca is. Napjainkban is vannak olyan egyházi vezetők, akiket az a vád ér, hogy túl közeli kapcsolatot ápolnak a politikai és/vagy a gazdasági hatalommal. A katolikus egyház így nemcsak a szegények egyháza, hanem a gazdagoké és a hatalmasoké is. S ezzel még önmagában véve nem is lenne gond, ha nem tevődnének fel gyakran kikerülhetetlenül a meggazdagodással s az egyház anyagi gyarapodásával kapcsolatos etikai és morális kérdések. Mindenesetre a Fülöp-szigeteken a katolikus egyház tartja fenn az ország legkiválóbb kórházait, iskoláit és egyetemeit, amelyek szolgáltatásaival azonban elsősorban a társadalom gazdag rétegei élnek.
A helyi egyház egy másik dinamikus arca az elő népegyházi szokásokban, szertartásokban és gyakorlatokban mutatkozik meg. Az európai templomlátogató számára feltűnik, hogy a szentmise ünneplése során a világi krisztushívőknek mennyire magától értetődő módon van tevékeny szerepe a közösség tagjainak fogadásában, a bevezető gondolatok megtartásában, a vendégek üdvözlésében, a hirdetések közlésében, az áldoztatásban, a ministránsok irányításában. A Manila Malate nevű negyedében található s a Gyógyító Szűz Mária tiszteletére felszentelt plébániatemplom húsvétvasárnapi liturgiáira, mind a tagalog, mind pedig az angol nyelven ünnepeltekre (vasárnaponként szám szerint 11 szentmise), a Krisztus- és a közösségközpontúság volt jellemző. A szentmisét bár természetesen itt is pap celebrálta, a liturgia egyáltalán nem volt papközpontú. Feltételezhetjük, hogy egy ilyen szerkezetű, élő és viszonylag önállónak tűnő plébániai közösség a papjainak időnkénti elhelyezését is sokkal ritkábban fogja törésként megélni.
Az élő népegyházi igényekkel függhet össze az a jelenség is, hogy a manilai nagy plázák megtervezésekor arra is gondoltak, hogy azoknak külön katolikus temploma is legyen, és ez kötelezően minden bevásárlóközpontra, úgynevezett mallra érvényes. Nem kis kápolnáról van szó, hanem középméretűnek nevezhető, teljes egészében berendezett, felszerelt és természetesen felszentelt templomokról, amelyekben tabernákulum is van, és ahol napi rendszerességgel több szentmisét is ünnepelnek. Az ott hosszabban időző európai látogató az elcsendesedni és imádkozni betérő plázázók láttán azzal a benyomással távozik, hogy ezek a templomok feltehetően soha nem állnak üresen a bevásárlóközpontok nyitvatartásának ideje alatt.
Óceánokon átívelő kapcsolat
Az állítás, hogy Ázsia egy olyan régiójában, ahol a hinduizmus, az iszlám és a buddhizmus dominálnak, a Fülöp-szigeteki katolikus egyház valóban az evangelizáció hídfőjének tekinthető, látogatásunk során mind a négy katolikus felsőoktatási intézményben megerősítést nyert.
Ruben Mendoza professzor, az Ateneo de Manila jezsuita fenntartású egyetem Teológiai Intézetének világi krisztushívő igazgatója fogadta a vendégeket. Mendoza 2009-ben a Leuveni Katolikus Egyetemen szerzett teológiai doktorátust, ugyanakkor Manil’ban antropológia szakon is doktorált, jelenleg vallásteológiát oktat, kutatási területéhez pedig a kontextuális teológia és az ázsiai teológia, valamint a békeépítés és a társadalmi kiengesztelődés kérdéskörei tartoznak. A kolozsvári vendégek tőle értesültek arról, hogy ebben az intézetben iskolai hitoktatókat és plébániai katekétákat képeznek; az intézet oktatóinak a feladatköréhez tartozik ugyanakkor, hogy az egyetem bármely szakján tanuló mintegy 15 ezer hallgatója számára és szakokon átívelő formában felvállalják a következő három teológiai jellegű kötelező tantárgy megtartását: Bevezetés a Szentírásba; Bevezetés a szisztematikus teológia kérdésköreibe; Hivatás, család, küldetés. Az evangelizációs törekvések ebben az intézetben a kritikus, dialogikus és inkulturált teológiai reflexió formájában történnek, s közvetlen módon a Fülöp-szigeteki társadalom fejlődésének keresztény szolgálatát jelenítik meg.
