Elhunyt István Imre ferences testvér

0
22919

A Kisebb Testvérek Szent István Királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya a gyászoló család nevében is értesítette szerkesztőségünket, hogy Fr. István Imre OFM testvér életének 42., szerzetességének 11. évében, 2021. május 10-én elhunyt.

Imre testvér 1979. október 26-án Csatószegen született, 2004. szeptember 5-én, Szécsényben öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Rendtartományában, ahol 2010. szeptember 8-án Csíksomlyón örökfogadalommal kötelezte el magát. Szolgálati helyei: 2009-től Székelyudvarhely, 2013-tól Déva, 2016-tól Brassó, 2020-tól Kolozsvár. Hosszas, türelemmel viselt betegségében nem veszítette el bizalmát és reményét a fölséges és dicsőséges Istenben, 2021. virágvasárnapjától pedig a Csíksomlyói Segítő Szűz kegyhelyén a ferences kolostorban készült az Úrral való találkozásra.

Lelki végrendeletében fogalmazta meg: „Elmentem a jó Istenhez az örök hazába. A jó Isten a szenvedések után átvitt a mennyországba. Ne veszítsétek el a reményt, majd ott fogunk találkozni a hitünk szerint, ahol nincs miért félni, mert ott mindenkinek helye van, és ott mindenki boldog lesz egy örökkévalóságon át. Isten a Boldogságos Szűz Máriával mindannyiunkat vár, és szerető karjaiba zár az út végén. Ebben higgyetek, és a szeretet vezérelje minden lépéseteket.”

„Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál. (…) boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)

Fr. István Imre testvér temetése 2021. május 12-én, szerdán 14 órakor a csíksomlyói kegytemplomban tartott engesztelő szentmisét követően a kegytemplom kriptájában lesz.

Imre testvér az elmúlt egy évben többször volt szerzője hetilapunk, a Vasárnap Forrás c. rovatának, szolgálatát a szerkesztők és olvasók nevében köszönjük. Az örök világosság fényeskedjék neki!