Bemutatták az Eucharisztikus Világkongresszus programját
A Puskás Ferenc Stadionban elsőáldozással kezdődik és a Hősök terén szentmisével zárul majd az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), amit Budapesten...
Felújították az isztambuli Szent István-templomot
Hét évig tartó felújítási munkálatok után január 7-én, vasárnap újra megnyitották Isztambul híres épületét, a bolgár ortodox Szent István-templomot – jelentette az Anadolu török...
Újra tartanak magyar miséket a római Szent István vértanú körtemplomban
Németh Norbert szerint az ötvenes évek óta most először az olasz főváros magyar közösségének minden hónap utolsó vasárnapján bemutatott miséje visszatér a...
Vendégségben Vianenben
A hágai magyar katolikus egyházközösségben Szőcs Csaba szászfenesi plébános, meghívott előadó vezetésével lelkigyakorlattal egybekötött szentmisére került sor szeptember 8-án Vianenben. Szőcs Csaba szászfenesi plébános,...
Szinódusi tájékoztató: a tekintély az egyházban „mezítlábas szolgálat”
A szinodalitásról tartott szinódus a hét közepén többek között az „egyházi tekintély” és a „visszaélések” kérdéseit vitatta meg – tájékoztat a 13....
A gregorián megtanítja, hogyan kell egyházzenét írni. Marco Frisina, a pápák...
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának vendége volt október 3-án Marco Frisina, aki ismert zeneszerző, kórusvezető és pap egy személyben. A...
Határon túli és magyarországi egyházi vezetőket fogadott Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök december 20-án a határon túli magyar egyházi vezetőkkel találkozott, december 21-én pedig magyarországiakkal. Az államfő Facebook-oldalán megjelent rövid...
Kevéssel csökkent a vallásgyakorlók száma Lengyelországban
Az utóbbi harminc évben viszonylag magas volt a magukat hívőnek valló lengyelek száma, ugyanakkor csökkent ez az adat az eddig megszokott arányhoz...
Élőben követhetik a nézők Ferenc pápa budapesti látogatásának eseményeit a közmédia...
Másfél év után újra Magyarországra látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő budapesti programjaira több százezer hívőt várnak. A közmédia a pápa magyarországi...
Több mint 150 kereszt talált új otthonra a johannita rend magyar...
Néhány év alatt több mint 150 feszületnek és szobornak talált új otthont a johannita rend magyar tagozata. Az alkotások korábban németországi templomokat,...