Összerázó gyereknap Szászrégenben

0
224

Szeptember 24-én tanév eleji összerázó gyermeknapot tartottak a szászrégeni plébánián, majd szeptember 25-én, vasárnap megáldották az iskolatáskákat és a Szentlélek áldását kérték a diákokra, szülőkre, tanárokra.

Már lassan megszokottá vált a szászrégeni plébánián az úgynevezett „összerázó gyereknap”, amit minden tanév elején a hitoktatónővel közösen szervez a plébánia. Az idén szeptember 24-én, szombaton 23 gyerek vett részt ezen a találkozón, ahol lehetett közösségi játékokat játszani, imádkozni, éneket tanulni, ismerkedni. Az összejövetelt egy közös gulyásozás zárta, amit a gyerekek szülei készítettek a találkozó ideje alatt.

Másnap, vasárnap megtartottuk a tanévnyitó szentmisét, amiben megáldottuk a gyerekek iskolástáskáit, és erőt, nyitott szívet kértünk a Szentlélek Istentől.

Albert István

Fotó: Kisboldogasszony Római Katolikus Plébánia Szászrégen

MEGOSZTÁS