Jézus Szíve, legtisztább szív

0
1403
Fotó: Vatican News

A Jézus Szíve-tisztelet eredete a középkori lelkiségben gyökerezik, a lándzsával átdöfött szív iránti tiszteletben és a Jézus szenvedése iránti fogékonyságban. A közép­kor ájtatossági gyakorlatai között a lándzsával átszúrt szív, a töviskoszorú okozta sebek, Jézus öt szent sebének tisztelete sajátos lelkiséget és imádságformát alakított ki. A kifejezett Jézus Szíve-tisztelet a német misztikusoknál mutatható ki, az Énekek énekéből forrásozó elmélkedésekben Krisztussal mint jegyessel kialakított lelki egyesü­lés­ben.

A népi vallásosságban és ájtatossági gyakorlatban kedvelt imaformává vált. Ebben az értelemben Jézus Szívének tisztelete nem dogmatikus ünnep, hanem az áhítat világából fejlődött ki. Liturgikus szempontból a pünkösdöt követő hármas ünnep része (Szentháromság vasárnapja, Úrnapja és Jézus Szíve ünnepe).

A szív a Bibliában

Ha a Jézus Szíve-tisztelet bibliai alapjait keressük, nem vagyunk könnyű helyzetben. A szív szerepe és jelentése mint az isteni illetve emberi szeretet szimbóluma, székhelye, központja jelen van a szentírási szövegekben. Az ember szívében találkozik az Istennel, ez a találkozás „Isten Fiának emberi szívében válik teljes értékűvé.” A Bibliában a szív legfontosabb sajátossága, hogy bölcsességre és Isten szavának meghallására hivatott.

A Bibliában az „Isten szívéről” szóló kijelentések mindig Isten és az ember viszo­nyára vonatkoznak. Isten szíve az ő akaratának szimbóluma. Az újszövetségi szív-teológia egyik sajátos jellemzője, hogy a zakariási (Zak 12,10) és a jánosi (Jn 19,34.37) szövegek összekapcsolására épül. A János-evangélium szerint Jézus átszúrt szívéből víz és vér fakadt. Az első évezredben a mai értelemben vett Jézus Szíve-tisztelet nem létezett. Jézus átszúrt Szívét a szeretet szimbólumának, a kegyelmek forrásának mondták, de külön tisz­telet és ájtatossági gyakorlat még nem alakult ki. Az egyházatyák írásaiban a szívteológia alapja és forrása a Zakariás jövendölés (Zak 12,10: „ők majd rám tekintenek, akit átdöftek, azt megsiratják”), és ennek beteljesedése a János-evangélium szenvedés­történetében (Jn 19,34: „az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal víz és vér jött ki”) olvasható.

A tisztelet forrásai

A jezsuita rend pasztorációs tevékenységében fontos helyet foglalt el a Jézus Szíve-tisztelet szorgalmazása, a 16. században a jezsuiták terjesztették Jézus Szíve-tiszteletét. A Szent Ignác-i spiritualitásban ott van a Jézus Szíve misztérium iránti mélységes tisztelet.

A Jézus Szíve-imák közkedveltek lettek a népi vallásgyakorlatban. A 14. században az imádságokat követték a költemények, énekek és a misztérium­játékok. Az első liturgikus ünnepet, a „szent lándzsa ünnepét”, VI. Ince pápa engedélyezte 1353-ban. Az ünnep mondanivalója, hogy a lándzsa nyitotta meg Jézus szívét, a kegyelem forrását. A Jézus Szíve-tisztelet valójában a szenvedés misztériumából fejlődött ki, amely a középkori lelkiség egyik alapvető témája. A töviskoszorú, a megostorozás, a lándzsa, a szegek, a keresztrefeszítés, majd az öt szent seb tisztelete a középkor emberének a szenvedő Krisztus iránti mélységes tiszteletét fejezte ki. Így lett a Megváltó szeretetének központja és szimbóluma a lándzsával átdöfött, szeretettől lángoló szív.

A Jézus Szíve-tisztelet teljes kibontakozása és elfogadása az újkorban történt meg, a magánájtatossági gyakorlat hivatalosan felvételt nyer az egyház liturgiájába.

Alacoque Szent Margit szerepe

A Jézus Szíve-tisztelet Alacoque Szent Margit látomá­sai­nak hatására indult el Franciaországban. A Paray-le-Monial-i kolostor látnokának nagy szerepe volt abban, hogy a Jézus Szíve-tisztelet a katolikus egyházban hivatalosan is elismert liturgikus ünneppé váljon.

