A Teológia Kar végzettjeinek elismerése

0
775

A BBTE Alumni-központja június 10-12. között szervezendő Alumni-napjain díjazza minden kar egy-egy kiemelkedő végzettjét. A Római Katolikus Teológia Kar vezetősége ebben az évben Hodor Erika hitoktatót javasolta a díjra kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért és a kar hírnevének öregbítéséért. Ugyanakkor mutatják majd be az Alumni-galériát, ahol a RKTK három végzettje is helyet kap: Csiszár Klára, Lukács Ottilia és Bodor Attila, mindannyian a teológiai kutatások terén elért jelentős eredményeikkel érdemelték ki, hogy a kart képviseljék.

A Teológia Kar Alumni-programja Theologiae Alumni – Római Katolikus Teológia, BBTE néven (@TheologiaeAlumni) néven van jelen a közösségi oldalon, Hodor Erika katekétával készített interjút, ezt adjuk közre.

Huszonöt éve indult a Római Katolikus Teológia Kar, amelynek ti voltatok az első nemzedéke. Úgy szokták emlegetni, hogy olyan volt, mint az őskeresztény egyház. Te hogyan emlékszel vissza az egyetemi évekre? Mi az, ami gyakran eszedbe jut?

Mindig nagy szeretettel gondolok vissza az egyetemi évekre, annak kezdeteire. Azt is mondhatnám, hogy életem legszebb időszaka volt. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy a múlt mindig megszépül. Tisztán emlékszem, mekkora öröm volt, amikor megtudtam, hogy bejutottam az egyetemre, hiszen 49-en felvételiztünk 10 helyre. Külön érdekesség volt számomra, hogy egyedüli kolozsvári voltam az évfolyamon. Az a tény, hogy mi voltunk az első évfolyam, sok nehézséggel járt: nem volt épületünk, az Egyetemi Lelkészség fogadott be bennünket; akkor rendeztük be a könyvtárat; mi voltunk az első évfolyam, akinek teológia-magyar (vagy angol/német/történelem) társításban alakítottak ki tantervet; a két kar között kellett szaladgálni, hogy egyik óráról a másikra elérjünk. Hát nem volt könnyű! Viszont éppen azért, mert mi voltunk az első évfolyam, a nehézségek nagyon összekovácsoltak bennünket. Gondolom, a tanárainknak sem volt könnyű, többségük velünk együtt tanulta az egyetemi tanári hivatást, az új helyzetet, éppen ezért sokkal megértőbbek voltak. Együtt építettük a Római Katolikus Teológia Kart! Legalábbis így éreztem. Felelősség terhelt bennünket, hiszen az “elsőszülöttségi jog” kötelezettségekkel is jár. Mindenképpen örömmel tölt el, ha az évfolyamtársaimmal, tanárainkkal töltött időre emlékszem: kirándulások, játék-estek, lelkigyakorlatok, a gyakorlati idő az iskolában, a tanítási órákra való felkészülés…

 Hogyan alakult a pályád a végzés után? Hasznosnak bizonyult a teológiai képzés?

Az az igazság, hogy itt is nekünk kellett kitaposni az utat. Nagyon rosszul érintett bennünket, hogy bár a négy év alatt abban a tudatban éltünk, hogy mi leszünk az első évfolyam, aki érvényes (állam által elismert) diplomával rendelkezik, nem voltak meghirdetve hitoktatói állások, amelyeket megpályázhattunk volna. Ezért 2000. szeptember elsején az akkori plébánosom, Ft. Kádár István és Ft. Oláh Dénes felajánlására úgy kezdtem el a hitoktatói pályám, hogy 5 iskolában 9 vallásórám volt. Ma már hihetetlennek tűnik, de nagyon hálás voltam ezért is, és nagy lelkesedéssel végeztem a munkám. És a Gondviselés velem volt, mert szeptember végén felkértek a katolikus gimnázium vallástanári állásának a betöltésére. A következő évben pedig megpályázhattam a Báthory István Elméleti Líceumban meghirdetett vallástanári állást.

Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik gondolkodnak a teológia szakra való felvételizésen?

Mindenképpen biztatnám őket. A diákjaimnak is mindig elmondom, hogy milyen jó, ha két szakot végeznek. Hogyha nem is lesznek vallástanárok, mindig előny, ha két szakosításuk van. Ugyanakkor a teológián igazi közösségi élményekben lehet részük! Ráadásul az ösztöndíjnak köszönhetően  ingyenesen végezhetik el azt.

Az oklevél megszerzése óta sikeres tanár vagy. Milyen tanácsot adnál a jelenlegi végzősöknek, hogyan induljanak el a pályán?

Hűha! Most nagyon öregnek érzem magam. Tanácsot adni a pályakezdőknek? Azt sem állítanám, hogy sikeres vagyok. Inkább azt mondanám, hogy jó helyen vagyok. Jól érzem magam a bőrömben, tisztán érzem, hogy ez az én hivatásom. Mindig arra törekszem, hogy tudatosítsam, eszköz vagyok Isten kezében. Így valóban sikeres hitoktatók lehetnek a pályakezdők is.

 Véleményed szerint mi a hitoktatás nehézsége és szépsége? Mi az, amiért érdemes hitoktatással foglalkozni, mi a motivációd?

Kiskorom óta tanító, tanár szerettem volna lenni. Líceumi éveimben a magyartanári pályára készültem, a teológiára is azért felvételiztem, mert ezzel együtt a magyar szakot is lehetett végezni. Viszont már elsőéves egyetemistaként tudtam, hogy a hitoktatás az én utam. Valóban voltak, vannak a hitoktatásnak nehézségei, például az, hogy “nem fontos tantárgy”nem kötelező tantárgy. A tantárgynak a közoktatásban lévő bizonytalansága: a szülőknek külön kell kérvényezniük gyermekük vallásoktatására irányuló igényét, az elvilágiasodás következményeként olyan diákokat tanítunk, akik a családban sem részesülnek semmilyen vallásos nevelésben.

De éppen ezek a nehézségek jelentenek kihívást, feladatot, küldetést. Vallástanárként rengeteg szeretetet kapunk a gyerekektől. Ez mindenképpen motiváló, lelkesítő.

Hogyha a diákjaim többsége úgy jön be órára, hogy “egész héten ezt az órát vártam”, akkor minden nehézség eltűnik. Ugyanakkor, hogyha a volt diákjaim visszajönnek a közös rórátéra, hogyha azt látom, hogy az előkészítőben magát ateistának valló diák (“Nincs is Isten, ezt édesapám is megmondta, és ő már doktorált is!”) ötödikes korában együtt elsőáldozik a húgával, akkor tudom, hogy Isten eszközeként végeztem a munkám.

https://m.facebook.com/TheologiaeAlumni