Az erdélyi püspökök székesegyháza
A Márton Áron püspök hagyatékát kutatók időről időre olyan "kincsekre" bukkannak a gyulafehérvári érseki levéltárban és más helyszíneken, amelyek nemcsak tartalmukban, de...
PILINSZKY 100
Pilinszky János-évet ünneplünk, amely alkalmából Laczkó Vass Róbert színművész közreműködésével versei feldolgozásával emlékezünk a költőre. Ezen a héten a Keringő című verset hallhatjuk tőle.
Jön a pálos busz!
A tavalyi év sok mindenről emlékezetes – vagy éppenhogy csak egy dologról, nézőpont kérdése. Akárhogy is, 2020-ban indult el a pálos rend...
Kolozsvári Magyar Napok: idén a Szent Mihály-templom kerítésének restaurálására gyűjtenek
Sissi, a magyar királyné című operettel elkezdődött Kolozsváron a magyar kultúrát, erdélyi magyar életet ünneplő és felmutató közel egyhetes rendezvénysorozat. A 12....
Az István, a király rockoperáról a bemutató előtt
Augusztus 20-án mutatják be, majd további négy alkalommal áll közönség elé a Sepsi Arénában a mintegy 250 előadó – így adta közre...
PILINSZKY 100
Folytatódik PILINSZKY 100 címmel indított sorozatunk Pilinszky János születésének évfordulója alkalmából. Ezen a héten Laczkó Vass Róbert előadásában A hóhér szobája című verset láthatják.
Csíksomlyói passió Debrecenben
Augusztus 13-án, pénteken este 8 órától (eső esetén augusztus 14-én, szombaton ugyanebben az időpontban) mutatják be Debrecenben, a Kossuth téren Szőcs Géza: Csíksomlyói...
Szemelvények a mikházi szabadegyetemről
Eredményesen zárult a Hagyományok Háza mikházi szabadegyeteme. A szimpóziumon öt helyszín mintegy harminc programja közül választhattak az érdeklődők.
Fotó:...
PILINSZKY 100
Novemberben lesz száz éve, hogy megszületett, május 27-én volt negyven éve, hogy meghalt Pilinszky János. A 20. századi magyar líra kiemelkedő alkotója,...
Bálint Sándor-emléknap Szegeden
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Bálint Sándor-emléknapot szervezett a néprajztudós tiszteletére és emlékére július 31-én, szombaton Szegeden.
A Móra Ferenc Múzeumban...