Alacoque Szent Margit a legfontosabb magánkinyilatkoztatásokban első pénteken részesült. Jézus azt kívánta tőle, hogy ezen a napon járuljon szentáldozáshoz. A Paray le Monial-i kolostorban a szerzetesnők már Margit életében követték példáját. A szentáldozás mellett körmenetet tartottak, Jézus Szívének ajánlották magukat, és közben egyéni kezdeményezésekre gyakorlatba jöttek a Jézus Szíve tiszteletére tett misealapítványok. A gyakorlatnak szentírási hivatkozása, hogy a katona lándzsája pénteken nyitotta meg Jézus Szívét. Az első péntek így lett a Jézus Szíve-tisztelet kiemelt napja.

A lelkiélet szempontjából amikor a gyakori áldozás még nem volt szokásban, az ájtatossági gyakorlat spirituális fellendülést eredményezett. A devóció fontos szem­pontja a gyakori áldozás, és az eukarisztia ezzel együttjáró tisztelete. A kezdeti gyakorlat a szentáldozást az engesztelés gondolatával is összeköti. A Jézus Szíve-tisztelet Alacoque Szent Margit szerint összekapcsolódik az oltáriszentség meglátogatásával is, a szentség­imá­dással.

1765-ben a lengyel püspökök kérésére XIII. Kelemen pápa misét és officiumot enge­délyezett Jézus Szíve tiszteletére. 1856-ban IX. Piusz pápa az egész egyházban enge­délyezte a Jézus Szíve ünnepet. 1864-ben IX. Piusz pápa Alacoque Margitot boldoggá, majd 1920-ban XV. Benedek pápa szentté avatta. 1899-ben az Annum Sacrum enciklikával XIII. Leó pápa a Jézus Szíve ünnepét első rangú ünneppé emelte, engedélyezte az első pénteki votív misék végzését. A pápa az enciklikához csatolta a felajánló imát, amellyel 1900. január 1-jén az egész világot felajánlotta Jézus Szívének, s engedélyezte a Jézus Szíve-litánia végzését is.

A litánia

A litániát nyilvánosan először Marseille-ben imádkozták a pestisjárvány idején. Kérései három témakör köré csoportosulnak: az első Jézus Szíve kapcsolata az Istennel, a második Jézus Szívének gazdagságát mutatja be, a harmadik Jézus Szíve és az emberek kapcsolatát emeli ki. XI. Piusz pápa 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában a Jézus Szíve-tiszteletben az engesztelésre helyezte a hangsúlyt.

Az áhítat formái

A II. vatikáni zsinat után VI. Pál pápa Investigabiles divinitas Christi apostoli levelében Jézus Szívét mint „a szeretet lángoló tűzhelyét, annak a szeretetnek szimbólumát és kifejező képét” látja, „amellyel »Isten úgy szerette a világot, hogy egyetlen Fiát adta (Jn 3,16)«”. Diserti interpretes apostoli levelében ismételten szorgalmazta a Jézus Szíve-tiszteletet, mert az egyház a Megváltó átdöfött Szívéből született.

A Jézus Szíve iránti áhítat egyes formáit a Szentszék jóváhagyta és ajánlja: a személyes felajánlást, a család felajánlását, a Jézus Szíve litániát, a kilenc első péntek gyakorlatát. A népi jámborság és liturgia direktóriuma a helyes Jézus Szíve-tiszteletet úgy határozta meg, mint ami „Krisztus és az ő megváltói műve iránt olyan magatartást követel meg, amelynek alapja a megtérés és a megújulás, a szeretet és az önzetlenség, az apostoli tevékenység és a megszentelődés.”

A Jézus Szíve-tisztelet a 20. század első felében az egyik leghatásosabb vallás­gyakorlattá fejlődött. A gyulafehér­vári egyházmegyében különösen a 20. század első felében virágzott a társulatok, az első pénteki gyakorlat által. Mailáth G. Károly püspök rendszeresen és lelkesen szorgalmazta, különösen a háborúk idején az engesztelések és a felajánló ima nagyon sok keresztény ember számára lelki megnyugvást és reményt nyújtott.

Nóda Mózes

(Az itt közölt írás forrása a Jézus Szíve-tiszteletről szóló fejezet, ld. Nóda Mózes: Élő liturgia. A II. vatikáni zsinatot megelőző liturgikus megújulás és hatása az erdélyi egyházmegye liturgikus életére. Budapest-Kolozsvár 2012)