Szatmárnémetiben a Bolyai Nyári Akadémia

0
381
• Fotók: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Hitoktatók vizsgálják a tapasztalati oktatás lehetőségeit a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében július 21-e és 27-e között szervezett Bolyai Nyári Akadémián.

A vasárnapi érkezést és regisztrációt követően hétfő reggel a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) templomban tartott szentmise keretében nyitották meg a Bolyai Nyári Akadémia hitoktatóknak szervezett rendezvénysorozatát. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 27. alkalommal szervezi meg az akadémiát, amelyhez 15 éve kapcsolódott a hitoktatók nyári továbbképzője. Idén a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye látja vendégül a 45 résztvevő hitoktatót, akik Hargita, Maros, Hunyad, Fehér, Temes, Arad, Bihar, Máramaros és Szatmár megyékből érkeztek, illetve egy résztvevő a Vajdaságból jött.

„Tudás tapasztalat által. A tapasztalati oktatás fejlesztése az iskolában” – az idei Bolyai Nyári Akadémia témája, a társszervező egyházmegyei főtanfelügyelőség ennek megfelelően állította össze a továbbképző programját, amelyben az előadások éppúgy helyet kaptak mint a műhely- és terepmunka, a kiszállások és kirándulások.

Hétfő reggel, a Hildegárda templomban tartott megnyitón Egeli Ferenc egyházmegyei főtanfelügyelő buzdította a résztvevőket: „Egyházunk komoly feladatát végzik a hitoktatók, és az ehhez méltó megbecsülést, bízom benne, hogy meg is kapják.” Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy mindannyiuk számára értékesnek bizonyul majd az együtt töltött idő. Ezt követően a tapasztalati tudás hátteréről értekeztek, majd a kompetenciák fejlesztéséről volt szó a tapasztalati tanulás által. Délután a Püspöki palotába látogattak, és megtekintették a Székesegyházat is.

Kedden meglátogatják a ferences testvéreket Kaplonyban, a Szent Antal templomban vesznek részt szentmisén, a nagykárolyi Kalazanci Szent József templom és a Károlyi-kastély megtekintését követően pedig Máriapócsra zarándokolnak. A szerdai napon csoportokban beszélgetnek a digitális technika szerepéről, a tankönyvek nyújtotta lehetőségekről, a művészetpedagógiai és élménypedagógiai módszerekről, míg csütörtökön tanulmányi körúton vesznek részt. Pénteken aztán újra csoportokban terveznek komplex élménypedagógiai foglalkozásokat, továbbvezetik a drámapedagógiai és élménypedagógiai eszközök leltárát, és figyelembe veszik a különböző életkori sajátosságokat is. A Bolyai Nyári Akadémia hitoktatóknak szánt továbbképzése szombaton kiértékeléssel ér véget.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here