A munka minősége az elhivatottságból, az alázatból és a hitből fakad

Május, az ápolók hónapja

0
319
Bertalan Jázmin rajza

„Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet” – Gárdonyi Géza verssoraival ünnepeljük azokat, akik ápolnak, gondoznak, akik segítő kezet nyújtanak az időseknek, betegeknek. Május az ápolók hónapja a Gyulafehérvári Caritasnál, és az ünnepségnek része lesz konferencia, képzés, közös filmnézés is. Az ápolók hónapja apropóján Caritas facebook-oldalán rendszeresen jelennek meg munkatársaik gondolatai, illetve ápolók gyerekei, unokái által alkotott rajzok, versek, ezekből olvashatnak, láthatnak néhányat. Irányítsuk tekintetünket ebben a hónapban azokra, akik nélkül több lenne a magány, a szenvedés, a tehetetlenség. Figyeljünk rájuk, akik nap mint nap csendben végzik munkájukat, hogy a legkiszolgáltatottabbak számára is élhetőbb legyen az élet. Értékeljük őket, akik naponta ott járnak, hol fázik a szeretet.

Társak a gyógyulásban

Sikerélményeim többnyire a gyógyult sebekhez kapcsolódnak. A legnagyobb kihívás számomra mindig a felfekvések kezelése. Úgy hiszem, hogy a gyógyításban nélkülözhetetlen egy olyan kapcsolat kialakítása, amelyben a beteg és a hozzátartozó együtt indul el a gyógyulás útján. Nagyon fontos, hogy megtalálják a közös hangot, a közös célt. Ha társak vagyunk a gyógyulásban, jobban gyógyulnak a sebek, felfekvések. Sikerélmény volt számomra egy olyan beteg felfekvésének a teljes gyógyítása, akinél először egy ösvényt kellett kialakítanom, hogy eljussak az ajtótól az ágyig. A beteg környezetének rendezése is része volt a seb gyógyításának. (Kiss Margit egészségügyi asszisztens, Csíkfalva)

Az alázat felemel

Talán nehéznek nevezhetném azt az esetet, amikor egy túlsúlyos nénit hoztak az otthonba. A tűzoltóság hozta, a kövérségtől nem tudott járni. Sokat kínlódtunk, töprengtük, kerestük a módját, hogyan tudnánk a napi szükséges higiénét biztosítani. Felemelni nem tudtam, de sikerült eljutni odáig, hogy egyedül tisztába tegyem. Azóta a nénit elvitték, de még olykor ír, köszöni a törődést. Nagyon kedves történet a néni, a nagy otthonban, aki rendesen felvidult, amikor meglátott, és boldog volt, hogy én vagyok szolgálatban. Szerintem a munka minősége az elhivatottságból, az alázatból és a hitből fakad. Csak ekkor lesz szeretet és türelem, ami ehhez a munkához elengedhetetlen. (Kovács Erzsébet „Bogár”, ápoló a búzásbesenyői Gondviselés Háza Idősek Otthonában)

Nem hiába dolgozom itt

A férjemmel és a családommal külföldön éltünk sokáig. Amikor hazajöttünk, úgy éreztem, a sok év gyereknevelés után tanulnom kell valamit, és akkor hallottam, hogy van infirmier képzés, amire be is iratkoztam. Közben jött a világjárvány, és mi majdnem meghaltunk, azok segítettek, akik az órákat tartották, mert elláttak jó tanácsokkal. Akkor azt mondtam, én is ilyen segítség akarok lenni. Időközben több betegség felütötte a fejét a családban, és majdnem visszaköltöztünk Németországba, hogy segítsünk a testvéremnek, de végül úgy döntöttünk, itthon maradunk, s a jó Isten megoldja. Itthon segítek idegen embereken, és ők is kapnak ott segítséget idegenektől. Hiszem, hogy mindenkinek küldetése van, és nem hiába van ott, ahol és teszi, amit tennie kell. Így kerültem a Caritashoz, és azóta is hiszem: nem hiába dolgozok itt. Minden nap megváltoztathatom a betegek életét.

Lehetőségem van reményt vinni a szürke hétköznapokba, mosolyt csalni az emberek arcára. Isten felé terelni a gondolatainkat, hogy ne csak a bajt és a bánatot lássák, hanem a remény sugarát is. (Bertalan Julianna otthoni beteggondozó, Korond)

Nehezen fogadott, nehezen engedett

Volt egy 96 éves bácsika. Nehezen fogadott el. Eleinte mindig azt kérdezte, hogy na, megint minek jön? Két hónap múlva már az volt, hogy na, hol volt eddig, valami történt? Öt hét után meghalt. Nehezen engedtem el. Mikor elmegyek a ház előtt, s látom, ott vannak a hóvirágok, jó érzéssel tölt el, hogy tudtam valamit tenni érte. (Sarány Brigitta otthoni beteggondozó, Bereck)

Csak lenni

Valahogy mindig szerettem az időseket, és kiskorom óta arra vágytam, hogy segíteni tudjak, mindegy kinek, mindegy hogyan, annak, akinek éppen szüksége van rám. Azt nem gondoltam, hogy egy idősotthonban fogok dolgozni, és a munkából hivatás lesz. Kételkedtem magamban, hogy elég erős vagyok-e ehhez, meg tudom-e csinálni. Ma már tudom: ott vagyok, ahol kell legyek. Akár a haldokló mellett is az utolsó perceiben. Ilyenkor Isten mindig erőt ad, és nem kell nagy dolgokra gondolni, csak lenni. Visszaemlékszem Sanyi bácsira, haldoklott. Elmondta, fáj mindene és fél. Mellette maradtam, fogtam a kezét. Megnyugodott. Megnyugodtam. És ő szusszant még egyet utoljára. Amitől azelőtt féltem, azt jó volt megélni. (Sârbu Kinga szakápoló, Gyergyószentmiklós, Szent Erzsébet Idősek Otthona)

Forrás: Gyulafehérvári Caritas