Ma 95. éves az emeritus pápa

0
635

Ferenc pápa a vatikáni kertekben található Mater Ecclesiae kolostorban felkereste XVI. Benedek pápát 95. születésnapja alkalmából.

Matteo Bruni, a Szentszék Sajtótermének igazgatója jelentette be az újságíróknak szerdán, április 13-án: „Ma este, nem sokkal 18 óra után Ferenc pápa a Mater Ecclesiae-kolostorba ment, hogy meglátogassa az emeritus pápát közelgő 95. születésnapja alkalmából. Rövid és szeretetteljes beszélgetés és közös imádkozás után Ferenc pápa visszatért a Szent Márta-házba.”

XVI. Benedek emeritus pápa április 16-án ünnepli 95. születésnapját.

Köszöntésként egy 1969-es, a hesseni rádióban elhangzott elmélkedését (Hit és remény) idézzük Rokay Zoltán fordításában.

Mivel a hit és az egyház az ember azon mélységeibe hatolnak, amelyekből az alkotó új, a váratlan és a meg nem tervezett lép elő, így az egyház jövője a futurológia korában is rejtve marad. Ki tudta volna XII. Piusz halálakor a II. vatikáni zsinatot vagy éppen a zsinat utáni fejleményeket megjövendölni? Vagy ki merte volna az I. vatikáni zsinatot megjövendölni, midőn a fiatal francia köztársaság csapatai elhurcolták VI. Piuszt, és ő 1799-ben mint fogoly halt meg Valence-ban. Legyünk tehát óvatosak a prognózisokkal. Mindmáig érvényes Szent Ágoston szava, miszerint az ember mélység, és ami ebből a mélységből felemelkedik, azt senki sem tudja előre látni. Aki hiszi, hogy az egyházat nemcsak az embernek nevezett mélység határozza meg, hanem Isten sokkal nagyobb, végtelen mélységéig ér, annak lesz csak igazán oka arra, hogy az előrejelzésekkel tartózkodó legyen, amelyek naiv biztosan tudni akarása mindössze naiv történelmi tudatlanságot árulhatnának el. Ám van-e akkor egyáltalán értelme a mi témánknak? Lehet értelme, amennyiben tudatában vagyunk körülhatároltságának. Éppen az erőteljes történelmi megrázkódtatások korában, amikor úgy tűnik, minden eddigi összeomlik és valami egészen új nyílik meg, szükséges, hogy az ember elgondolkodjon a történelem fölött, amely a valószerűtlenül felnagyított pillanatot ismét visszavezeti helyes méretére, ismét besorolja egy történésbe, amely sohasem ismétlődik, de sohasem veszti el egységét és összefüggését. Nos, azt mondhatnák: jól hallottuk? Elgondolkodni a történelem fölött? Hiszen ez annyit jelent, mint visszapillantani a múltra, holott mi egy kitekintést vártunk a jövőbe. Jól hallották. Ám én kitartok amellett, hogy helyesen értelmezve, a történelem fölötti eszmélődés mindkettőt magában foglalja: mind a visszapillantást az eddigire, mind pedig innen a jövő lehetőségei és feladatai feletti eszmélődést, amelyek csak akkor lehetnek világosak, ha egy hosszabb útszakaszt áttekintünk és nem zárkózunk be naiv módon a mába. A visszapillantás nem teszi lehetővé a jövő előrejelzését, de körülhatárolja az egészen egyszeri illúzióját és rámutat, hogy noha nem ugyanaz, ám valami összehasonlítható már volt korábban is. Amiben az egykor és a most egymástól különbözik, abban gyökerezik kijelentéseink bizonytalan volta és feladatunk újdonsága, abban, ami azonos: a tájékozódás és helyesbítés lehetősége.

…azoknak a nagy szavai, akik nekünk egy Isten és hit nélküli egyházról beszélnek, üres fecsegés. Egy olyan egyházra, amely politikai „imádságokban” ünnepli az akció kultuszát, nincs szükségünk. Az ilyen egyház teljesen fölösleges. És következésképpen önmagától meg fog semmisülni. Megmarad Jézus Krisztus egyháza. Az az egyház, ami abban az Istenben hisz, aki emberré lett és életet ígér nekünk a halálon túl. Hasonlóképpen az a pap, aki mindössze szociális funkcionárius, pótolható pszichoterapeuta és más specialisták által. Viszont marad a pap, aki nem specialista, aki nem tartja magát a „játékon kívül”, amikor hivatalos tanácsokat ad, hanem Istentől az emberek rendelkezésére áll, őértük van szomorúságukban és örömükben, reménykedésükben és szorongásukban, arra a papra továbbra is szükség lesz.

Menjünk egy lépéssel tovább. A mai válságból ezúttal is egy olyan egyház fog holnap előlépni, amely sokat veszített. Kicsi lesz és messzemenően elölről kell kezdenie munkáját. Sok épületet többé nem fog tudni betölteni, amelyeket a legnagyobb virágzása idején építettek. Követőinek számával együtt sok kiváltságát is el fogja veszíteni. Az eddigivel szemben sokkal inkább önkéntes közösségként kell megmutatkoznia, amely döntés útján hozzáférhető. Mint kis közösség, sokkal inkább igényt fog tartani egyes tagjainak kezdeményezésére.  Biztosan ismerni fogja a szolgálat újabb formáit és pappá fog szentelni olyan megfelelőnek bizonyult férfiakat, akik állásban vannak: sok kisebb közösségben, illetve egybetartozó szociális csoportokban ekképpen fognak eleget tenni a normális lelkigondozásnak. Emellett a főszolgálatban lévő pap, mint eddig is, nélkülözhetetlen lesz. Ám mindezen változások mellett, amelyekről sejtelmünk lehet, az egyház azt, ami számára lényeges, ismét és teljes határozottsággal abban fogja megtalálni, ami az ő középpontja volt: a háromszemélyű egy Istenbe, a Jézus Krisztusba, az emberré lett Istenfiába, a Lélek megtartó erejébe vetett hitben, amely mindvégig tart. A hitben és az imádságban ismét fel fogja ismerni saját eszközét, és a szentségeket ismét úgy fogja megtapasztalni, mint istentiszteletet, nem pedig mint liturgikus szerepalakítást.

Bensőségessé vált egyház lesz, amely nem politikai mandátumára fog építeni és a baloldallal éppoly kevéssé fog flörtölni, mint a jobboldallal. A kikristályosodás és tisztázás folyamata szintén igen sok erejébe fog kerülni. Ez szegénnyé fogja őt tenni, a kicsinyek egyházává. És akkor a hívők kisközösségét felfedezik mint valami egészen újat. Mint valami reményt, amely érinti őket, mint egy választ, amely felől rejtve mindig is kérdeztek. Így számomra biztosnak tűnik, hogy az egyházra nagyon nehéz idők várnak. Voltaképpeni válsága még alig kezdődött meg. Jelentős megrázkódtatásokra kell számítani. Ám abban is egészen biztos vagyok, hogy mi marad meg a végén: nem a politikai kultusz egyháza, hanem a hit egyháza. Biztos, hogy soha többé nem lesz olyan mértékben társadalmat uraló erő, amilyen még röviddel ezelőtt volt. Ám újra virágzásnak fog indulni és az emberek számára mint otthon lesz láthatóvá, amely életet ad nekik és reményt a halálon túl.

Forrás: Vatican News, Egyház 2030

MEGOSZTÁS