Szemelvények a mikházi szabadegyetemről

0
460
Fotó: Kinda Botond


Eredményesen zárult a Hagyományok Háza mikházi szabadegyeteme. A szimpóziumon öt helyszín mintegy harminc programja közül választhattak az érdeklődők.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója egy új hagyományőrző periódust vizionált a mikházi szabadegyetem megnyitó előadásában és az azt követő beszélgetéseken. Megítélése szerint húsz év után válaszúthoz érkeztek, hogyan tudnak társadalmi szinten hatást gyakorolni a hagyományok továbbélésére. Az intézmény vezetője hangsúlyozta a hagyományok visszatanításának fontosságát, mivel a Kárpát-medence nagyobbik részén a hagyomány már nem él a mindennapokban. Ez új szemléletű munkát jelent, aminek – az új generációk belépésével – soha nem lehet vége. A tennivalók első körében a népzenét és a néptáncot említette, második körben a kézműves tevékenységekre utalt. Ez a program méltó módon vette fel Kallós Zoltán nevét.

A visszatanítást egy metaforával érzékeltette: jóllehet a vadvirágos rét elpusztulhat, de a jó gazda kiválogatja a legértékesebb növényeket, s kiskertjében neveli azokat gondosan tovább. Pávai István népzenekutató Táncházas babonák címmel megtartott előadásához kapcsolódóan emelte ki: „Sokan küzdenek a táncházzal, s színpadi néptánccal kapcsolatos terminológiával: hagyományápolás vagy hagyományőrzés. Az a véleményem – egyetértésben Sebő Ferenc barátommal – a rabokat őrzik, a betegeket ápolják. A hagyomány talán nincs ilyen keserves állapotban: olyan mennyiségű gyűjtött anyag áll rendelkezésre, ami egyébként az interneten is hozzáférhető. Akiknek tehát erre van szükségük, azok bőséggel tudják használni, s nagyon sokan élnek is a lehetőséggel. Tehát ne a zene és a tánc rabjai, betegei legyünk, hanem használjuk, hiszen e hagyományok évszázadokig szolgálták a köz javát.”

2021 tavaszán jelent meg Fábián Éva portrékötete …odaküjjel Andrásfalán címmel. A karizmatikus mesemondót a kötet szerkesztője, Németh Nóra mutatta be, a művész egy hangulatos előadással kedveskedett közönségének: énekelt, mesélt, megnevettetett, a betérő gyerekekkel is rögvest megtalálta a hangot. Az élő szót egy dokumentumfilm követte, a filmkockák visszaidézték életét, személyes vallomását, s sugallták a lényéből áradó szeretetet.

A szabadegyetem igazi színfoltjai voltak a gyermekfoglalkozások. A szervezők, vendégek elhozták apróságaikat, de a falubéli gyerekek is belátogattak a programokra. Az asztaloknál népi motívumok rajzolása, színezése kötötte le a kicsiket, mások gyapjúból nemezkulcstartókat, karkötőket készítettek emlékül. Tálas Ágnes és Kiss Zsolt Erdélyben is elismert táncoktatók népi játékokkal kedveskedtek a gyerekeknek, ezt követték az énekek, a tánchoz pedig vérbeli muzsikusok húzták a „talpikaalávalót.”

„Nagyon jó érzés itt lenni és látni a kollégák aktivitását – értékelte Hont Angéla, az Intézmény Szervezési és Kommunikációs Főosztályának vezetője A nagyközönség megszólítása, avagy hogyan keltsük fel az érdeklődést a néphagyomány iránt? című előadása után. – A jelenlevők legtöbbje az Erdélyi Hagyományok Háza munkatársai közül került ki, de más erdélyi, magyarországi szakemberek is jelen voltak az előadásokon és az azt követő beszélgetéseken. Érdeklődőek voltak, s javaslatokkal is előálltak, így több olyan együttműködési lehetőség bontakozott ki, ami a jövőben hasznos lehet mindenki számára.

Gál Boglárka múzeumpedagógus az Országos Népművészeti Kiállítás virtuális bemutatásáról számolt be. Az elmondottak szerint a múzeumpedagógiában – a hagyományokat közvetítve – ajánlott a gyerekekkel az általuk ismert nyelven szót érteni. Elengedhetetlen a digitális eszközök használata a foglalkozásokon. Viszont a tradíciókat érdemes „hagyományos úton” bemutatni, tehát egy arany középút megtalálása lehet a megoldás. Az informatikában új, egyszerűen kezelhető felületek állnak rendelkezésre, így informatikus segítsége nélkül is könnyen szerkeszthető információs felületek alakíthatók ki.

A szakmai programok fontos részei voltak a konzultációk és a kerekasztal-beszélgetések. Györfi Erzsébet népdalénekes az erdélyi népdaléneklési versenyekről szóló fórumot moderálta. A mintegy tíz-tizenöt jelenlévő – magyarországi vendégekkel együtt – elméleti kulcskérdéseket vitatott meg. E találkozó azért is emlékezetes volt, mert még sohasem találkoztak személyesen a téma ismerői Partiumtól Csíkig, A szakemberek, akik a helyi énekversenyek szervezését tekintik szívügyüknek, amellett, hogy e megmérettetések naptárát is egyeztették, a zsűrizés szempontjait is megvitatták.

„A mikházi program legfontosabb eredményének tartom, hogy egy kényszerű kihagyást követően idén meg tudtuk valósítani – foglalta össze a tartalmas napot Sándor Ildikó, az intézmény Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője, szervező. – Előrelépésnek tartom, hogy a közben megalakult Erdélyi Hagyományok Háza szakemberei aktívan kapcsolódtak be a rendezvénybe, s a szakmai események egyben továbbképzésüket is szolgálták. A szigorúan vett program mellett a jelenlevőknek személyes beszélgetésekre is maradt lehetőségük. Ezek a kötetlen találkozások és informális kapcsolatok már a következő időszak munkáját alapozzák meg. A munkánk eredményének tartom, hogy többen először kényszerűségnek tekintették a vasárnapi találkozót, de távozás előtt már hasznosnak ítélték az ittlétet, melynek már a folytatására számítanak.”

A program a Maros Művészegyüttes Közös kincs – Dalvándorlás furulyákra, énekesekre, táncosokra és zenekarra című műsorával ért véget.

A Maros megyei Mikháza kiválasztása is szimbolikus, hiszen a település az erdélyi magyar kultúra egyik bölcsője: a Felső-Nyárád menti „Szentföld” központjában a ferencesek 1636-ban építették fel első kolostorukat. A rend élén olyan kiváló tudósok álltak, mint Kájoni János, a Cantionale Catholicum és a róla elnevezett Kódex szerzője. A rend az oktatás területén is úttörő szerepet vállalt, a kolostorban indult el az az iskolai oktatás, amely később a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban vált példaértékűvé. A település számos neves szülötte öregbítette Mikháza hírnevét: Kacsó Sándor újságíró, aki gazdag életpályáján többek között a Brassói Lapok és a Romániai Magyar Szó főszerkesztőjeként vállalt felelősséget az erdélyi magyarságért, és Széllyes Sándor, aki a legendás Székely Népi Együttes vezéralakjaként ápolta szülőföldjén, és vitte el ősei kultúráját a nagyvilágba.

Csermák Zoltán