Mind a Szent Tamás Katolikus Egyetemen (UST), mind a Megszentelt Élet Ázsiai Intézetében (ICLA) a kolozsvári vendégek doktorátusi tanulmányokat folytató papokkal, szerzetesnőkkel és szerzetesekkel találkoztak, illetve részt vettek az éppen zajló előadásokon és szemináriumokon. Az angol nyelven zajló tevékenységeknek köszönhetően betekintést nyertek az Ázsia különböző országaiból és régióiból érkező hallgatók kutatási projektjeibe. A Tájföldről, Mianmarból (korábban Burma), Kínából, Vietnámból, Indiából vagy éppen Indonéziából, esetleg Malajziából érkezett, különböző etnikumokat képviselő doktorandusz-hallgatók kutatási kérdései, de személyes hittapasztalatai is érthetők az európai katolikusok számára, hiszen ezek túlnyomórészt az általánosan érvényes aktuális kérdésbe torkollanak, hogy miként lehet vallási, gyakran etnikai kisebbségi helyzetben s nem ritkán ellenséges társadalmi közegben az evangéliumot hitelesen közvetíteni, s katolikus egyházként hozzájárulni a társadalmi folyamatok humánus alakításához. Ha a beszélgetések során az egyik vietnámi szerzetesnővér őszintén és spontán módon azt tudja mondani, hogy „büszke vagyok arra, hogy ázsiai vagyok”, s „alig várom, hogy ismét az enyéim körében apostolkodhassak”, akkor a Fülöp-szigeteki katolikus környezet, beleértve a katolikus felsőoktatási intézményeket is, valóban a délkelet-ázsiai misszió jelenleg legfontosabb hídfőjének tekinthetők.
Az egyetemi oktatásban teológiát tanulók számára egy másik fontos missziós tapasztalat a nyelvhasználat művészetében rejlik. A közép-kelet-európai teológiai oktatás számára elképzelhetetlen a Fülöp-szigeteki valóság, mégpedig, hogy senki nem anyanyelvén tanulja a szent tudományokat. A teológia művelése egy olyan környezetben, ahol mindenki az idegen nyelvként tanult angol „lingua franca”-n próbálja kifejezni magát, hihetetlen elfogadásra, alázatra, a másik iránti tiszteletre is neveli a hallgatókat, ami a missziós lelkület egyik lényeges alappillére. Az ilyen formában művelt teológiai gondolkodás nemcsak elméletben, hanem a tudomány napi művelésében is befogadó, éber, elfogadó és megértésre törekvő. Nem ismeri az agresszív, elitista és fennhéjázó diskurzusokat, ahol az anyanyelv művészies használata gyakran fegyver is a másik meggyőzésére vagy éppen lekezelésére.
A verbita rend Tagaytay Cityben alapított és fenntartott kampuszán, a Misszió-Tanulmányok Isteni Igéről Nevezett Intézetében (DWIMS) csak megerősítést nyert mindaz, amit a kolozsvári delegáció tagjai a manilai intézményekben tapasztaltak. A szintén számos ázsiai országból érkezett, missziológiából doktoráló szerzetesek és egyházmegyés papok rendkívüli nyitottsággal és érdeklődéssel fogadták a kolozsvári vendégeket. Az elöljárók pedig, élen elsősorban P. Edgar G. Javier igazgatóval és P. Antonio Pernia professzorral, a verbiták korábbi általános elöljárójával, valamint az intézet világi munkatársai mindent megtettek annak érdekében, hogy az óceánokon átívelő katolikus partnerség alapjait megvethessük az intézményeink között.
Mindemellett feledhetetlenek maradnak a verbita igazgató, P. Edgar missziós élményei és tapasztalatai, melyeket korunk egyik legismertebb missziós teológusaként több tucat tudományos munkában dolgozott fel és reflektált. Elbeszéléseinek egyik, az európai fülek számára talán legmeglepőbb epizódja, a Fidzsi-szigeteken töltött éveinek egyik története, amikor egy olyan közösséghez ment szentmisét ünnepelni, ahol már két éve nem járt pap, és ennek megfelelően szentmise sem volt. A szigethez, melyen ez a közösség élt, egy kéthetes hajóút vezetett. Megérkezve a szigetre a missziós egy hihetetlenül életerős, dinamikus közösséget látott. Három pontban foglalta össze, hogy mi volt ennek szerinte a titka: az, hogy nem volt papjuk, és mindent maguk kellett megszervezzenek; aztán az, hogy a világi krisztushívő közösségvezetők tették a dolgukat, képezték az embereket, megtartották a liturgikus ünnepségeket és a Szentírást olvasták rendszeresen, közösen.
A verbita missziók egyik jellegzetessége a szerzetesek elsődleges törekvése a helyi társadalom életébe való integrációra. Vagyis az evangélium hatékony hirdetéséhez elsősorban arra van szükség, hogy azonosulva a helyi társadalom tagjaival elsősorban a helyi kihívásokra próbáljanak közös megoldásokat találni. Egy aktuális példa erre a verbiták tagaytayi kampuszán az 5 hektár területen kialakított, SVD Laudato Si’ Farm nevű biogazdálkodás és lelkigyakorlatos központ. A farm 2021-re készült el, azok után, hogy 2020 januárjában újra kitört a város közelében található, máig aktív Taal-vulkán, és ennek nyomán vulkáni hamuval borította be a kampusz egész területét. Néhány héttel később, a koronavírus-járvány kitörését követően született meg a verbita szerzetesek körében a Laudato Si’ Farm létrehozásának az ötlete. Ezen a farmon immár nemcsak biogazdasági termelés zajlik, hanem nagyszámú vendégek fogadása is, közöttük legtöbben olyanok, akik itt nemcsak az ételek felejthetetlen ízeit keresik, hanem egyben lelki-spirituális feltöltődésre is vágynak.
