Ferenc pápa látogatása: Kazahsztán legyen ma is a találkozás földje
A béke és a párbeszéd jegyében megkezdődött Ferenc pápa 38. apostoli útja, amely során három napot tölt Nur-Szultanban, Ázsia szívében, hogy részt...
Öt tematikus év során mutatják be Szent István életművét
Szent István 2025 címmel ötéves programsorozat indul; a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) és az Emberi Méltóság Tanácsa közös rendezvénysorozatában 2020-tól tematikus...
A bíborosi tanács áprilisi ülését tartja a Vatikánban
A bíborosi tanács hétfőn ült össze áprilisi ülésére a Vatikánban Ferenc pápa jelenlétében. Az előző ülést februárban tartották három női résztvevővel kiegészülve,...
Parolin bíboros találkozott Lavrov orosz külügyminiszterrel
Pietro Parolin bíboros államtitkár találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a New York-i ENSZ-közgyűlés alkalmával.
Mindig párbeszédet kell folytatnunk, „mert...
A pápa az Ifjúsági Világtalálkozó zárómiséjét követően bejelentette: Szöulban lesz a...
Ferenc pápa augusztus 6-án, Urunk színeváltozása ünnepén reggel másfél millió fiatallal ünnepelte a lisszaboni 37. Ifjúsági Világtalálkozó zárószentmiséjét a portugál fővárosban, a...
Római Riportok – 2017. június 4.
TARTALOM
Öt új bíborost kreál a pápa
Pápai látogatás egy római plébánián
Huntington-szindrómás betegekkel találkozott a pápa
Interjú a kiskorúak védelmére felállított pápai bizottság tagjával
Vallásközi összefogás Libanonban a...
Áll a bál az észak-írországi abortusztilalom feloldása miatt
Elszabadultak az indulatok a közösségi médiában azt követően, hogy eltörölték az abortusztilalmat Észak-Írországban. A sajátos észak-írországi belpolitikai helyzet következtében a brit parlament...
Római riportok – 2019. november 24.
Tartalom50 éves a jezsuiták szociális titkársága Átadták az idei Ratzinger-díjakat A litván elnök látogatása a Vatikánban Új könyv Ferenc pápáról Interjú Kinshasa...
Hitoktató családapa lett a Világiak, a Család- és az Élet Dikasztériumának...
A pápa egy hitoktatót, a 38 éves férjet és kétgyermekes édesapát, Gleison De Paula Souzát nevezték ki a Világiak, a Család- és...
Szent Jakab jubileumi év Compostelában: a kegyelem, a gyógyulás és a...
Jakab apostol ünnepén, július 25-én Santiago de Compostela érseke szentmisét mutatott be a székesegyházban a compostelai jubileumi év alkalmából, melyen részt vettek...