Vik János, Csiszár Klára
Az írás megjelent a Varsárnap 2023/32-es számában. Összeállította: Szász István Szilárd
A fülöp-szigeteki katolikus egyház társadalmi beágyazódása
A katolikus egyház pozitív társadalmi befolyása akkor is megmutatkozott, amikor Ferdinand Marcos, az 1972 óta diktatórikus eszközökkel kormányzó elnök 1986-ban megbukott. Politikai elemzők szerint Marcos diktátor bukása annak volt köszönhető, hogy a katolikus helyi egyház vezetői a diktatúraellenes forradalmárok oldalára álltak és szorgalmazták a rendszerváltást. Kevésbé volt dicséretes a katolikus egyházi vezetők egy részének a kiállása, amellyel a 2001–2010 között hivatalban lévő Gloria Arroyo elnökasszonyt támogatták, akinek a hivatali ideje alatt a korrupció, a földrablás és a szupergazdag családi klánok szinte korlátlan hatalma virágzott a szigetországban.
Ismét sokkal kedvezőbb fényben tűnik fel a katolikus egyház kritikus hangja Rodrigo Duterte 2016–2022 közötti elnöksége idején. Duterte elnök olyan drogellenes háborút folytatott az országban, melynek a legóvatosabb becslések szerint is legalább 7000 halálos áldozata volt. A fokozatosan önkényes módon, Donald Trump amerikai elnök stílusában kormányzó Duterte elnökkel szemben éles kritikát fogalmaztak meg a fülöp-szigeteki katolikus egyház vezetői.
A 2022-es elnökválasztást megelőző kampány idején megoszlott a katolikus egyházi vezetők álláspontja. Egy részük hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház képviselőinek semlegesnek kell maradniuk, s nem avatkozhatnak bele a pártpolitikai csatározásokba. Meglepő módon azonban a püspökök egy másik része, élen a püspökkari konferencia elnökével, valamint papok, szerzetesek, katolikus laikus szervezetek és egyetemek nagy számban nyíltan állást foglaltak az esélyes elnökjelölt, ifjabb Ferdinand Marcos, az egykori Marcos-diktátor fiával szemben, aki a választási kampány idején „a Fülöp-szigetek történelme aranykorszakának” nevezte diktatórikusan kormányzó apjának az elnökségi idejét, elterelve ezzel a figyelmet a diktatúra idején történt számtalan emberjogi visszaélésről, melyek mélyen beleivódtak a szigetország társadalmának kollektív tudatába. A Marcos-diktatúra időszakát idealizáló történelemhamisítást a fülöp-szigeteki püspökök főpásztori körlevélben ítélték el. Ennek ellenére „Marcos-junior” 2022-ben megnyerte az elnökválasztást, s a hivatalba lépését követő első évben, enyhébben ugyan, de folytatta elődje drasztikus drogellenes háborúját, amelynek továbbra is, főleg a szegény rétegek körében történt nagyszámú gyilkosság a következménye.
A vatikáni hírszolgálat idén júliusban a fülöp-szigeteki kormányzat egy másik igencsak kétes gyakorlatára is felhívta a figyelmet. Jelenleg újra és újra előfordul, hogy elkötelezett keresztény lelkészek, szerzetesek és segélyszervezetek munkatársai az ún. „vörös címkézés” („red tagging”) gyakorlatának áldozataivá válnak. Ennek értelmében a főleg vidéki szegény rétegek körében karitatív tevékenységet folytató keresztény egyházi személyeket azért tartóztatják le, mert szociális jellegű elköteleződésük miatt őket kommunistáknak, kommunista csoportok és fegyveres terrorszervezetek támogatóinak titulálják. Számos, protestáns háttérrel rendelkező segélyszervezet mellett több katolikus püspök is 2018-tól kezdve ebben az összefüggésben került bíróság elé.
2015-ben történt fülöp-szigeteki látogatásakor Ferenc pápa felszólította az ország katolikus egyházát, hogy küzdjön a botrányos szociális egyenlőtlenségek ellen. Ezzel nyíltan kiállt azon egyházi mozgalom mellett, amely a Fülöp-szigeteken is szorgalmazza, hogy a katolikus egyház a szegények egyházává váljon. Broderick Pabillo, a népszerű manilai segédpüspök a papalátogatás kapcsán mondta egy alkalommal, hogy a „szegények egyháza” kapcsán ő mindig arra gondol, hogy „senki nincs olyan gazdag, hogy ne tudna még befogadni; és senki nincs olyan szegény, hogy ne adhatna valamit. Engedni szeretnénk, hogy a szegények beszéljenek hozzánk; ők nem csak segélyezést kapnak, hanem evangelizálnak is”.
